Átmeneti rendeletek szabályozzák az otthoni munkavégzést


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az otthon dolgozókra vonatkozó szabályok átfogó, törvényi szintű rendezése még várat magára, és egyelőre átmeneti rendeletekkel igazítják a meglévő szabályokat a megnövekedett home office igényhez – elemezte a kormány nemrég megjelent újabb rendeletét a távmunka ideiglenes, tavaly év végén bevezetett rendszerének meghosszabbításáról a Niveus Consulting Group tanácsadó cég.

A cég közleményben kiemelték: többek között a Munka Törvénykönyvének és a munkavédelemre vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatára lenne szükség a home office-ban dolgozókra vonatkozó szabályok törvényi szintű rendezéséhez.

Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere a közleményben megjegyezte, hogy a legfrissebb rendelet kizárólag a Covid veszélyhelyzet fennállásáig alkalmazandó, tulajdonképpen meghosszabbítva. Az új rendelet ugyanakkor néhány fontos változást is hoz, így egyértelművé teszik a munkáltató felelősségét a távmunkához kapcsolódóan az eszközök biztosítása és a munkavédelmi előírások megtartása terén – tette hozzá.

otthoni munkavégzésAz elemzésben felhívták a figyelmet arra, hogy a rendelet a vonatkozó szabályokat kettéválasztja. Ha a munkavállaló számítástechnikai eszközön dolgozik, akkor a munkáltató írásban tájékoztatja a biztonsági előírásokról, ezek megtartását pedig számítástechnikai eszközök alkalmazásával távolról is ellenőrizheti. Ha a munkavégzés otthon, de nem informatikai eszközön történik, akkor a munkáltatónak előzetesen engedélyeznie kell az általa megfelelőnek tartott helyet.

A rendelet értelmében megmarad az a szabály, hogy havonta, a minimálbér (a február óta megemelt összeg szerint) összegéig igazolás nélkül elszámolható költségtérítést adhat a cég a munkavállalónak – mutattak rá utalva arra, hogy a költségtérítés a felek megállapodásán múlik.

A tanácsadó cég ismertette: régóta létező lehetőség az otthonról dolgozók támogatására, hogy a távmunkában – ami békeidőben a kizárólag otthonról, informatikai eszközön dolgozót jelenti – foglalkoztatott kollégáknak egyszeri, legfeljebb 200 ezer forintos összegben adómentesen meg lehet téríteni a távmunkához vagy a kapcsolattartáshoz szükséges informatikai eszközök költségét. Ugyanígy ki lehet fizetni adómentesen az internetelőfizetés-, illetve rezsiköltségeket is – mutattak rá jelezvén, hogy ezekhez minden esetben számlával kell igazolni a költségeket.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. július 21.

Új home office szabályok júliustól

Ismét foglalkozott a jogalkotó az otthoni munka intézményével: a júliusban kihirdetett szabályok már konkrétabban szólnak a távmunka-home office mikéntjéről, a rezsiátalányról, munkavédelemről.