Álláskeresés nyáron? – Itt az idő a nézelődésre!


Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.

„Sokakban a nyár a szabadságok és a pihenés hónapjaiként él, ennek ellenére bőven van már olyan munkáltató, amely nyáron hirdeti meg az új lehetőségeket, hogy ősszel már a kiválasztott kollégával kibővített csapattal kezdje a munkát” – árulta el Katkics Attila, HR szakember.

Mire alkalmas a nyár álláskeresési szempontból?

Ez egy kiváló időszak arra, hogy átgondoljuk szakmai életutunkat, eldöntsük, hogy jó helyen vagyunk-e, vagy eljött-e az idő egy új kihívásra. „HR szakemberként azt tanácsolom, hogy ha szeretünk a jelenlegi munkahelyünkön dolgozni, akkor keressük a nyílt és őszinte kommunikációt a vezetőnkkel, optimális esetben belátó és megértő fülekre találhatunk – kevés vállalkozás engedheti meg magának, hogy egy jó munkaerőt elveszítsen” – hangsúlyozta Katkics Attila.

Ha azonban megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy váltunk, akkor először pályázati anyagunk, önéletrajzunk karbantartásával kezdjük! Poroljuk le a régi anyagot, az önéletrajzunk legyen naprakész és igényes, mindenképpen tartalmazzon aktuális fényképet, legyen jól tagolt és két oldalnál lehetőség szerint ne hosszabb. Kiemelten figyeljünk a nyelvhelyességre és a helyesírásra!

„Ne feledjük, 5-10 másodpercünk van jelöltként, hogy felkeltsük a figyelmet – egy rosszul strukturált, hiányos, esetleg nyelvtanilag hibás önéletrajz azonnal negatív benyomást kelt” – hívta fel a figyelmet a szakember. „Ha elkészült az anyagunk, adjuk oda egy barátunknak, hogy fussa át, több szem, többet lát!” – tette hozzá Katkics Attila.

Nem csak a kánikula izzaszthat meg

Akit behívnak interjúra, mindenképpen készüljön fel a cégből, gondolja át az eddigi pozícióit, milyen kiemelkedő eredményei voltak, és gondolkozzon el azon, hogy milyen szempontok, kérdések kerülhetnek elő a megpályázott munkakörnél.

„Az interjún figyeljünk a testbeszédre, ezt sokan teljesen figyelmen kívül hagyják, pedig nagyon meghatározó. Ne becsüljük alá, hogy egy szép nyári napon megejtett interjú is komoly stresszhelyzet, éppen ezért öltözzünk komfortosan, önazonosan, semmiképpen se késsünk!” – tanácsolja a HR szakember. „A kézfogás igenis számít, legyünk határozottak, pozitívak, merjünk kérdezni! A bérről is szó fog esni, így mindenképpen készüljünk bruttó és nettó bérigénnyel.” Katkics Attila azt is fontosnak nevezte, hogy ha végül nem is a miénk az állás, ne érjük be egy sablon visszautasítással, hanem keressük a kapcsolatot és jelezzük, hogy hibáinkból építkezni szeretnénk.

Forrás: Pixabay, Katkics Attila


Kapcsolódó cikkek

2024. július 3.

Profession.hu: beindult az alkalmi munkák szezonja

Beindult az alkalmi munkák szezonja, május második felétől látványosan nőttek az ilyen típusú megbízásokra toborzó álláshirdetések, amelyekben leggyakrabban egyebek mellett felszolgálót, pincért, sofőrt és futárt keresnek – közölte a Profession.hu kedden.

2024. július 3.

Képzési lehetőségekkel lehet megtartani a kifáradt munkavállalókat

A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28% akár váltana is munkahelyet egy éven belül – derül ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből.