Egyetemleges kárfelelősség kölcsönzésnél


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kölcsönzött munkavállalónak a kikölcsönzés során okozott kárért vagy személyiségi jogai megsértéséért a kölcsönvevő és a kölcsönbeadó egyetemlegesen felel. Miközben ez jelentős garanciát jelent a kárt szenvedő munkavállalónak, a két munkáltató számára komoly kockázat forrása lehet.


A munkaerő-kölcsönzésnél a munkáltatói jogok és kötelezettségek megoszlanak a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő között. Az ebből eredő esetleges munkavállalói kockázatokat a magyar munkajog jelentősen kiküszöböli azzal, hogy a kártérítési felelősség körében a kikölcsönzéssel összefüggő károkért a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő egyetemleges felelősségét írja elő. Az egyetemleges felelősség azt jelenti, hogy a károsult munkavállaló teljes kárigényét – döntése szerint –a kölcsönbeadótól vagy a kölcsönvevőtől is követelheti.

Ennek azért van jelentősége, mert így a munkavállalónem feltétlenül azzal a féllel szemben fog fellépni, aki a kár bekövetkezéséért felelős. Például, miközben a munkavédelmi szabályok betartásáért a kölcsönvevő önállóan felel, ha valamely kötelezettség elmulasztása miatt a munkavállalót kár éri (pl. a hiányzó védőfelszerelések miatt üzemi balesetet szenved), az ebből eredő követelését a kölcsönbeadóval szemben is érvényesítheti. Ám az is lehetséges, hogy az előzetes orvosi vizsgálatot magára vállaló kölcsönbeadó kölcsönöz ki olyan munkavállalót a kölcsönvevőnek, akinek a felületes vizsgálat során nem veszik észre a magas vérnyomás betegségét. Emiatt lesz aztán baleset a kölcsönvevőnél, akivel szemben a munkavállaló kárigényt érvényesít. Minderre tekintettel a két félnek érdemes előre rendelkeznie a munkaerő-kölcsönzési szerződésben arról, hogy ilyen esetekben hogyan kezelik az egymással szembeni felelősséget, illetve hogyan számolnak el egymás között. A felek megállapodása azonban szigorúan csak az egymás közötti viszonyukra vonatkozhat, ám a munkavállalóval szembeni egyetemleges felelősséget nem lehet lerontani, vagy kizárni.

A munkavállaló nyilván aszerint választja ki, hogy melyik féllel szemben lép fel, hogy melyiküktől várható inkább a teljesítés, azaz melyik fél lesz képes inkább helyt állni a követelésért. A választásnál azt is érdemes figyelembe venni, hogy a kölcsönbeadó jogszabályban kötelezett egy kétmillió forint értékű vagyoni letétet elhelyezni, amely kifejezetten a munkavállalói kárigények fedezésére szolgál. Ez akkor is felhasználható, ha a kár a munkavégzés során következett be, és a kölcsönbeadóval szemben az egyetemleges kötelezettség alapján lép fel a munkavállaló.

Munkaügyi Iratminták

A szolgáltatás több mint 50 munkaügyi iratmintát tartalmaz. Az iratminták a jogszabályi változásoknak megfelelően folyamatosan frissülnek.

Munkaügyi iratminták – Közszolgálat >>

Munkaügyi iratminták – Közalkalmazottak >>

A munkavállalónak a kikölcsönzés során okozott kárért vagy személyiségi jogai megsértéséért tehát a kölcsönvevő és a kölcsönbeadó egyetemlegesen, a munkáltatói kárfelelősség szabályai szerint felelnek.A felelősség megosztása mellett máskülönben nincs eltérés a munkáltatói kártérítési felelősség általános szabályaitól: a felelősség alapja, mértéke, a kimentési lehetőségek stb. megegyeznek a hagyományos munkaviszonyra irányadó rendelkezésekkel.Így a kölcsönzött munkavállaló a teljes kár megtérítését követelheti bármely féltől, akik a munkaviszonnyal összefüggésben bekövetkezett kárért vétkességükre tekintet nélkül, teljes mértékben felelnek.

Figyelmet érdemel, hogy a Kúria a kirendeléssel összefüggésben kimondta, hogy a kirendelő vagy a foglalkoztató munkáltató csak akkor mentesülhet a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a károsodást előidéző ok nemcsak a saját, hanem a másik munkáltató működési (ellenőrzési) körén is kívül esett, és az annak részéről sem volt objektíve elhárítható. Ez alól csak akkor van kivétel, ha a munkáltatói jogokat az a munkáltató gyakorolta, amelyikhez a munkavállalót kirendelték, és a kirendelő munkáltató tevékenysége a munkavállaló munkavégzésével nincs összefüggésben (MK 123). A két jogintézmény hasonlósága miatt ezt az állásfoglalást a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő vonatkozásában is irányadónak tekinthetjük.

Ha a kár bekövetkezése a munkaviszonnyal áll okozati összefüggésben, de nem a kikölcsönzés során, vagy azzal összefüggésben éri a munkavállalót (pl. a munkáltató nem adja ki a szükséges igazolásokat), úgy a felelősség a kölcsönbeadót terheli, a munkáltató kártérítési felelősségére vonatkozó általános szabályok szerint.

Ezek a szabályok összességében igen szigorúan határozzák meg a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő felelősségét. A felelősség alapja ugyanis objektív, ráadásul a bírói gyakorlat alapján az egyik kimentési eset (ellenőrzési körön kívül eső ok) csak akkor alkalmazható, ha mindkét féllel szemben fennáll. Ezt egészíti ki a kikölcsönzéssel összefüggésben bekövetkező károk esetén az egyetemleges felelősség, illetve a kölcsönbeadó által biztosítandó és a kárigények kielégítésére felhasználható kétmillió forintos vagyoni letét.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Álláskeresés nyáron? – Itt az idő a nézelődésre!

Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.

2024. július 3.

Profession.hu: beindult az alkalmi munkák szezonja

Beindult az alkalmi munkák szezonja, május második felétől látványosan nőttek az ilyen típusú megbízásokra toborzó álláshirdetések, amelyekben leggyakrabban egyebek mellett felszolgálót, pincért, sofőrt és futárt keresnek – közölte a Profession.hu kedden.

2024. július 3.

Képzési lehetőségekkel lehet megtartani a kifáradt munkavállalókat

A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28% akár váltana is munkahelyet egy éven belül – derül ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből.