Háromszor keresnek jobban a fejlett országokban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fejlett gazdaságokban még mindig átlagosan háromszor olyan magasak a bérek, mint a feltörekvő és fejlődő országokban- állapította meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) bérekről szóló legújabb globális jelentése.


A pénteken nyilvánosságra hozott kutatás eredményei szerint tavaly 2 százalékos volt a bérnövekedés világszerte, a 2012-ben mért 2,2 százalék után. A válság előtt 3 százalék körüli növekedést regisztráltak. 

A szerény méretű globális bérnövekedés mögött szinte teljes egészében a G20 államok – a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdasága, valamint az Európai Unió – feltörekvő gazdaságai állnak, ahol a bérek 2012-ben 6,7 százalékkal, 2013-ban 5,9 százalékkal emelkedtek. Ázsiában 6, Kelet-Európában és Közép-Ázsiában 5,8 százalékkal nőttek a bérek 2013-ban, de Latin-Amerikában és a Karib térségben ez a növekedési ráta csak 0,8 százalék volt az ILO jelentése szerint, ami mutatja a fejlődő országok esetében a régiók közötti hatalmas különbségeket.

A fejlett gazdaságokban az utóbbi két évben a bérnövekedés majdnem nullára esett vissza, egyes országokban csökkentek a bérek – idézi a jelentés Sandra Polaskit, az ILO politikáért felelős főigazgató-helyettesét, aki hozzátette: ez rányomta a bélyegét az általános gazdasági teljesítményre, a legtöbb fent említett gazdaságban stagnál a lakossági kereslet, az euróövezetben a defláció egyre nagyobb kockázatát okozva.

A munkaerő termelékenysége – az alkalmazottanként megtermelt áruk és szolgáltatások értéke – továbbra is gyorsabban emelkedik, mint a bérek a fejlett gazdaságokban. A termelékenység és a bérek közötti növekvő szakadék azt jelenti, hogy a hazai össztermék (GDP) egyre kisebb része kerül a munkavállalókhoz és egyre nagyobb részét kapják a tőketulajdonosok – olvasható a jelentésben. 

Az új Ptk. és az Mt. együttes alkalmazása

2014. december 16.

Dr. Berke Gyula, Dr. Pál Lajos, Tálné Dr. Molnár Erika

Ízelító a tematikából:

Megtámadhatóság és semmisség, több alanyú munkaviszonyok, a sérelemdíj és a munkajogi kárfelelősségi szabályok, általános szerződési feltételek szabályainak alkalmazása a munkajogban

Bővebb információ és jelentkezés >>

A bérek a fejlett és a feltörekvő országokban is a háztartási jövedelem jelentős részét, 70-80 százalékát teszik ki, különösen a közepes jövedelmű háztartások esetében. A felső és alsó 10 százalék nagyobb mértékben támaszkodik egyéb jövedelemforrásokra. 

A feltörekvő és fejlődő gazdaságokban, ahol gyakoribb az önfoglalkoztatás, általában alacsonyabb mértékben járulnak hozzá a bérek a háztartási bevételhez. Ez az arány Mexikóban, Oroszországban, Argentínában nagyjából 50-60 százalék, Peruban 40, Vietnamban pedig 30 százalék.

Egyes országokban, mint Brazília, Argentína és Oroszország a bérek, valamint a foglalkoztatási szint emelkedésének köszönhetően csökkentek az egyenlőtlenségek.

Sandra Polaski elmondta: míg az újraelosztási mechanizmusok – ideértve az adókat és a szociális védelmi politikákat – szintén a megoldás részét képezik, nem lehet teljes mértékben ezekre alapozni az egyenlőtlenség kérdésének megoldását. Az átfogó stratégiának ki kell terjednie a minimálbér-politikára, a kollektív tárgyalások megerősítésére, a kiszolgáltatott csoportokkal szembeni diszkrimináció eltörlésére, valamint a progresszív adózást megalapozó politikákra és a megfelelő szociális védelmi rendszerekre – jegyezte meg az ILO politikáért felelős főigazgató-helyettese a jelentés szerint.

Hozzátette: emellett szükség van a reálgazdaságban a vállalatok, főként a kis- és középvállalkozások nagyobb mértékű támogatására, ami lehetővé teszi a növekedésüket és új munkahelyek teremtését. Számos ország tehetne többet azért, hogy a hiteleket elérhetővé tegyék a számukra, és előmozdítsák az új üzleti vállalkozások létrehozását – mondta Sandra Polaski.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Álláskeresés nyáron? – Itt az idő a nézelődésre!

Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.

2024. július 3.

Profession.hu: beindult az alkalmi munkák szezonja

Beindult az alkalmi munkák szezonja, május második felétől látványosan nőttek az ilyen típusú megbízásokra toborzó álláshirdetések, amelyekben leggyakrabban egyebek mellett felszolgálót, pincért, sofőrt és futárt keresnek – közölte a Profession.hu kedden.

2024. július 3.

Képzési lehetőségekkel lehet megtartani a kifáradt munkavállalókat

A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28% akár váltana is munkahelyet egy éven belül – derül ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből.