Az egyszázalékos nyilatkozatok leadása
Az APEH sajtóközlemény útján hívja fel az érintettek figyelmét az szja 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatainak benyújtási határidejéről.
Az APEH sajtóközlemény útján hívja fel az érintettek figyelmét az szja 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatainak benyújtási határidejéről.
A nyugdíjrendszer átalakítása buktatókkal teli, ám elkerülhetetlen feladat, melyet nem lehet tovább halogatni. Azonban nem mindegy, hogy ezt a lakossággal ki és hogyan érteti meg. Erről beszélt a Hírszerzőnek adott interjújában Király Júlia a Nemzetközi Bankárképző Intézet igazgatója.
A körülbelül másfél millió adózóból hétfő reggelig nagyjából 800 ezren adták le bevallásukat a kormányzati Ügyfélkapu portálon keresztül az APEH-nek, így a hétfő éjféli határidőig még 700 ezer bevallást vár az adóhivatal.
Új adót vezet be a siófoki önkormányzat – márciustól négyzetméterenként 900 forintot kell fizetni a városban azon ingatlanok után, amelyek közel vannak a Balatonhoz. Az ide kapcsolódó rendelet szerint a helyi vasútvonal lesz a határ, vagyis akinek a háza ettől a Balaton felé esik, annak fizetnie kell évente egyszer, másokat viszont nem érint az új adó.
Február 15-ig dönthet az adózók egy része arról, melyik civil szervezetnek ajánlják fel adójuk egy százalékát. Bár a tendencia javul, sokan még mindig nem használják ki ezt a lehetőséget, vagy rosszul töltik ki az ide kapcsolódó nyilatkozatokat – emiatt tavaly ötmilliárd forinttal kevesebb pénz került a civilekhez.
Egy hét múlva itt az első fontos dátum a személyi jövedelemadózásban (szja): február 15-ig kell nyilatkozni arról, ha valaki munkáltatói adómegállapítást vagy adóhatósági adómegállapítást (adam) szeretne igénybe venni. Aki egyikre sem tart igényt, annak május 21-éig önállóan kell benyújtania bevallását az adóhatósághoz. Az egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésére nem kötelezett magánszemélyeknek február 15-éig kell szja bevallásukat elkészíteniük.
Eddig sikeresen helytállt a januártól kötelezővé tett elektronikus bevallási rendszer, a nagy vizsga, a havi járulékbevallás lebonyolítása azonban még hátravan. Az adózók és a könyvelők aggódva várják a hétfői napot, az APEH pedig megerősítette az ügyfélszolgálatát és növelte a telefonvonalak számát is.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) a központi költségvetés és a társadalombiztosítási alapok bevételeit különösen veszélyeztető adózói jogsértések felderítése érdekében az idén a korábbinál lényegesen nagyobb számban ellenőrzi a magánszemélyek jövedelmeinek és vagyongyarapodásának összhangját, valamint a járulékfizetési kötelezettség teljesítését.
A gázolaj adójának minimális közösségi szintjének megemelésére tesz javaslatot az Európai Bizottság a jövő héten. A lépés célja, hogy véget vessen az ún. tankolási turizmusnak, amikor is a nemzetközi fuvarozó cégek az alacsonyabb adókulcsot alkalmazó tagállamokban töltik fel üzemanyaggal járműveiket.
Az APEH eddig több mint négyszáz vállalkozás adószámának a felfüggesztéséről hozott határozatot. Ezek harmada már jogerőre emelkedett. A legtöbb érintett cég az építőiparban, az ingatlanforgalmazásban és a fuvarozásban tevékenykedik. A felfüggesztés miatt ritkán reklamálnak, az adóhatóság eddig csak három esetben vonta vissza a határozatát, mert a cégek tisztázták magukat.
Elemzői előrejelzések szerint a kisebb tőzsdei társaságok számolhatnak be nagyobb növekedésről a tavalyi egész éves profitjukat illetően.
A munkáltató adómegállapítási kötelezettségének megszűnésére tekintettel, a magánszemélyek személyi jövedelemadó megállapítási kötelezettsége teljesítésének megkönnyítése érdekében, az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi CXXXI. törvény (Pmt.) a kötelezően végzendő munkáltatói adómegállapítás visszaállítása helyett egy áthidaló megoldást vezet be: az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 2007. január 1-jétől közreműködési kötelezettséget ír elő a munkáltató számára a magánszemély adójának megállapítása során, de a közreműködés formáját a munkáltató választhatja meg.
Az egyedi kormánydöntés alapján támogatásban részesülő beruházások, valamint a beruházók által igényelhető fejlesztési adókedvezmény és képzési támogatás részleteit nyilvánosságra hozta honlapján a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM).
Az éves bevallók ugyan zökkenőmentesen be tudták nyújtani immár elektronikusan bevallásaikat az APEH-nak, a folytatás már vélhetőleg kevésbé lesz sikeres.
A verseny komoly növekedését várja a gyógyszerkereskedelemben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) attól, hogy az Országgyűlés szabaddá tette a patikaalapítást és lehetővé tette egy sor orvosság gyógyszertáron kívüli árusítását. Torjákné Amberger Teréz, a GVH irodavezetője egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a patikáknak korábban adott jogszabályi védelem miatt alig néhány új gyógyszertár nyílhatott az elmúlt években, most pedig egy hónap alatt 40-nél több üzletre kértek engedélyt az ÁNTSZ-nél.
Alkotmányellenes a jövedéki törvénynek az a rendelkezése, amely a jövedéki ellenőrzés során lehetővé teszi, a vámhatóság a postán vagy a futárszolgálat telephelyén ellenőrizhesse azokat a csomagokat, amelyekről valószínűsíthető, hogy adózatlan jövedéki terméket tartalmaznak. Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a törvény erre vonatkozó szakaszát.
Az év végi jogszabálymódosítási dömpingben nem nagyon tűnt fel az Alkotmánybíróság 74/2006. (XII. 15.) számú határozata, amely alkotmányellenesnek minősítette a Munka Törvénykönyvének azt a rendelkezését, amely lehetővé teszi szabadság átvitelét a következő évre. A Munka Törvénykönyvnek szabadság kiadására vonatkozó rendelkezéseit támadó indítványt már évekkel ezelőtt benyújtották az Alkotmánybírósághoz, a testület tavaly decemberben döntött.
Az szja-bevallási szezon kezdetével az Adó szaklap szerzői gyakorlati példákkal illusztrálva több cikkben hívják figyelmet a bevallási nyomtatványok újdonságaira és kínálnak fogódzót a kitöltéshez. Dr. Andrási Jánosné írásából az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárakba, illetve a nyugdíj-előtakarékossági számlára befizetett összegek után igénybe vehető jóváírás gyakorlati tudnivalóit emeljük ki.
Március végéig visszamenőleges hatállyal lehet az energiatámogatással kapcsolatos fogyasztói igényeket előterjeszteni. Amennyiben ezt követően kerül sor a kérelem előterjesztésére – akár a jogosult késedelme miatt, akár azért, mert év közben keletkezett a jogosultság – csak a következő hónaptól jár a támogatás.
Többfordulós szakmai munka kezdődik, ennek eredményeként a pontos forgatókönyvet június 30-án bírálhatja el a kormány. A pozitív adóslista banki informatikai fejlesztései akár 6-9 hónap alatt elkészülhetnek.