Tűzoltók éjszaka – uniós ítélet a különleges munkaszervezésről
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Kapcsolódó termékek: Munkajogi kiadványok, HR Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A pályakezdők béremelése mellett a nyugdíjasok továbbfoglalkoztatásának automatizmusával, illetve a végzős hallgatók bevonásával lehetne enyhíteni a pedagógushiányt – mondta a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke az érdekképviselet hétfői budapesti tanévnyitó sajtótájékoztatóján.
Szabó Zsuzsa hangsúlyozta: a pedagógushiány különösen a kistelepülési iskolákat veszélyezteti, ezért is szükség volna egy szolgálatilakás-programra, valamint arra, hogy a nyugdíj után továbbdolgozó pedagógusoknak ne kelljen választaniuk a nyugdíj és a bér között.
Hozzátette: a nyáron az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi) és az Innovációs és Technológiai Minisztériummal megállapodtak arról, hogy szeptemberben, illetve októberben szakmai egyeztetést tartanak a tárcák és a szakszervezet.
Mint mondta, évek óta megoldatlan probléma az is, hogy a jogszabály a pedagógusok heti óraszámát 22 és 26 óra között határozza meg, így intézményenként eltérő időt dolgoznak a pedagógusok ugyanazért a bérért.
Továbbá egyre kevesebb a fiatal, mert a kezdő 200 ezer forintos bér nem elegendő arra, hogy a pályán tartsa a frissdiplomásokat – fűzte hozzá.
Arról is szólt, hogy a PSZ – korábbi döntésével ellentétben – részt kíván venni a Köznevelési Stratégiai Kerekasztal munkájában, és képviseltetik magukat a Szakképzési és Innovációs Tanácsban is.
Gosztonyi Gábor, az érdekképviselet alelnöke az Emmi által a pedagógusokhoz eljuttatott kérdőívvel kapcsolatban aggályosnak nevezte az internetes aktivitásra és az intézményekre vonatkozó kérdéseket. Az utóbbiakra adott válaszok alapján ugyanis egy-egy kistelepülési intézmény azonnal beazonosítható, így nem biztosított az anonimitás. Azt javasolják a tárcának, hogy vegye ki ezeket a kérdéseket a kérdőívből – mondta.
Totyik Tamás, a szakszervezet másik alelnöke arról beszélt, hogy a nemzeti alaptanterv (Nat) tervezete szerintük szembemegy az európai trendekkel.
Közölte: a tervezet alapján a tananyag nem hogy nem csökken, hanem egyes esetekben még bővül is. Továbbá növeli az esélyegyenlőtlenséget, mert ugyanannak a tanítását követeli meg a fővárosi elitiskolában, mint az ország legszegényebb járásában. Emellett az alsó tagozatban bevezetendő mindennapos művészeti nevelés tovább szűkíti a gyermekek szabadidejét.
Totyik Tamás súlyos gondnak nevezte, hogy a szakközépiskolák tanterve nem látott napvilágot.
(MTI)
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Azokhoz a munkáltatókhoz térnek vissza motiváltan, felkészülten a munkavállalók a szülés utáni szabadságról, amelyek támogatták a távozás folyamatát, és a szabadság idején is tartották a kapcsolatot a dolgozóikkal – derül ki a Profession.hu felméréséből.
Nem kétséges, hogy a munkavállaló azáltal, hogy munkát végez, a munkáltató jogos gazdasági érdekeit szolgálja. A munkáltató jogos gazdasági érdekeinek védelme ugyanakkor nem merül ki ennyiben, hanem éppen, hogy arról szól, hogy a munkavállalónak bizonyos magatartásoktól tartózkodnia kell. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertetjük.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!