A hazai IT-szektor komoly felfutást vár munkaerőben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A következő negyedévben a hazai munkáltatók 32 százaléka jelez előre bővülést jelenlegi munkaerő-állományában, miközben csökkentést 19 százalékuk tervez – közölte a ManpowerGroup legújabb munkaerőpiaci előrejelzésében.

A nettó foglalkoztatási mutató +13 százalékos átlagos értéke 4 százalékponttal elmarad ugyan az előző negyedév +17 százalékos értékétől, de jelentősen magasabb az egy évvel korábbi +2 százalékos szintnél.

Fehér Tamás, a ManpowerGroup Magyarország ügyvezető igazgatója a közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy a felmérés még az ukrán-orosz háború kitörése előtt zajlott le. Ez a fejlemény egyes szektorokban óvatosabb létszámtervezést okozhat.

A felmérés szerint a legnagyobb felfutást 35 százalékos nettó foglalkoztatási mutatóval az IT, technológia, távközlés, kommunikáció és média szektorban várják.

Szintén jelentős, 30 százalékos létszámbővülés várható a nagy- és kiskereskedelemben, 20 százalékos az építőiparban, 18 százalékos a gyártásban, illetve 16 százalékos a banki, biztosítási és ingatlan szegmensben.

manpower

Már a háború kitörését megelőzően is létszámcsökkentést vártak az étterem és hotel szegmensben (-6 százalék), valamint a non-profit szférákban (oktatás, egészségügy, szociális munka, kormányzat).

A legszélesebb körű létszámbővülést Budapesten és a Dél-Alföldön várják. A leginkább visszafogott várakozásokat a Dél- és Közép-Dunántúl területén mérték a felmérés készítői.

A ManpowerGroup globális Munkaerőpiaci Előrejelzése világszerte optimizmust mutat, a 40 vizsgált országból csupán Görögországban jeleznek előre minimális, 2 százalékos visszaesést.

Nemzetközi összehasonlításban a +13 százalékos magyarországi kilátások a szerényebbek között, a 40-es lista 31. helyén szerepelnek. Az élen Brazília 40 százalékkal, Svédország, India, Mexikó és Kolumbia 38-38 százalékkal szerepelnek. Szlovákia és Csehország 11-11 százalékos, Lengyelország pedig 5 százalékos munkaerőbővítési kilátásokkal számol.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Eljárás a munkaviszony megszüntetése esetén

Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.

2024. május 30.

85 százalékra emelné a kormány a foglalkoztatási rátát

A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az inaktívak számát kell csökkenteni – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági minis

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.