Tűzoltók éjszaka – uniós ítélet a különleges munkaszervezésről
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Kapcsolódó termékek: Munkajogi kiadványok, HR Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Július-szeptemberben már a harmadik egymást követő negyedévben emelkedett újabb történelmi rekordra a foglalkoztatottak száma az Európai Unióban és az euróövezetben, jelezve, hogy erős gazdasági növekedés mellett egyre feszítettebbé válik a munkaerőpiac.
Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) szerdán kiadott jelentése szerint, szezonális kiigazítással számolva, az idei harmadik negyedévben 236,3 millió munkavállaló dolgozott az Európai Unióban, ebből 156,3 millió az euróövezetben. Még soha nem dolgoztak ilyen sokan, minden idők rekordja megdőlt az unióban és az euróövezetben is.
Az Eurostat becslése szerint a 28 tagú unióban, az előző negyedévhez képest, 0,3 százalékkal, éves összevetésben pedig 1,8 százalékkal gyarapodott a foglalkoztatottak száma. A 19 uniós országot tömörítő euróövezetben negyedéves összehasonlításban szintén 0,4 százalékos, éves alapon pedig 1,7 százalékos növekedést mértek.
A második negyedévben, az előző három hónaphoz képest, az eurózónában 0,4 százalékkal, az unióban pedig 0,5 százalékkal emelkedett a foglalkoztatottak száma, éves összevetésben pedig 1,6 százalékos, illetve 1,7 százalékos növekedést mértek.
Az országokra bontott statisztika szerint a legjobban, 1,3 százalékkal Észtországban nőtt a foglalkoztatottak száma július-szeptemberben az előző negyedévhez képest, majd egyaránt 1,1 százalékkal Málta és Horvátország, valamint 1,0 százalékkal Bulgária következik.
Magyarország 0,3 százalékos növekedéssel – csakúgy mint Németország és Belgium – a mezőny második felébe került.
Csökkenést mértek Litvániában (-0,5 százalék) és Lengyelországban (-0,3 százalék), míg Romániában és Nagy-Britanniában stagnált a foglalkoztatottak száma.
Éves összehasonlításban Románia a listavezető a foglalkoztatottak számának 5,3 százalékos növekedésével, majd Málta következik 4,9 százalékkal, valamint Ciprus 3,5 százalékkal. Magyarország – Dániával és Olaszországgal karöltve – 1,6 százalékos növekedéssel az utolsó harmadba került.
A foglalkoztatottak száma éves összevetésben csak Litvániában csökkent, 0,8 százalékkal.
(MTI)
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Azokhoz a munkáltatókhoz térnek vissza motiváltan, felkészülten a munkavállalók a szülés utáni szabadságról, amelyek támogatták a távozás folyamatát, és a szabadság idején is tartották a kapcsolatot a dolgozóikkal – derül ki a Profession.hu felméréséből.
Nem kétséges, hogy a munkavállaló azáltal, hogy munkát végez, a munkáltató jogos gazdasági érdekeit szolgálja. A munkáltató jogos gazdasági érdekeinek védelme ugyanakkor nem merül ki ennyiben, hanem éppen, hogy arról szól, hogy a munkavállalónak bizonyos magatartásoktól tartózkodnia kell. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertetjük.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!