Annyira magától értetődő, hogy a döntés-előkészítésben sokszor nem is gondolunk rá – jogszabálykövetés a HR szoftverben (x)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alapvető elvárás a törvénykövető bérprogram, de…

A bérügyvitel és a kapcsolódó vállalati folyamatok esetében közismerten változó a jogi környezet.  Különösen igaz ez a 2020. március elejétől napjainkig terjedő időszakra, amikor a pandémiás helyzet miatt napról napra jönnek ki a jogszabályváltozások, a vállalatok bérügyviteli és kapcsolódó folyamatait kiszolgáló szoftverben folyamatos fejlesztési feladatok merültek fel.

A PIRAMIS bérprogram és kapcsolódó HR szoftverei esetében idén március, április hónapokra az idei év törvénykövetési fejlesztéseinek 40%-a koncentrálódott, ebben az időszakban valósult meg.

Az L-SOFT értékesítői gyakran szembesülnek az ajánlatkérőkkel történő egyeztetés során, hogy tulajdonképpen azért készülnek szoftverváltásra, mert nem kapták meg időben, vagy sajnos nem ritkán egyáltalán nem jutottak hozzá a törvényi változásokat tartalmazó szoftverfrissítésekhez.

Le kell szögeznünk, hogy a vállalati adminisztrációs folyamatok közül a bérügyvitel területét érinti a legnagyobb arányú törvényi változás.

Ez óriási terhet jelent a szoftverfejlesztési oldalon. Folyamatos törvényfigyelési, értelmezési feladatot ad, nem beszélve a kapcsolódó elképesztő méretű szoftvertervezői, fejlesztői, tesztelői munkaóráról.

Az L-SOFT support támogatás keretében – többek között – vállalja a hatályos jogszabályi változások átvezetését a PIRAMIS™ humán szakértői rendszerében, melyre szerződéses kötelezettséget vállal.

Az a bérprogram, amelyben nem vezeti át a szolgáltató a törvényi változásokat, nem lesz aktuális, így nem képes a vállalat sem megfelelni a bérügyvitelét befolyásoló törvényi elvárásoknak. Előfordulhat, hogy hibásak lesznek a bérszámfejtések, a munkáltatói adatszolgáltatások!

Az L-SOFT átláthatóvá teszi, és már az ajánlatkérő döntéselőkészítése során rejtett költségek nélkül működteti a teljes ajánlatadási, szerződéskötési folyamatot, nyomon követhetően, tiszta helyzetet teremtve mindkét fél számára. Ezekben a folyamatokban egyértelműen megfogalmazzuk a törvénykövetésre vonatkozó kötelezettségeinket. Mindezt miért? Mert a másik oldalon mi is ezt várnánk el!

A több, mint 25 éve követett stratégia sikeresnek bizonyult, referenciaértékű ügyfeleink listáján (kattintson ide a referencialistáért)  található olyan vállalat is, amely már 1999-ben mellettünk döntött. Úgy gondoljuk, hogy 20 éve tartó együttműködés nem valósulhat meg olyan alapvető kritériumok megtartása nélkül, mint a törvénykövető fejlesztések szállítása.

Ez fontos! Keresse az L-SOFT-ot a portálján további információért, ajánlatkérésért!

Tomkó Gyöngyvér

marketing menedzser

L-SOFT Zrt.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 7.

Munkajogi kisokos a túlóra szabályairól

Alighanem mindenki számára ismerősen cseng az a kifejezés, hogy túlóra. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb munkahelyen előfordul, hogy tovább bent kell maradni, vagy végül akkor is be kell menni dolgozni, amikor eredetileg pihenőidő telt volna. Gyakorisága ellenére a túlmunka, vagyis a rendkívüli munkavégzés elrendelésének, díjazásának szabályaival sokszor mégis kevésbé vannak tisztában – nemcsak a munkáltatók, sokszor maguk a munkavállalók is. Az alábbiakban ezért összeszedjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.