A munkajog egyik alapvető célja, hogy a munkáltatóhoz képest alapvetően sérülékenyebb helyzetben lévő munkavállalók számára megfelelő védelmet biztosítson. A munkajogi garanciák erdejében azonban könnyű letérni a kitaposott ösvényről, így időnként előfordul, hogy a munkavállaló jogait nem rendeltetésüknek megfelelően, azon túlterjeszkedve, visszaélésszerűen gyakorolja.
Alighanem mindenki számára ismerősen cseng az a kifejezés, hogy túlóra. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb munkahelyen előfordul, hogy tovább bent kell maradni, vagy végül akkor is be kell menni dolgozni, amikor eredetileg pihenőidő telt volna. Gyakorisága ellenére a túlmunka, vagyis a rendkívüli munkavégzés elrendelésének, díjazásának szabályaival sokszor mégis kevésbé vannak tisztában – nemcsak a munkáltatók, sokszor maguk a munkavállalók is. Az alábbiakban ezért összeszedjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
Korábban írtunk már az Alkotmánybíróság egy határozatáról, amelynek nyomán megváltozott a munka törvénykönyvének a kollektív szerződés módosítását érintő rendelkezése. A változás értelmében a kollektív szerződés módosításakor aláíró félként járhat el az a szakszervezet is, amelyik egy már meglévő kollektív szerződés hatálya alatt teljesíti a kollektív szerződés megkötésére való jogosultsághoz szükséges feltételt. Kérdésként merül fel ugyanakkor, hogy az ilyen szakszervezet vajon a kollektív szerződés felmondásának jogát is megkapja-e.
Szabályozza-e a munka törvénykönyve a munkába való visszatérés jogát, illetve mi történik, ha már nem létezik az adott álláshely? – ezekre a kérdésekre keresi a választ alábbi cikkében a szerző.
Bármely megállapodás érvényes létrejöttéhez szükség van a felek kölcsönös és egybehangzó jognyilatkozatára. Abban az esetben ugyanakkor, ha valamelyik fél jognyilatkozata tévedésen vagy megtévesztésen alapul, a nyilatkozatot tevő akarata látszólag ugyan teljes, a tévedés vagy megtévesztés felismerésével azonban egyik-másik (adott esetben akár mindkét) fél egyáltalán nem vagy más tartalommal tette volna meg jognyilatkozatát. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertetjük.
Bizonyos munkakörök esetén mind a munkáltató, mind a munkavállaló számára előnyösebb, ha a munkaidő-beosztás meghatározásának jogát nem a munkáltató gyakorolja, hanem átengedi azt a munkavállalónak. A munkavállaló ezáltal ugyanis adott esetben eredményesebben tudja a munkáját végezni, a munkáltató pedig mentesül bizonyos költségek és adminisztratív terhek alól.
Talán elsőre nem is gondolnánk, de az időnek meghatározó jelentősége van a jogviszonyokban. Nincs ez másképpen a munkajog területén sem. A határidő és a határidőnek nem minősülő időtartam rendeltetésének megkülönböztetése, illetve szabályainak pontos ismerete ezért kulcsfontossággal bír mind a munkáltató, mind a munkavállaló számára.
A hosszabb ideje fennálló munkaviszonyok megszűnésekor, illetve megszüntetésekor gyakorta felmerül a kérdés, hogy az érintett munkavállaló jogosult-e végkielégítésre. A felek között fennálló jogviszony vége azonban nem teremt automatikusan jogosultságot erre a juttatásra, még akkor sem, ha már évek óta az adott cégnél dolgozik a munkavállaló. Bizonyos jogszabályi feltételeknek ugyanis teljesülniük kell ahhoz, hogy a végkielégítés megillesse a dolgozót.
Számos cikkben foglalkoztunk már a Munka Törvénykönyve (Mt.) szabályainak változásaival, a többi között a munkáltatót terhelő bizonyítási kötelezettség kiszélesedésével. Mivel sokak figyelmét elkerülheti az módosítás, ezért újabb példákat hozunk a szanciók elkerülésére.
