16 százalékkal nőtt a fizikai dolgozók órabére


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén a második negyedévben 1165 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami több mint 16 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest – derül ki a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder Recruitment Kft. több mint 7 ezer dolgozó béradatait feldolgozó elemzéséből.

A cég és a BDO Magyarország közös közleménye szerint az ország szinte minden régióban jóval 1100 forint feletti átlagos órabérrel számolhatnak a szakmunkások, a Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon elérheti vagy akár meg is haladhatja az 1300-1400 forintot. Már az alacsonyabban fizetett betanított munkát végzők körében is csupán a nyugat- és dél-dunántúli, valamint az észak-alföldi régiókban fordul elő 1000 forint alatti órabér.

A felsőbb kategóriákban is gyorsult a béremelkedés üteme: a BDO Magyarország több mint 60, nemzetközi tulajdonú magyarországi leányvállalat közel 500 középvezetőjénél idén a második negyedévben 5,1 százalékos éves bérnövekedést tapasztalt.

Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere a közlemény szerint elmondta, hogy tavaly ilyenkor 4,7 százalékos bérnövekedés zajlott le ebben a szegmensben, vagyis a bérek emelkedésének gyorsulása ebben a körben is észlelhető.

Arra számítanak, hogy ez a gyorsuló tendencia a következő időszakban is folytatódni fog. Ezt egyrészt az infláció korábbinál magasabb üteme kényszerítheti ki a munkaadókból, másrészt a munkaerő megtartásának is fontos feltétele ez, hiszen ebben a körben egy jó munkahely-váltással akár 20-30 százalékkal magasabb bérszint is elérhető lehet – fogalmazott a szakember.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Távmunka és költségtérítése szabályai 2024-ben

A munkáltató alapvető kötelezettsége, hogy a munkavállalók részére a munkaviszony teljesítésével összefüggésben felmerült költségeket megtérítsék. Ez az állítás a távmunkában dolgozók esetében is igaz, a hatályos jogszabályi környezet pedig adómentes juttatási lehetőséget is biztosít az ilyen munkavállalók számára.

2024. május 27.

Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25%-os bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.