Tűzoltók éjszaka – uniós ítélet a különleges munkaszervezésről
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Kapcsolódó termékek: Munkajogi kiadványok, HR Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Közel nyolcszoros a különbség az Európai Unió tagországai között a minimálbér összegében, a legmagasabb minimálbért Luxemburgban fizetik – derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) pénteken közzétett jelentéséből. Magyarországon a minimálbér az ötödik legalacsonyabb uniós összevetésben.
Az Eurostat abban a 22 tagállamban vizsgálódott, amelyben törvény rögzíti a minimálisan kifizethető havibért a teljes munkaidőben foglalkoztatottak számára.
Az idén január 1-ji állapotot tükröző felmérés szerint a legmagasabb minimálbért Luxemburgban fizetik, havi 1999 eurót, a legalacsonyabbat pedig Bulgáriában, 261 eurót.
Forrás: Eurostat
A statisztikai hivatal jelentésében három csoportba sorolták az országokat a bruttó minimálbér euróban számolt nagysága alapján.
Az 500 eurónál kevesebb minimálbért fizető országok csoportjába Bulgária (261), Litvánia (400), Románia (408), Lettország (430), Magyarország (445), Horvátország (462), Csehország (478), Szlovákia (480), Észtország (500) és Lengyelország (503) tartozik.
Az 500 és 1000 euró közötti minimálbért előíró államok közé Portugália (677 euró), Görögország (684), Málta (748), Szlovénia (843) és Spanyolország (859) került.
A legmagasabb, 1000 euró fölötti minimális bért fizető országok csoportjába hét állam tartozik: Nagy-Britannia (1401 euró), Franciaország és Németország (1498), Belgium (1563), Hollandia (1578), Írország (1614) és Luxemburg (1999).
Összehasonlításképp: az Egyesült Államokban szövetségi szinten jelenleg 1048 eurónak megfelelő összeg a minimálbér.
Az Eurostat vásárlóerő-paritás (PPP) alapján is összehasonlította a minimálbéreket, vásárlóerő-egységben (PPS) mérve azokat. Az országonkénti eltérés így jóval alacsonyabb, immár csupán háromszoros, mivel figyelembe veszik az árszintek közötti különbségeket is. A legmagasabb minimálbért így is Luxemburg fizeti (1597 PPS), a legkisebbet pedig Bulgária (546 PPS). Magyarországon 743 PPS értékű a minimálbér, amellyel az ország a 16. helyre került a vizsgált tagállamok között.
(MTI, Eurostat)
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Azokhoz a munkáltatókhoz térnek vissza motiváltan, felkészülten a munkavállalók a szülés utáni szabadságról, amelyek támogatták a távozás folyamatát, és a szabadság idején is tartották a kapcsolatot a dolgozóikkal – derül ki a Profession.hu felméréséből.
Nem kétséges, hogy a munkavállaló azáltal, hogy munkát végez, a munkáltató jogos gazdasági érdekeit szolgálja. A munkáltató jogos gazdasági érdekeinek védelme ugyanakkor nem merül ki ennyiben, hanem éppen, hogy arról szól, hogy a munkavállalónak bizonyos magatartásoktól tartózkodnia kell. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertetjük.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!