ÁSZ-elnök: az állam túl sok embert alkalmaz


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a digitalizáció bevezetésének és a bürokrácia csökkentésének jó példájaként a NAV-ot említette.

A hatékony államnak célszerűnek, eredményesnek és etikusnak kell lennie, a hatékonyságot pedig az állami szférában is mérni kellene – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke azon a konferencián, amelyet a hatékony államról és az e-közigazgatásról, mint az ország versenyképességet meghatározó tényezőkről szervezett a Magyar Közgazdasági Társaság szerdán Budapesten, a Budapesti Gazdasági Egyetemen.

Domokos László jelezte: az állami szférában célzott létszámgazdálkodást kellene megvalósítani, ennek pedig bértömeg-gazdálkodással kell párosulnia.

Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, az állam hatékony működését azon lehet lemérni legjobban, mennyire segíti, támogatja a gazdaság bővülését.

Domokos László kiemelte: az állami szféra még mindig túl nagy Magyarországon, az állam túl sok embert alkalmaz még napjainkban is. Jelezte: a hatékony létszámgazdálkodásban az ÁSZ élen járt, a számvevőszék több mint 15 százalékkal csökkentette dolgozóinak létszámát, ezzel együtt a feladatok nem csökkentek.

Hangsúlyozta: a digitálizációval a létszámgazdálkodást jelentősen javítani lehetne, azt azonban meg kell értenie az állami vezetőknek, hogy a digitalizáció a kezdeti lépéseknél jelentős, némely esetben milliárdos beruházásokat igényel.

Az ÁSZ elnöke a digitalizáció bevezetésének és a bürokrácia csökkentésének jó példájaként a NAV-ot említette.

Domokos László kitért arra is: a hatékonyság javítása érdekében idejében  dönteni kell arról, hogy a digitalizáció mellett a papíralapú közigazgatást egy-egy központi hatóságnál elhagyják-e vagy párhuzamosan működtetik. Úgy vélte: a párhuzamosság fenntartása rontja a hatékonyságot.

Az ÁSZ elnöke szerint az állami szféránál is meg kellene határozni azokat a kritériumokat, mérőszámokat, amelyek alapján értékelni lehet egy-egy közszolgáltatást végző intézmény, állami vállalat hatékony működését. Rámutatott: az alaptörvény világosan megfogalmazza, hogy a közpénzek hatékony és célszerű felhasználásáért az adott központi, költségvetési intézmény vezetője a felelős.

Banai Péter Benő jelezte: számos esetben elhangzik az a kritika, hogy az állam túl sok embert foglalkoztat. Kiemelte: igen összetett kérdés a hatékonyság az államigazgatáson belül, hiszen 2010 óta bővült a rendészeti szervek állománya és bérköltsége, de megemelkedett a feltárt bűnügyek száma, egyúttal csökkent a bűncselekmények száma, ami inkább a hatékonyság javulását mutatja.

Lázár János, volt kancelláriaminiszter kiemelte: a hatékony állam az állampolgároknak fontos, számukra akkor hatékony az állam, ha „békén hagyja őket”, de a háttérben gyorsan és jól működik a közigazgatás.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2016. május 6.

A számvevőszék rendben találta a költségvetés javaslatát

Megalapozott a 2017-es központi költségvetésről szóló törvényjavaslat, a tervezésénél figyelembe vett makrogazdasági előrejelzés mellett a bevételi előirányzatok teljesíthetőek – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a számvevőszék a véleményét pénteken adta át az Országgyűlésnek.

2016. augusztus 10.

233-féle adót fizetnek a francia cégek

A francia cégek összesen 233-féle adót és járulékot fizetnek, a beszedés pedig bonyolult és drága . A személyi jövedelemadózás tervezett reformja az adórendszert még nehézkesebbé teheti.