A munkavállalók sok esetben azzal a problémával szembesülnek, hogy munkaidejükön kívül a személyes ügyintézés nem mindig kivitelezhető a hétköznapokban. Ezért sok esetben különböző kreatív megoldásokkal, így akár a munkaközi szünet ügyintézési célú kihasználásával próbálják meg ezt a helyzetet orvosolni. Ez valóban járható út lehet a számukra? Tényleg szabadon rendelkezhetnek afelett, hogy milyen tevékenységgel töltik a munkaközi szünetet?
A munkaközi szünetre vonatkozó szabályokat a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) tartalmazza. Így az Mt. 86. § (3) bekezdés a) pontja egyértelműsíti, hogy a munkaközi szünet – a készenléti jellegű munkakört kivéve – nem számít munkaidőnek. Ebből az következik, hogy a munkaközi szünet tartama alatt a munkavállalót nem terheli munkavégzési vagy rendelkezésre állási kötelezettség, hiszen az csupán a munkaidőhöz kapcsolódik. A munkaközi szünet rendeltetése, hogy ezen időtartam alatt a munkavállaló megszakíthassa a munkavégzést és pihenhessen, vagy egyéb személyes jellegű ügyeivel foglalkozhasson. Fontos azonban, hogy a munkaközi szünetet nem a munkavállaló veszi ki, hanem azt a munkáltató adja ki, ezért ennek beosztását is a munkáltató végzi, természetesen a méltányos mérlegelés szempontjainak figyelembevételével.
A munkaközi szünet mértéke jogszabályi szinten meghatározott. A munkavállaló részére, ha a beosztás szerinti napi munkaidő, illetve a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő együttes tartama meghaladja a 6 órát, 20 perc, ha meghaladja a 9 órát, akkor további 25 perc, azaz összesen 45 perc munkaközi szünetet kell biztosítania a munkáltatónak [Mt. 103. § (1) bekezdés]. A törvényi szabályozás azonban biztosít némi mozgásteret a felek számára, így amennyiben a felek egyénileg meg tudnak állapodni vagy a kollektív szerződés megkötése során ebben egyeztek meg, a munkavállaló számára legfeljebb 60 perc munkaközi szünetet biztosíthat a munkáltató [Mt. 103. § (3) bekezdés], amely egyúttal a felső limit is a kiadható munkaközi szünet tekintetében. Ennek kapcsán a felek megállapodásukban pontosan meghatározhatják a munkáltató által biztosítandó szünet mértékét (gyakori a 20 perc helyett fél óra kikötése), de a maximális mértékre történő puszta hivatkozással a munkáltató mérlegelésére is bízhatják a szünetről történő döntéshozatalt. Utóbbi esetben a munkáltató tetszése szerint kiadhat akár naponta eltérő mértékű szünetet, a lényeg, hogy az a törvényi minimum és a megállapodásban meghatározott maximum közé essen.
Tekintettel arra, hogy a munkaközi szünet nem része a munkaidőnek, nem történik munkavégzés vagy rendelkezésre állás, így díjazás sem jár a munkavállalónak az így igénybe vett pihenőidőre. Sok esetben ezért alku tárgya a munkaközi szünet mértéke a felek között, mert a munkavállaló inkább rábólint egy rövidebb munkaközi szünetre, ha ezzel kevesebb időt köteles a munkahelyen tölteni, mert nem éri meg neki még további 30-40 percet bent maradni, csak azért, hogy hosszabb legyen az ebédszünete. Emiatt nem minden munkavállaló értékeli úgy, hogy a hosszabb szünet az előnyére válik, így pedig nem lehet hozzájárulása nélkül részére hosszabb munkaközi szünetet kiadni az előírtnál.
A munkavállalóban joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon a munkaközi szünet mennyire kötött, hogy ez idő alatt mivel töltheti el a szabadidejét, valamint vannak-e előírások arra, hogy mit kell megtennie, illetve mi tiltott a számára ez idő alatt. A munkaközi szünetet a munkavállaló nem köteles a munkavégzési helyen eltölteni, így megeshet, hogy a munkaközi szünet alatt egy közeli étterembe megy, vagy később a délután folyamán egy kávézóba. Ugyanígy lehetőség van ilyenkor elszaladni a postára befizetni egy csekket vagy akár kiülni egy közeli parkba könyvet olvasni. Amivel ilyen esetekben számolni kell az az, hogy a szünet ne nyúljon el túl hosszan, hiszen fontos, hogy a munkaközi szünet végére a munkavállaló mindenképpen visszaérjen a munkavégzési helyére és ekkor munkára képes állapotban is legyen, például, ha szükséges akkor visszavegye munkaruháját.
Összességében a munkavállaló saját döntésén fog múlni, hogy mivel kívánja a munkaközi szünetet tölteni, milyen egyéb tevékenységet szeretne folytatni abban az időszakban amikor a munkavégzés megszakításra kerül [Mt. 103.§ (4) bekezdés]. A munkáltató nem szabhatja meg, hogy a munkavállaló mivel töltheti ezt a szabadidőt, amíg az a munkavégzésre nincs negatív hatással. Számára csak az lesz a lényeges, hogy amikor a munkaközi szünetre szánt idő letelik, akkor a munkavállaló újra munkára képes állapotban legyen jelen a munkavégzési helyén.
