Zsugorodik a biztosítási piac


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A biztosítási piac 2012 első félévében több mint 4 százalékkal zsugorodott éves összevetésben, az első hat havi díjbevételek nem érték el a 414 milliárd forintot – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).


A szövetség tájékoztatása szerint továbbra is alacsony a lakossági fogyasztás azokban a szegmensekben, amelyek közvetlen hatással lehetnek a biztosítási termékek iránti keresletre. Nem emelkedett az újautó-értékesítés, illetve a lakásépítés sem. A nem életbiztosítási ágazatból származó díjbevételek 1,1 százalékos csökkenése mögött ezek az okok sejthetők. Ugyanakkor folytatódik az a tendencia, hogy a díjak egyre nagyobb hányadát éves díjként fizetik az ügyfelek.

A társaságok összesített idei első féléves díjbevételeinek több mint fele, 208,8 milliárd forint származott az életbiztosítási üzletágból, míg a nem életbiztosításokból 204,5 milliárd forint származott.

A szövetség szerint a végtörlesztés hatása az életbiztosítási piacra még mindig tetten érhető. Azok, akik végtörlesztették hitelüket, bár levegőhöz juthattak, megtakarítani még nemigen tudnak. Sokan azért szüntették meg befektetési biztosításukat, hogy ki tudják fizetni a hiteleiket. Akik pedig nem tudtak élni a végtörlesztés lehetőségével, továbbra is kiszolgáltatottak az árfolyam-ingadozásnak, mivel az árfolyamgát hatása még nem érezhető. Mindezek után nem meglepő, hogy az életbiztosítási díjbevételek csökkentek – az egy évvel korábbihoz képest 7,4 százalékkal – írta közleményében a MABISZ.

A befektetéshez kötött – unit-linked – termékekből származó bevételek mintegy 12 százalékkal, 154,3 milliárdról 136,2 milliárd forintra estek. A szakmai szövetség értékelése szerint valószínűleg a lakosság romló anyagi helyzetének tudható be, hogy az egyszeri és eseti díjakból származó bevételeknél 14 százalékos mérséklődés mutatkozik: 2011 első hat hónapjában 89,4 milliárd, 2012 első félévében pedig már csak 76,6 milliárd forint származott ezekből a megtakarításokból.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

Átadták az Év menedzsere elismeréseket

Átadták az Év menedzsere elismeréseket: a menedzserszövetség Év Menedzsere Díj 2023. évi kitüntetettje Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója lett. A szövetség immár 29. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadót – közölte a szervezet hétfőn.

2024. május 27.

Feladtunk egy hirdetést a Facebook Marketplace-en. Aki nem figyel, annak az összes pénzét leemelhetik

Hogy önnek már ne kelljen: feltettünk egy hirdetést, és hagytuk magunkat, bedőltünk az AirPodsunkért szinte azonnal bejelentkező csalónak a Facebook Marketplace-en. Majdnem teljesen végigvittük azt, amit tőlünk kért, és kijelenthető: mára egészen profik lettek a csalások. Ugyanakkor, ha figyel néhány intő jelre, kibabrálhat a pénzére utazó kiberbűnözőkkel. – a HVG cikke.

2024. május 27.

A BKIK a vállalkozásindításban is segíti a tehetséges fiatal szakembereket

Kiemelkedően szerepeltek a budapesti szakmát tanuló fiatalok az országos szakmai versenyek döntőjén, a Szakma Sztár Fesztiválon. A budapesti szakképző iskolák végzősei 35 érmet szereztek 27 szakmában. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tegnap nagyszabású ünnepségen vállalkozásindítási inkubációs támogatással és nagyértékű vásárlási utalvánnyal jutalmazta a budapesti dobogósokat, illetve felkészítő tanáraikat.