Félbetegen a munkahelyen

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tombol a tél, ilyenkor szinte mindenkit elérnek hosszabb-rövidebb időre a nátha- és influenzaszerű megbetegedések. Sokszor a munkavállaló és a munkáltató is úgy értékeli, ezek „lábon kihordható” egészségügyi problémák, így a munkahelyeken rengeteg köhögő, náthás, hőemelkedéses, félbeteg ember dolgozik, vagy legalábbis próbál dolgozni. Milyen határokat szab ennek a munkajog?

 „37,5 fok? Az nem betegség, tessék bejönni!”

A fenti idézet egy irodavezetőtől származik, aki ezzel csapta le idegesen a kagylót, mikor az egyik beosztottja reggel betelefonált, hogy nem érzi jól magát, és otthon maradna. A munkáltatók gyakran úgy gondolják, a betegség, közérzet megítélése szubjektív, javarészt az egyéni strapabíró-képességtől függ, és elvárják, hogy a munkavállalók legyenek annyira lojálisak a céggel szemben, hogy kisebb betegséggel is bejönnek dolgozni.

Mást mondanak erről a munkajog vonatkozó szabályai: ha a munkavállaló keresőképtelen, számára betegszabadság jár, illetve ha az éves betegszabadság-keretét kimerítette, akkor is mentesül a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól. Mindehhez nem szükséges, hogy a munkavállaló előzetesen kérelmezze a távollét engedélyezését, s a munkáltatónak nem is kell ehhez hozzájárulnia. A munkavállaló feladata csupán annyi, hogy együttműködési kötelezettsége keretében haladéktalanul tájékoztassa munkahelyi vezetőjét a távolmaradásról, és később igazolja a keresőképtelenséget.

Azt a kérdést, hogy ki keresőképtelen, és ki nem, egyedül az ennek megállapítására jogosult kezelőorvos (többnyire: a háziorvos) döntheti el, s ezt a munkáltató nem bírálhatja felül. Keresőképtelennek minősül az, aki betegsége miatt a munkáját nem képes ellátni. (Megjegyzendő, hogy a keresőképtelenségnek vannak más okai is – pl. a munkavállaló gyermekének betegsége –, de most csak a munkavállaló saját betegségének esetével foglalkozunk.) Ez azt jelenti, hogy nem minden egészséügügyi probléma eredményez keresőképtelenséget, hanem csupán az a megbetegedés, amely a munkavállalót ténylegesen akadályozza a munkavégzésben. Például egy krónikus hangszálgyulladás mellett egy énektanár értelemszerűen nem tud dolgozni, de egy szobafestő-mázoló esetén ugyanez a panasz már nem feltétlen gátja a munkavégzésnek.

 

A munkakör elláthatóságának mérlegelése érdekében a munkavállaló a keresőképtelenségének elbírálásához köteles az orvost tájékoztatni munkavégzésének (tevékenységének) az egészségi állapotával összefüggő körülményeiről, annak egészségi szempontból lényeges elemeit a betegdokumentációban rögzíteni kell.

A keresőképtelenség ideje alatt a munkavállalónak nem csupán jól felfogott érdeke, hanem jogszabály alapján kötelessége is az orvos utasításait betartani, így különösen a gyógyulását elősegítő, meghatározott idejű ágynyugalomra, valamint a tartózkodási helyről való kijárás korlátozására vonatkozóan valamint az elrendelt vizsgálatokon megjelenni. Tehát a keresőképtelen állományba vett munkavállaló, ha az orvos utasítása úgy szól, még rövid időre sem mehet be a munkahelyére, sem a saját kezdeményezésére, sem a munkáltató utasítására. Az ilyen utasítás teljesítését a munkavállaló – mint jogszabályba ütközőt – megtagadhatja. Sőt, ha a munkavállaló fertőző beteg, s a munkahelyén való megjelenés mások egészségét, testi épségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné, a megjelenésre kötelező munkáltatói utasítást a munkavállaló nemcsak jogosult, hanem köteles is megtagadni.

Fontos tudni, hogy a bírói gyakorlat szerint a munkáltató a keresőképtelenség idejére nem adhat ki a betegszabadság vagy a munkavégzés és rendelkezésre állás alóli mentesülés biztosítása helyett szabadságot. Ez ugyanis joggal való visszaélésnek minősülne, hiszen a szabadság célja a munkavállaló pihenése, kikapcsolódása, és nem a gyógyulási idő biztosítása. Ha a betegség idejére elmenne a munkavállaló éves szabadságának egy része, akkor ez a pihenésre szánt időkeretét rövidítené meg. Ennek megfelelően, ha a munkavállaló a szabadsága alatt betegszik meg, akkor a keresőképtelenség idejére szabadság helyett jogosult betegszabadságra vagy a munkavégzés és rendelkezésre állás alóli mentesülésre, s szabadságát később kell neki kiadni.

Más megítélés alá tartozik az az eset, amikor a munkáltató alaposan gyanakszik arra, hogy a munkavállaló valójában nem beteg, csak „kiíratta magát”. Ilyenkor a munkáltatónak jogszabály alapján lehetősége van, hogy a munkavállaló keresőképtelenségének felülvizsgálatát kezdeményezze az egészségbiztosítási pénztári feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalnál. Ha ennek során bebizonyosodik, hogy a munkavállaló csalárdul szerzett igazolással hivatkozik keresőképtelenségre, akkor távolléte igazolatlannak számít, s ezért esetben akár munkaviszonya elveszítésével is fizethet. Azoknak a munkáltatóknak, akikben ilyen gyanú ébred, általában tanácsos indulatmentesen, óvatosan eljárni, és az említett hivatalos felülvizsgálati eljárást kezdeményezni a munkavállaló leleplezése érdekében, nem pedig saját hatáskörben felülbírálni az orvosi igazolást, és az igazolatlan távollét jogkövetkezményeit alkalmazni. Ugyanis ha a munkavállaló erre hivatkozva munkaviszonyát megszünteti, neki kell tudnia bizonyítani az orvosi igazolás ellenében a keresőképesség fennállását.

 

„37,5 fok még nem betegség, ugye nem küld haza, Főnök?”

 

A beteg munkavállaló gyakran saját maga gondolja úgy, hogy egy kis rosszullét miatt nem adja fel a harcot, hanem szeretné végezni a munkáját.

Ilyenkor a munkáltató munkavédelmi kötelezettségei kerülnek előtérbe. A munkáltatónak ugyanis fontos kötelezettsége, hogy biztosítania kell az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit. Ennek érdekében a munkáltató teljes felelősséggel köteles megtenni minden szükséges intézkedést. A munkáltató „hivatalból” nem tudja eldönteni, hogy a munkavállaló rosszulléte, kisebb megbetegedése mellett való munkavégzés nem eredményezne-e állapotrosszabbodást, ezért a betegen munkára jelentkező munkavállalóval szemben fennálló munkavédelmi kötelezettsége is azt diktálja ilyenkor, hogy a munkahely helyett az orvoshoz küldje az illetőt.

Gondolnia kell továbbá a munkavállaló kollégáira is, akiknek irányába szintén fennáll a munkavédelmi kötelezettsége. Egy fertőző beteg munkavállaló nyilvánvalóan egészségügyi kockázatot jelent a munkatársaira nézve, akikkel munkája során találkozik. Lehetséges, hogy egy bizonyos vírus az egyik munkavállalón csupán alig-alig észlelhető tüneteket okoz, azonban egy másik, gyengébb immunrendszerrel rendelkező munkatársat hetekre leterítene. Ebből az következik, hogy a fertőző beteg – akár csak enyhe tüneteket mutató – munkavállaló számára nem csupán lehetőséget kell biztosítani a távollétre, hanem ha munkára jelentkezne, meg kell tagadnia a foglalkoztatást, és orvoshoz kell őt küldeni a keresőképesség elbírálása érdekében. A fertőző betegség fennállása alatt gondoskodnia kell arról, hogy munkaügyben ne kerüljön személyes érintkezésbe a többi munkavállalóval.  

---