Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Azt a jövedelmet kell figyelembe venni a rokkantsági ellátás megállapításakor, ami után kötelező levonni a pénzbeli egészségbiztosítási járulékot is – a Kúria döntése.
A rokkantsági ellátás összegét a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző naptári évben elért, pénzbeli egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelem alapulvételével kell kiszámítani – olvasható a Kúria honlapján.
Ha a rehabilitációs ellátást igénybe vevőt egy meghatározott időszakra egészségbiztosítási járulék fizetési kötelezettség nem terheli, a rokkantsági ellátás összegének meghatározásánál nem törvénysértő a minimálbér alkalmazása.
A másodfokú társadalombiztosítási szerv a rehabilitációs szakigazgatási szerv 2012. október 31-én kelt határozatát megváltoztatta és a felperes részére 55.800 forint rokkantsági ellátást állapított meg – olvasható a jogeset a Kúria honlapján.
A határozat indokolása szerint a felperes a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvényben (a továbbiakban: Mmtv.) foglalt feltételeknek megfelelt, 2010. július 1-jétől 2012. július 31-ig rehabilitációs járadékban részesült, az Mmtv. 1. § (2) bekezdés 3. pontja szerinti referencia-időszakban nem rendelkezett 180 naptári nap jövedelemmel, ezért a havi átlag jövedelme a 2012. évi minimálbér összege.
A munkaügyi bíróság a másodfokú határozatot – az Mmtv. 1. § (3) bekezdése és a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj. 4. § k) pontja alkalmazásával – az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte.
Környező országok munkaidő szervezése |
|---|
|
Egyedülálló és izgalmas sorozatunk a környező országok munkaidő szervezését elemzi összehasonlítva a magyar szabályozással. Vajon a hazai szabályok egyszerűbbek és rugalmasabbak, mint a környező országoké? A munkaidő szabályozása a környező országokban >> A részmunkaidős foglalkoztatás elterjedtsége hazánkban és a régióban >> Maximális munkaidő, minimális pihenőidő? >> |
Az ítélet indokolása szerint a perben az ellátás összegének a minimálbér alapulvételével való kiszámítása volt vitás, a bíróság azt vizsgálta, hogy a jogosultság kezdő napját (2012. augusztus 1.) közvetlenül megelőző naptári évben (a referencia-időszakban) a felperes rendelkezett-e pénzbeli egészségbiztosítási járulék alapot képező jövedelemmel.
A bíróság a felperes korábbi foglalkoztatója 2011. évi, a munkáltatótól származó jövedelemről és az adóelőlegek levonásáról kiállított igazolás alapján megállapította, hogy a felperes 2011. évben szeptember 30. napjáig állt munkaviszonyban az N-nél, a referencia időszakban tehát rendelkezett legalább 180 naptári napi jövedelemmel. A Tbj. 4. § k) pontja alapján járulékalapot képező jövedelemnek a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja.tv.) szerint összevont adóalapba tartozó önálló és nem önálló tevékenységből származó bevételből az adóelőleg-alap számításánál figyelembe vett jövedelem minősül, ezért a felperes szja-bevallásában szereplő adatot (munkaviszonyból származó 2.672.563 forint összevont adóalapba tartozó jövedelemből 3.394.155 forint adóelőleg alap) az alperesnek a rokkantsági ellátás összegének kiszámításakor figyelembe kell vennie.
| Munkajogi kérdés-válasz szolgáltatás |
|---|
|
Használja kérdés-válasz szolgáltatásunkat és kérdezzen szakértőinktől, akik egyénre szabott segítséget nyújtanak az Ön számára 5 munkanapon belül. A kérdezési lehetőség mellett hozzáférést biztosítunk adatbázisunkhoz is, ahol több száz munkajogi kérdés-válasz közül böngészhet. |
A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az alperes határozatának „helybenhagyását” kérte.
Álláspontja szerint a bíróság tévesen alapította döntését a Tbj. 4. § k) pontjára. A felperes 2010. július 1. és 2012. július 31. között rehabilitációs járadékban részesült, amely ellátás a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 6. § (1) bekezdés d) pontja szerinti saját jogú nyugellátásnak minősült. A rehabilitációs járadékban részesülő személy a járadék összege után a Tbj. 26. § (1) bekezdése értelmében nyugdíjjárulékot fizet, a havi átlagjövedelmet azonban – az Mmtv. 1. § (2) bekezdés 3. pontja szerint – a pénzbeli egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelemből kell kiszámítani. A Tbj. 25. §-a szerint a saját jogú nyugdíjas foglalkoztatott a járulékalapot képező jövedelme után természetbeni egészségbiztosítási járulékot és nyugdíjjárulékot fizet, így a felperes 2011. évi jövedelméből pénzbeli egészségbiztosítási járulékot nem kellett volna levonni. A téves levonás nem keletkeztet jogot magasabb összegű ellátásra, így arra, hogy a referencia időszakban elért jövedelemként a munkabért vegyék alapul. A bíróság tehát jogszabályellenesen állapította meg, hogy az ellátás kiszámításánál nem a minimálbért, hanem a 2011. évben megszerzett jövedelmet kell alapul venni.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében elsődlegesen a felülvizsgálati kérelem Pp. 273. § (2) bekezdés b) pontja alapján történő hivatalbóli elutasítását, másodlagosan a jogerős ítélet hatályában való fenntartását, valamint az alperes költségekben való marasztalását kérte.
Álláspontja szerint a kormányhivatal nem „egyezik” az általa a perben alperesként megjelölt rehabilitációs szakigazgatási szervvel, ezért – függetlenül attól, hogy a jogerős ítéletben alperesként a kormányhivatal került megjelölésre – a kormányhivatal nem élhetett felülvizsgálati kérelemmel. A jogerős ítéletben a kormányhivatal elírás eredményeként került feltüntetésre, a bíróság a rendelkező részben – a másodfokú határozattal együtt – a rehabilitációs szakigazgatási szerv határozatát helyezte hatályon kívül.
A felperes kiemelte, hogy a Tbj. 4. § k) pontja határozza meg, mi tartozik a járulékalapot képező jövedelem körébe, ideértve az egészségbiztosítási járulékot is. Pénzbeli egészségbiztosítási járulékot a Tbj. 18. § (1) bekezdés ab) pontok alapján főszabály szerint a biztosított és a foglalkoztató is köteles fizetni, az előbbi mértékét a Tbj. 19. § (3) bekezdése, az utóbbiét a 19. § (1) bekezdése határozza meg. E szabályokhoz képest a Tbj. 25. §-a különös szabályként rendelkezik a saját jogú nyugdíjas természetbeni egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék fizetési kötelezettségéről. Pénzbeli egészségbiztosítási járulékot a saját jogú nyugdíjas valóban nem köteles fizetni, a foglalkoztatót azonban mentesség nem illeti meg. Ebből következően a felperesnek a referencia időszakban pénzbeli egészségbiztosítási járulék alapot képező jövedelme volt, így azt az ellátás megállapításánál figyelembe kellett venni. Az Mmtv. 1. § (2) bekezdése „ténykérdésre” utal, így a pénzbeli egészségbiztosítási járulék megfizetése esetén az alapul szolgáló jövedelem nem hagyható figyelmen kívül.
A felülvizsgálati kérelem a Kúria ítélete szerint megalapozott.
A Pp. 270. § (2) bekezdése szerint a jogerős ítélet vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés felülvizsgálatát a Kúriától – jogszabálysértésre hivatkozással – a fél, a beavatkozó, valamint a rendelkezés reá vonatkozó része ellen az kérheti, akire a határozat rendelkezést tartalmaz.
A peradatokból kitűnően a munkaügyi bíróság előtt folyamatban volt eljárás alperese a kormányhivatal volt: a beterjesztő iratot ő nyújtotta be, a perben a közigazgatási és munkaügyi bíróság által nyilvántartásba vett általános meghatalmazás alapján az általa meghatalmazott ügyvéd járt el. A jogerős ítéletben alperesként a kormányhivatal szerepel, a munkaügyi bíróság – a kormányhivatal rehabilitációs szakigazgatási szerve által hozott elsőfokú határozat és a másodfokú társadalombiztosítási határozat hatályon kívül helyezése mellett – ítéletében az alperest kötelezte új eljárásra. Mindezek alapján a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 273. § (2) bekezdése alkalmazásának nem volt helye.
Az Mmtv. 12. § (1) bekezdése a rokkantsági ellátás összegét a havi átlagjövedelem alapján rendeli meghatározni. A havi átlagjövedelem fogalmát az Mmtv. 1. § (2) bekezdés 3. pontja definiálja, a rendelkezés szerint: „a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző naptári évben (a továbbiakban: referencia-időszak) elért, pénzbeli egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelem (a továbbiakban: jövedelem) napi átlagának 30-szorosa; ha a jogosult a referencia-időszakban nem rendelkezik legalább 180 naptári napi jövedelemmel, a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző 180 naptári napi jövedelem napi átlagának 30-szorosa; ha a jogosult ebben az időszakban, valamint a referencia-időszakban nem rendelkezik legalább 180 naptári napi jövedelemmel vagy egyáltalán nem rendelkezik jövedelemmel, a minimálbér összege”.
Az Mmtv. – a jogerős ítéletben foglalt jogértelmezéssel ellentétben – nem rendeli el az ellátás összegének kiszámítása alapjául szolgáló jövedelem meghatározásánál a Tbj. 4. § k) pontja alkalmazását. A havi átlagjövedelmet az Mmtv. 1. § (2) bekezdés 3. pontja nem a járuléklapot képező jövedelem, hanem „az elért, pénzbeli egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelem” alapulvételével rendeli kiszámítani, ezért a perben azt kellett vizsgálni, hogy a felperesnek volt-e 2011-ben olyan jövedelme, ami pénzbeli egészségbiztosítási járulékalapot képez.
A felperes a perben a másodfokú határozat azon megállapítását, miszerint 2010. július 1. és 2012. július 31. között rehabilitációs járadékban részesült, nem vitatta, a társadalombiztosítási határozat felülvizsgálatát azért kérte, mert az N-nél 2011. szeptember 30-ig fennállt jogviszonyban – a munkáltatótól származó jövedelmet és adóelegeket igazoló adatlappal alátámasztottan – munkaviszonyból származó jövedelme keletkezett.
A fenti adatok, valamint a Tbj.-nek az alperes által a perben is hivatkozott 4. § f) pont 1. pontja alapján a jogvita eldöntése szempontjából a munkaügyi bíróságnak a továbbiakban azt kellett volna vizsgálnia, hogy a felperes 2011-ben elért jövedelme pénzbeli egészségbiztosítási járulékalapot képező jövedelemnek minősült-e.
A munka törvénykönyve három nyelven |
|---|
|
Már előrendelhető az új Jogtár alatt (uj.jogtar.hu) „A munka törvénykönyve három nyelven” Jogtár-kiegészítés, mely a 2015. március 15-ével hatályos szöveget tartalmazza három nyelven, tükrös szerkezetben, kereshető és váltható nézetben. |
A járulékfizetésre vonatkozó szabályokat a Tbj. IV. fejezet „Az ellátások fedezete” cím alatti rendelkezései tartalmazzák. Azoknak a foglalkoztatottaknak a járulékfizetését, akik saját jogú nyugellátást vesznek igénybe, a „Járulékfizetésre vonatkozó különös szabályok” alcím alatti egyes rendelkezések szabályozzák. A Tbj. 25. §-a alapján a saját jogú nyugdíjas foglalkoztatott a járulékalapot képező jövedelme után természetbeni egészségbiztosítási járulékot és nyugdíjjárulékot fizet, pénzbeli egészségbiztosítási járulékot csak akkor köteles fizetni, ha a nyugdíja folyósítása szünetel.
A Tbj. alkalmazásában saját jogú nyugdíjasnak a 4. § f) pont 1. pontja alapján a Tny. és nemzetközi egyezmény alkalmazásával megállapított és a Tbj.-ben felsorolt nyugellátásokban részesülő személy minősül, a rendelkezés második mondata ugyanakkor kimondja azt is, hogy a saját jogú nyugdíjjal azonos elbírálás alá esik – a felsorolt ellátások mellett – a rehabilitációs járadék is. Ez azt jelenti, hogy a rehabilitációs járadékban részesülő személy a Tbj. alkalmazásában saját jogú nyugdíjasnak minősül, továbbá jelenti azt is, hogy amennyiben e személyek foglalkoztatási jogviszonyból származó, járulékalapot képező jövedelmet szereznek, akkor a jövedelem utáni járulékfizetésre a Tbj. fent ismertetett 25. §-át kell alkalmazni.
A rehabilitációs ellátást igénybe vevő felperest az általa 2011-ben elért, a foglalkoztatótól származó jövedelem után a fentiek alapján nem terhelte pénzbeli egészségbiztosítási járulék fizetési kötelezettség (pénzbeli egészségbiztosítási járulékfizetés megtörténtét egyebekben nem is bizonyította a perben), ezért az ellátás összegének meghatározása során – az Mmtv. 1. § (2) bekezdés 3. pontja utolsó fordulata alapján – a minimálbér alkalmazása nem volt jogszabálysértő.
Mivel a munkaügyi bíróság a fentiektől eltérő, téves jogértelmezés eredményeként döntött a határozatok hatályon kívül helyezéséről és az alperes új eljárásra kötelezéséről, a Kúria a jogerős ítéletet – a Pp. 275. § (4) bekezdése alkalmazásával – hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította.
