Tűzoltók éjszaka – uniós ítélet a különleges munkaszervezésről
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Kapcsolódó termékek: Munkajogi kiadványok, HR Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A minimálbér és a garantált bérminimum emelése „határozottan, katonásan” nyomást gyakorol a magasabb keresetekre is – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A válság átrendezte a munkaerőpiacot, ugyanakkor a regisztrált álláskeresők száma továbbra is 250 ezer fő alatt van, az országban pedig 4,7 millióan dolgoznak – emelte ki az államtitkár az M1 műsorában.
A 25 év alattiak szja-mentessége adott esetben akár 600-700 ezer forint megtakarítást is jelenthet a fiatalok számára – jegyezte meg. Ez az intézkedés hatalmas segítség ahhoz, hogy a fiatalok „elinduljanak az életben”, ugyanakkor hozzájárul ahhoz is, hogy ez a korcsoport a magyar munkaerőpiacon maradjon.
Bodó Sándor szerint a megemelt bérek kifizetéséhez a kormány a munkaadóknak adókedvezmények formájában nyújt segítséget, mert egyelőre „piaci alapon” a gazdaság még nem tart ott, hogy a magasabb kereseteket biztosítani tudja.
Beszélt arról is, hogy egyre több szakemberre van szükség az informatika területén, valamennyi szakmában, az áruházi dolgozótól a parkolóőrig szükség van számítástechnikai eszközök használatára.
(MTI)
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Azokhoz a munkáltatókhoz térnek vissza motiváltan, felkészülten a munkavállalók a szülés utáni szabadságról, amelyek támogatták a távozás folyamatát, és a szabadság idején is tartották a kapcsolatot a dolgozóikkal – derül ki a Profession.hu felméréséből.
Nem kétséges, hogy a munkavállaló azáltal, hogy munkát végez, a munkáltató jogos gazdasági érdekeit szolgálja. A munkáltató jogos gazdasági érdekeinek védelme ugyanakkor nem merül ki ennyiben, hanem éppen, hogy arról szól, hogy a munkavállalónak bizonyos magatartásoktól tartózkodnia kell. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertetjük.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!