Cikkek

2013. szeptember 20. Munkaügyek

Négyezer tanár kap bérkompenzációt

November elején fizethetik ki a kormány szerdai döntése alapján a mintegy négyezer pedagógusnak járó bérkompenzációt. Ők azok, akiknek nem emelkedett a fizetésük a szeptembertől érvényes, 160 ezer pedagógust érintő béremelés ellenére. Erről Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár beszélt Békéscsabán, a Békés Megyei Kormányhivatal tanévkezdő konferenciáján.

2013. szeptember 20. Cégvilág

Hat-hét közműcéget államosítanának

Jövő tavasszal kerülhet a parlament elé a közműszolgáltatások nonprofittá alakításáról szóló törvényjavaslat, amelyet akár még a választás előtt elfogadhatnak a képviselők – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Közölte azt is, hogy hat-hét komoly, korábban privatizált közműcég visszavásárlásáról folyamatosan tárgyal a kabinet.

2013. szeptember 20. Adó

Elégedetlenek az életükkel a magyarok?

Enyhén negatív értéket vett fel az az új mutatószám, amellyel a GKI a magyar társadalom élet-elégedettségét igyekszik megragadni. Amint azt az InfoTandem infografikája is mutatja, a jövedelem önmagában kevés a boldogsághoz; ennél fontosabb, hogy okunk van-e optimistán tekinteni a jövőbe.

2013. szeptember 20. Adó

Drámai csökkenés a cigarettaforgalomban

Több mint harmadával esett vissza a cigarettaforgalom a nyár elején – a NAV adatai szerint. A gyárak forgalma az első félévben az előző év azonos időszakának kétharmadára csökkent – írja a Népszabadság.

2013. szeptember 20. Munkaügyek

Kevesebb az álláskereső

Augusztusban 492 ezer álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, havi összevetésben 1,1, éves összehasonlításban 6,6 százalékos csökkenést jelent – derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból. Idén június óta félmillió alatt van a nyilvántartott álláskeresők száma.

2013. szeptember 20. Adó

A tojás áfáját is csökkentenék

A tojáspiaci szereplők szerint a baromfi- és a sertéshúsok mellett az étkezési tojás áfáját is csökkenteni kell, egy 10 százalék alá csökkenő áfa ugyanis véleményük szerint megállíthatná az ágazat leépülését, a várható fogyasztásnövekedés pedig újra lendületbe hozhatná a termelési kedvet.

2013. szeptember 20. Számvitel

Jó tanácsok önellenőrzéshez

Az adózóknak lehetőségük van az önadózás útján megállapított vagy megállapítani elmulasztott adó, adóalap és a költségvetési támogatás helyesbítésére. Az önellenőrzés folyamatának valamennyi állomásához nyújt segítséget a Számviteli Tanácsadó.

2013. szeptember 20. Adó

Adatváltozás a cégnél: jelezni kell az önkormányzatnak is

Gyakran elfelejtik  a vállalkozások képviselői, hogy az önkormányzati adóhatóságnál is be kell jelenteni, ha a cég adataiban változás következik be. Ezt nem mindig egyszerű megtenni: például a Fővárosi Önkormányzat Adóhatósága nem készített kitöltési útmutatót a bejelentés/változás-bejelentés nyomtatványhoz, amit ezért nem lehet jól kitölteni, sőt a nyomtatvány egyes kérdései érthetetlenek.

2013. szeptember 20. Adó

Nőtt a vállalkozások adóterhelése

A vállalkozások összprofitja kevésbé csökkent tavaly, mint az összesített veszteségük, így a kumulált adózási eredmény csaknem harmadával bővült. Az átlagos adóterhelés 1,1 százalékponttal nőtt 2011-hez képest, elérve a 10,5 százalékot. Az InfoTandem heti infografikája.

2013. szeptember 19. Adó

Áfacsalás: évente több mint 1000 milliárd tűnik el

Az EU GDP-jének másfél százalékának megfelelő, mintegy 193 milliárd euró, azaz mintegy 57,9 trillió forint adóbevételtől esnek el a tagállamok a be nem szedett forgalmi adó miatt; ez az összeg Magyarországon elérheti a GDP 3,7 százalékát – közölte az Európai Bizottság.

2013. szeptember 19. Adó

Még hat évig marad a filmes adókedvezmény

A jelenlegivel megegyező feltételekkel további hat évre, 2019. december 31-ig hosszabbította meg a magyar filmtámogatási programot az Európai Bizottság. A filmtámogatások éves keretösszege megduplázódik.

2013. szeptember 19. Adó

Egyre inkább 200 százalékkal büntet a NAV

A NAV egyre gyakrabban az általánosnak tekinthető 50 helyett 200 százalékos adóbírságot szab ki, ha a számla valódiságát kétségesnek tartja – olvasható az RSM DTM blogbejegyzésében. Az adóhatóság büntetőügyi szakágának erősítése áll a szigor hátterében.

2013. szeptember 19. TB-Nyugdíj

5 milliárddal tartoznak a külföldi betegek

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) több mint harmincezer esetben nem tudta beazonosítani a külföldi betegek magyarországi kezelését finanszírozó biztosítókat, így nem tudták kiállítani a számlákat – reagált az Állami Számvevőszék arra, hogy az OEP szerint tételes nyilvántartás van a külföldi betegek magyarországi kezeléséről. A tét 5,2 milliárd forint.

2013. szeptember 19. Munkaügyek

Miben köt a munkaszerződés?

Az előző bejegyzésben a munkaszerződés kötelező tartalmi elemei kapcsán vizsgáltuk a munkaszerződés módosításának menetét. További gyakori módosítási esetekkel folytatjuk a témát, és olyan változásokra is kitérünk, amelyek nem igénylik a szerződés módosítását.