Hol dolgozik a távmunkás?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Munka Törvénykönyve definíciója szerint a távmunkavégzés a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen rendszeresen folytatott olyan tevékenység, amelyet információtechnológiai vagy számítástechnikai eszközzel végeznek, és eredményét elektronikusan továbbítják. Ám sem a meghatározás, sem a részletszabályok nem rögzítik pontosan, hogy a távmunkás munkavégzési helye hol lehet.


A munkaszerződésnek csak azt kell kötelezően tartalmaznia, hogy a munkavállaló foglalkoztatására távmunka keretében kerül sor. A törvény előírja még, hogy a munkáltató köteles a munkaviszony kezdetekor adandó kötelező írásos tájékoztatóban arról is értesíteni a munkavállalót, hogy mely szervezeti egységhez kapcsolódik a munkája. Ez azonban nyilvánvalóan nem a munkahelyet meghatározó szabály. Egyrészt ugyanis itt nem a felek megállapodásáról, csak a munkáltató egyoldalú tájékoztatásáról van szó. Másrészt, a szervezeti hovatartozásnak nincs közvetlen összefüggése a munkavégzés földrajzi kereteivel. Például, a szervezetileg a budapesti cégközpontban található beszerzési igazgatósághoz tartozó ügyintéző egyaránt dolgozhat a békéscsabai és a kaposvári kirendeltségen is.

Ezért a munkavégzési hely meghatározására távmunkavégzés esetén is az általános szabályok irányadóak. Az első lehetőség, hogy ezt a felek kifejezetten rögzítik a munkaszerződésben. Ennek hiányában munkahelynek azt a helyet kell tekinteni, ahol a munkavállaló munkáját szokás szerint végzi. Ez viszont csak a felek közötti huzamosabb gyakorlat alapján állapítható meg. Ahogy általában (a hagyományos jogviszonyban is), a feleknek célszerű a munkaszerződésbe foglalni a munkavégzés helyét. A „szokás szerinti” munkavégzési hely ugyanis számos vitára adhat okot, különösen, ha a munkavállaló rendszeresen más és más helyen (helyről) teljesít.

A távmunkás munkavégzési helye legtöbb esetben a munkavállaló otthona, tartózkodási helye. De bármely egyéb, a munkáltató telephelyétől elkülönült hely is lehet, például az önkormányzat vagy egy civil szervezet által távmunkavégzésre létesített és fenntartott teleház. A távmunkaként megszervezhető tevékenységek széles körénél arra is lehetőség van, hogy a munkavállaló gyakorlatilag bárhonnan dolgozzon, ahova magával viszi számítógépét, és ahol internetkapcsolatot tud létesíteni (pl. nyaralójában, strandon, játszótéren, egy népszerű kirándulóhelyen az erdőben). Ezekben az esetekben nem is életszerű a munkavállaló munkavégzését az otthonára, vagy más előre meghatározott helyre korlátozni. A felek ezért úgy is szerződhetnek, hogy a munkavállaló munkavégzési helye az otthona, illetve az általa meghatározott más hely.

Konferencia ajánló

2016.03.10. A munkaviszony megszűnése és megszüntetése; a jogellenes megszüntetés jogkövetkezményei

Dr. Lőrincz György előadása a Danubius Zrt. Hotel Hungaria City Centerben

Részletek és jelentkezés >>>

Ezzel a rugalmassággal azonban úgy tűnik, a munkavédelmi szabályok nem tartanak lépést. A munkavédelmi törvény szerint ugyanis a távmunkavégzés csak a munkáltató által munkavédelmi szempontból előzetesen megfelelőnek minősített munkahelyen folytatható. A munkahelyen a munkavállaló csak a munkáltató hozzájárulása alapján változtathatja meg a munkavédelmi szempontból lényeges munkakörülményeket. Ez – szigorúan értelmezve – azt jelenti, hogy a távmunkában tőkepiaci elemzéseket író pénzügyi elemző minden kedvenc munkahelyét, így otthoni dolgozószobáját, a nappaliban a kanapét, a kis hangulatos sarki kávézót, a közeli könyvtárat, a zebegényi faházat és kertjét (különös tekintettel a körtefa alatti gyepes részre) stb. mind előzetesen minősíteni kell. A kérdés azonban nem csak a munkavédelmi hatóság esetleges szigorú ellenőrzése miatt érdekes. Az ugyanis könnyedén a munkáltató kártérítési felelősségi körébe tartozhat, ha a cikket író távmunkás újságíró éppen a Városligetben kap áramütést a munkáltató által biztosított laptoptól. A távmunkás munkavállaló lehetséges (megengedett) munkavégzési helyeinek előzetes végiggondolása így nem csak adminisztratív szempontból fontos.

A munkavégzési hely meghatározásának a munkába járás költségei és a kiküldetések esetén fizetendő költségtérítés szempontjából is jelentősége van. Egy gyakorlati példával élve: melyik jogcímen és mit kell téríteni a távmunkás munkavállaló költségeiből, ha a kéthetente egyszer meg kell jelennie a cég központjában (pl. egy értekezletre, képzésre, beszámolóra)? A kiindulópont itt is az, hogy mi szerepel a munkavállaló munkaszerződésében. Ha az otthona a munkavégzési helye, akkor az ettől eltérő minden munkavégzési helyre való utazás kiküldetés, amiért az ennek megfelelő (teljes, illetve a mindenkori adószabályok szerinti) költségtérítés jár. Nem kizárt, hogy a távmunkás a munkába járás költségeinek megtérítésére is jogosult legyen. Ez akkor lehetséges, ha a munkahely nem a munkáltató telephelye (hiszen távmunkáról van szó), de nem is a munkavállaló lakó- vagy tartózkodási helye, hanem egy harmadik helyszín (pl. egy teleház).


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Álláskeresés nyáron? – Itt az idő a nézelődésre!

Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.

2024. július 3.

Profession.hu: beindult az alkalmi munkák szezonja

Beindult az alkalmi munkák szezonja, május második felétől látványosan nőttek az ilyen típusú megbízásokra toborzó álláshirdetések, amelyekben leggyakrabban egyebek mellett felszolgálót, pincért, sofőrt és futárt keresnek – közölte a Profession.hu kedden.

2024. július 3.

Képzési lehetőségekkel lehet megtartani a kifáradt munkavállalókat

A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28% akár váltana is munkahelyet egy éven belül – derül ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből.