Híd a munka világába – ennyi volt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A projekt célja a roma származású munkavállalók foglalkoztatásának elősegítése lett volna, a minisztérium felmondta a szerződést a szabálytalanságok miatt.


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) keddtől szabálytalanságok gyanúja miatt eláll az Országos Roma Önkormányzattal (ORÖ) a Híd a munka világába projektről kötött szerződéstől, a kedvezményezetteknek vissza kell fizetniük a lehívott támogatási összegeket.

Az Emmi közleményében azt írta: több szabálytalansági gyanúbejelentést tettek az ORÖ felzárkózási projektje miatt, amelyek együttesen majdnem az önkormányzatra eső teljes támogatási összeget, több mint 1,6 milliárd forintot érintenek. 

Közölték, a vizsgálatok alapján megállapítható: a projekt során létrehozott foglalkoztatási szövetkezet nem alkalmas arra, hogy ellássa a támogatási szerződésben meghatározott tevékenységet, ezért az Emmi – a folyamatban lévő vizsgálatok és szabálytalansági eljárások lefolytatása mellett – eláll a szerződéstől.

Felidézték, hogy a 2013 végén kötött támogatási szerződés célja az ORÖ által létrehozott foglalkoztatási szövetkezeten keresztül az ország leghátrányosabb területein élő, főként roma származású munkavállalók foglalkoztatásának elősegítése lett volna.

A Híd a munka világába program záró beszámolóját többszöri késedelem után, határidőn túl nyújtották be – olvasható a közleményben. Hozzátették: a minisztérium záró helyszíni ellenőrzései következtében a folyamatban lévő vizsgálatsorozat mellett megkezdték további szabálytalanságok gyanújának kivizsgálását is. 

Az eljárásnak jelenleg több mint 23 gyanúpontja van. Az ORÖ által elszámolásra benyújtott tételek összege 1,6 milliárd forint, és a teljes elszámolási összeg esetében fennáll a szabálytalanság gyanúja – közölték.

Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex

– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban

– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a

– Vacsora-kódex

Rendelje meg most >>

A főkedvezményezett ORÖ-re eső projektrész szinte teljes egészét érintő nem megfelelő teljesítések gyanúja miatt a szövetkezet „a vállalt szakmai tevékenységek lényegi elemeit igazolhatóan sem megvalósítani, sem működtetni, sem fenntartani nem képes”, így a minisztérium a keddi nappal eláll a szerződéstől – írták. 

Hozzáfűzték: az elállás jogkövetkezményeként a kedvezményezetteknek vissza kell fizetniük a lehívott támogatási összegeket.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 7.

Munkajogi kisokos a túlóra szabályairól

Alighanem mindenki számára ismerősen cseng az a kifejezés, hogy túlóra. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb munkahelyen előfordul, hogy tovább bent kell maradni, vagy végül akkor is be kell menni dolgozni, amikor eredetileg pihenőidő telt volna. Gyakorisága ellenére a túlmunka, vagyis a rendkívüli munkavégzés elrendelésének, díjazásának szabályaival sokszor mégis kevésbé vannak tisztában – nemcsak a munkáltatók, sokszor maguk a munkavállalók is. Az alábbiakban ezért összeszedjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.