A fizikai munkát végzők átlagos bruttó órabére 18,7 százalékkal nőtt az első negyedévben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idén az első negyedévben 1779 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ez a szint 18,7 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1499 forintos értéket – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary közös közleményben hétfőn.

A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder mintegy 7 ezer munkavállaló béradatait feldolgozó elemzése alapján a régiók szerinti statisztikák azt mutatják, hogy 1600 forint alatti átlagos fizikai órabér csupán Észak-Magyarországon fordult elő, a többi régióban 1600 és 1800 forint közötti sávban alakul ez az érték. Egyedül Közép-Magyarország és Budapest ugrott ki ebből a mezőnyből, ezeken a területeken az órabérek átlagos nagysága immár elérte a 2350 forintot, ez mintegy 30 százalékos növekedés tavalyhoz képest.

Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója a közleményben kiemelte, az adatok azt mutatják, hogy év elején a munkáltatók többsége számottevő béremelést hajtott végre a fizikai dolgozók körében, azonban még ez is 5-6 százalékos reálbércsökkenést jelent.

Attól függően, hogy az év közepén mennyire sikerül majd leszorítani a pénzromlás ütemét, könnyen elképzelhető, hogy az év közepén a cégek újabb béremelésekre kényszerülnek, különösen azokon a területeken, ahol már most is nehezen lehet a kívánt szintre feltölteni a munkaerő-állományt – tette hozzá a szolgáltatási igazgató.

A Moore Hungary tanácsadó és könyvvizsgáló cég ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó mintegy 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Kimutatták, hogy a 700 ezer és 1 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében az éves béremelkedés mértéke 2023 első negyedévében átlagosan 10,5 százalékos volt.

Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere a közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy a szellemi munkát végző középvezetők körében is felgyorsult az átlagbérek emelkedése, bár tavaly ilyenkor még 7,3 százalékos éves szintű bérnövekedést mutattak ki ebben körben.

Azt tapasztalják, hogy a munkáltatók a korlátozott lehetőségeik miatt nem tudják teljes egészében ellensúlyozni az infláció negatív hatásait. Ugyanakkor ahol a munkaerő megtartása kritikus szempont, a bérek emelkedése várhatóan gyorsabb ütemre válthat a következő hónapokban – emelte ki a Moore Hungary ügyvezető partnere.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mit mutat a 0,8%-os első negyedéves GDP növekedés a cégtrendben

Az idei év első negyedévében továbbra is tapasztalhatók a gazdaság gyengélkedésére utaló jelek a cégtrendben. A cégvilágot elsődlegesen jelenleg a cégalapítási kedv visszaesése jellemzi, kivéve a feldolgozóipar és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás szektort. Emellett megfigyelhető a cégbírósági eljárások számának mérséklődése. Az építőipar ugyanakkor továbbra is magas aktivitási szinten működik.

2024. május 8.

Bővült a forgalma és javult az eredménye a Vajda-Papírnak 2023-ban

ekord nagyságú profitot ért el, mind abszolút értékben, mind az árbevételhez viszonyítva Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír 2023-ban, így a várakozásoknak megfelelően kiemelkedő eredménnyel, forgalombővüléssel és jelentős eredményjavulással zárta a tavalyi évet. Vajda Attila, a cégcsoport alapító-ügyvezetője a szerint a kedvező eredmények mögött az energia árak mérséklődése, a termelékenységük javulása, valamint a cég energiaszükségletét csökkentő beruházások, az innovációk és az ennek köszönhetően a növekvő hatékonyság áll. Vajda Attila 2024-ben is forgalomnövekedésre és a jövedelmezőség további javulására számít, de a cégcsoportnak újabb kihívásokkal kell szembenéznie, ugyanis a 2023. második felétől a cellulóz árak lassú növekedésnek indultak, ami 2024 első negyedévében is folytatódott. 2024 első negyedéves eredményei hasonlóan alakultak, mint 2023 negyedik negyedévében, folytatva a pozitív trendet. A vállalatvezető beszámolt arról is, hogy a korábban lelassított beruházások felpöröghetnek, 2024-ben a cég külpiaci pozícióinak erősítését és újabb kapacitásnövelő beruházást terveznek, tovább javítva a cégcsoport közép- és hosszútávú kilátásait.

2024. május 8.

Márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés

2024 márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).