Bejegyzések nyugdíjba vonulás időpontja címkével

2024. február 1. TB-Nyugdíj

Igényelhető még nyugdíj a tavalyi szabályok szerint

Abban az esetben, ha 2024-ben mégis a korábbi évben, 2023-ban történő nyugdíj-megállapítás mellett döntenénk, lehetőség van hat hónapra visszamenőleg a nyugellátás igénybevételére, ha a jogosultsági feltételek már ebben a korábbi időpontban is teljesültek.

Fontos tudnivalók a nyugdíjigény benyújtásával kapcsolatban
2023. október 19. Adó

Fontos tudnivalók a nyugdíjigény benyújtásával kapcsolatban

A nyugdíjigény bejelentése során talán a legnehezebb annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy milyen időponttól kérjük a nyugdíj megállapítását. Több tényezőt kell egyszerre figyelembe venni ahhoz, hogy a nyugdíj várható összege szempontjából jól válasszunk. Jó tudni azt is, hogy mit lehet tenni akkor, ha „elhamarkodtuk” a nyugdíj igény benyújtását. Van-e „mozgástér” egy már meghozott döntésünk megváltoztatására?

Mi legyen a nyugdíj kezdő időpontja?
2023. június 28. TB-Nyugdíj

Mi legyen a nyugdíj kezdő időpontja?

A felmerülő lehetőségek kiválasztásánál az egyik meghatározó tényező a nyugdíj összegének nagyságrendje lehet, amely különbséget mutathat abból a szempontból, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás. Most az 1958-ban születettek vannak döntési helyzetben.

Mikor menjünk nyugdíjba?
2022. november 15. TB-Nyugdíj

Mikor menjünk nyugdíjba?

Idén, vagy 2023-ban érdemes-e inkább nyugdíjba menni? Fontos a kérdés eldöntése azok számára is, akik folytatni akarják a munkát, és azok számára is, akik valóban visszavonulni szeretnének. Bemutatjuk a legfontosabb szempontokat.

Így lehet 2023-ban nyugdíjba vonulni
2022. október 24. TB-Nyugdíj

Így lehet 2023-ban nyugdíjba vonulni

Mivel a nyugdíj korhatár 62 évről 65 évre történő fokozatos felemelése 2022-ben befejeződik, 2023-tól már csak arra kell figyelemmel lenni, hogy az adott naptári évben ki tölti be a 65. életévét. A nők negyven év jogosultsági idővel természetesen továbbra is nyugdíjba mehetnek.

2022. március 7. TB-Nyugdíj

Mi történik, ha elhalasztjuk a nyugdíjba vonulást?

A nyugdíjba voulás elhalasztása nem ritka, mert a nyugdíj-jogosultság bekövetkezésekor nem kötelező a nyugdíjigény benyújtása, annak időpontja a jogosult döntésétől függ. Egyszerűbbé teszi a helyzetet, hogy az öregségi nyugdíj megállapításának már nem előfeltétele a biztosítási jogviszony (például munkaviszony) megszüntetése.

2022. február 14. TB-Nyugdíj

Pontosan elmondjuk, idén kik mehetnek nyugdíjba

Az 1957-ben születettek 2022-ben töltik be nyugdíj-korhatárukat, a 65. életévet, és dönthetnek a nyugdíjba vonulás mellett. életkorra tekintet nélkül a nők negyven év jogosultsági idővel történő kedvezményes nyugellátása vehető igénybe a negyven év jogosultsági idő meglététől.

2021. november 8. TB-Nyugdíj

Mikor érdemes nyugdíjba menni?

A nyugdíjba vonulás időpontjának megválasztása a nyugdíjkorhatár betöltésétől, mint legkorábbi lehetőségtől kezdve több dologtól is függhet. Érdemben különbözhet a nyugdíj, ha a korhatárt elérők idén, 2021-ben, vagy 2022-ben vonulnak nyugdíjba.

2020. december 8. TB-Nyugdíj

Meddig lehet kérni a nyugdíjat az idei szabályok szerint?

Nem könnyű meghozni a legjobb döntést abban a kérdésben, hogy melyik időponttól kérjük az öregségi nyugdíj megállapítását. Többen éreznek sürgető döntési kényszert év végéhez közeledve, intézkedni kell, ha még a 2020-as nyugdíj szabályok szerint szeretnék a nyugdíjat igénybe venni. Vajon ez csak december 31-ig lehetséges ? Nem, van még egy kis haladék.

2020. november 19. TB-Nyugdíj

Melyik időpontban jobb nyugdíjba vonulni?

A nyugdíjba vonulás időpontjának megválasztása a nyugdíjkorhatár betöltésétől, mint legkorábbi lehetőségtől kezdve több dologtól is függhet. A legfontosabb szempont nyilván a nyugdíj összege, amely nagyban függ a nyugdíjba vonulás időpontjától.