Bejegyzések állami támogatás címkével


2021. január 21. Munkaügyek

770 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad a kormány egy autóipari beruházáshoz

Mérnöki fejlesztő központot hoz létre Veszprémben a thyssenkrupp magyarországi központja 2,2 milliárd forintból, a beruházáshoz a magyar kormány 770 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad – jelentette be a Magyarországon már 20 éve jelen lévő német autóipari vállalat újabb beruházását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

2020. október 7. Adó

Állami támogatás igénybevételének hatása az áfalevonási jogra

Az állami támogatások hatása az adólevonási jogra egy olyan terület, ami a mai napig kényes lehet sokak számára. Ennek historikus okai is vannak, hiszen számos alkalommal változott a jogalkotói szabályozás ezen a területen, volt Európai Bírósági döntés is, amely több év gyakorlatát csinálta vissza a kétezres évek első felében, illetve a mai napig vannak olyan magyarázó értelmezések a régi áfa törvényhez kapcsolódóan, amelyek irányadóak lehetnek a mai szabályozás jobb megértéséhez is. Ebben a kicsit zavaros összevisszaságban próbál a jelen cikk egy kis segítséget nyújtani a kétségbeesett, vagy egyszerűen csak érdeklődő olvasónak.

2020. március 31. Adó

Jogszerű a kiskereskedelmi különadó is

Az EUB döntése értelmében nem minősül a külföldi tulajdonban lévő kiskereskedelmi vállalkozások hátrányos megkülönböztetésének a progresszív kiskereskedelmi különadó alkalmazása.

2019. október 15. Cégvilág

Vizsgálja a Samsungnak nyújtott gigantikus magyar állami támogatást az EB

Az Európai Bizottság részletes vizsgálatot indít annak megállapítására, hogy összhangban áll-e a regionális állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal Magyarországnak az a terve, amely szerint 108 millió euró összegű állami támogatást nyújt a Samsung SDI Magyarország Zrt. számára a vállalat gödi akkumulátorcella-gyártó üzemének bővítéséhez.