Cafeteria 2017: évi százezer forint készpénz


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alkalmazottak kedvezményes adózás mellett évente százezer forintot kaphatnak készpénzben – ismertette a kormány javaslatát a Magyar Időknek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Ezen felül a közszféra munkavállalói további százezer, a versenyszféra dolgozói pedig 350 ezer forinthoz juthatnak Szép-kártyán. 


A minisztérium előterjesztése nyomán a jövőben két típusú béren kívüli juttatás illetheti meg kedvezményes adózású keretek között az alkalmazottakat: a készpénz-cafeteria mellett Szép-kártyára kaphatnak még összegeket a dolgozók – mondta Varga Mihály a Magyar Időknek.

A miniszter közölte: a magánszektorban 450 ezer forint volna a kedvezményes közteherrel adható kafetériajuttatás felső határa. Az összegből százezer forint lehetne a készpénz, a fennmaradó 350 ezer forint kerülhetne az érintettek Szép-kártyájára. A közszférában kétszázezer forintos keretet határoznának meg, a summa egyenlő arányban oszlana meg a két juttatási forma között. Vagyis százezer forint járhatna készpénzben, százezer forint pedig a Szép-kártyán köthetne ki.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

Az új cafetériaszabályok jövőre léphetnek életbe, s a százezer forintos készpénzbeli juttatáshoz mind a négymillió hazai munkavállaló hozzájuthat – olvasható a lapban.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Távmunka és költségtérítése szabályai 2024-ben

A munkáltató alapvető kötelezettsége, hogy a munkavállalók részére a munkaviszony teljesítésével összefüggésben felmerült költségeket megtérítsék. Ez az állítás a távmunkában dolgozók esetében is igaz, a hatályos jogszabályi környezet pedig adómentes juttatási lehetőséget is biztosít az ilyen munkavállalók számára.

2024. május 27.

Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25%-os bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.