Szakképzett fiatalok foglalkoztatásához kínálnak támogatást
A munkahelyteremtési program új eleme legfeljebb 9 hónapon át biztosíthat állami hozzájárulást a szakképzettséggel rendelkező, 30 év alatti álláskeresők elhelyezkedéséhez.
A munkahelyteremtési program új eleme legfeljebb 9 hónapon át biztosíthat állami hozzájárulást a szakképzettséggel rendelkező, 30 év alatti álláskeresők elhelyezkedéséhez.
A sikeresen vizsgázó hallgatók a teljes képzés elvégzéséről tanúsítványt kapnak, amely megfelel a hazai és az Európai Uniós jogszabályi követelményeknek.
Az idei tanévtől, a megújuló szakképzéssel együtt, elindul az új szakképzési ösztöndíjrendszer is, amelynek célja, hogy minden tanuló számára biztosított legyen a támogatás, ugyanakkor a juttatások hiányzás- és eredményfüggők legyenek.
A Gazdasági Kabinet javaslatot fogalmazott meg a kormány részére annak érdekében, hogy a jövő tanév tavaszi félévében a szakképző intézmények tanulói, illetve a felnőttképzési jogviszonyban résztvevők is élhessenek a diákhitel adta lehetőségekkel. A javaslat több mint 57 ezer felnőttoktatásban résztvevőnek és 220 ezer szakképzésben tanuló diáknak hozhat könnyebbséget – közölte Varga Mihály a kabinet csütörtöki ülését követően.
Az Országgyűlés elé benyújtott törvénytervezet szerint 2020 júliusától átlagosan 30 százalékos béremelés várható a szakképzésben dolgozó pedagógusoknál, amire a kormány évi 35 milliárd forint többlettámogatást biztosít – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Az itt tanító pedagógusok munkaviszonyát a jövőben a Munka törvénykönyve szabályozza.
Komplex javaslatcsomagot dolgozott ki a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) a szakképzés megújításához, a tudásalapú innovatív gazdaság szakképzésének stratégiájához – mondta Futó Péter, a szervezet elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Cikkünkben a szakképzés szabályozásának hazai történetét, a hatályos jogszabályi környezetét és a jövőbeni kihívásait ismertetjük.