Javult a fiatalok anyagi helyzete a tavalyi évhez képest


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Javult a fiatal korosztály jövedelmi helyzete tizenkét hónap leforgása alatt – derül ki a K&H ifjúsági indexhez készített kutatásból. A 19-29 évesek háztartásában a jövedelem 266 ezer forintot tett ki az idei harmadik negyedévben, azaz 16 százalékkal nőtt éves szinten, az egy főre jutó jövedelem pedig 20 százalékkal 132 ezer forintra emelkedett. A fiatalok hatoda rendelkezik hitellel, jellemzően személyi kölcsönt, lakás- vagy folyószámlahitelt törlesztenek.

Kedvezőbb lett a fiatalok anyagi helyzete: az idei harmadik negyedévben nagyobb jövedelemmel rendelkeztek a 19-29 évesek, mint egy évvel korábban, akkor ugyanis az erőteljes járványhatás miatt a korábbinál alacsonyabb összegből tudtak gazdálkodni – derül ki a K&H ifjúsági index idei harmadik negyedévben készült kutatásából.

A háztartásuk teljes jövedelme a fiatalok beszámolói szerint havonta átlagosan 266 ezer forintot tett ki, ezzel szemben a tavalyi harmadik negyedévben 230 ezer forintot mondtak, vagyis 16 százalékkal nőtt ez az összeg 12 hónap alatt. A járvány előtt 2018 és 2019 harmadik negyedévében ugyanez az összeg átlagban 216 ezer, illetve 218 ezer forintra rúgott. Az elmúlt 12 hónapban még ütemesebben emelkedett a fiatalok úgynevezett személyes – azaz az egy főre jutó – átlagjövedelme: havi 110 ezerről 132 ezer forintra, azaz 20 százalékkal gyarapodott. Két és három évvel korábban egyaránt 106 ezer forintról számoltak be átlagosan.

Az idei kutatás alapján látható az is, hogy jókora eltérések vannak a korosztályon belül. A férfiak 151 ezer forintos személyes jövedelme 37 százalékkal haladja meg a nőkére jellemző 110 ezer forintot. A 19-25 évesek esetében 108 ezer forint jutott egy főre, míg a 26-29 éveseknél 169 ezer forint volt ugyanez – a magasabb összeg hátterében az áll, hogy utóbbi korosztály tagjai közül többen már dolgoznak, így rendszeres fizetést kapnak.

Kevés fiatalnak van hitele a felmérés alapján, mindössze 15 százalékukra igaz ez. Az érintettek többsége – 61 százaléka – személyi kölcsönt törleszt, 32 százalékuknak van folyószámla-hitele, 28 százalékuknak pedig lakáshitele. Mindebből az is látszik, hogy vannak fiatalok, akik több hitellel is rendelkeznek. A hitellel rendelkező fiatalok 11 százaléka mondta azt, hogy nagy megterhelést jelent számára a havi törlesztés kifizetése, 30 százalékuknak viszont nem jelent problémát.


Kapcsolódó cikkek

2021. április 13.

A becsültnél több fiatalt érinthet az szja-mentesség

Jövőre lép életbe a 25 év alattiak személyijövedelemadó-mentessége, amellyel kapcsolatban 280 ezer érintettről számoltak be az első becslések, de a statisztikai adatok szerint 460 ezer fiatalról van szó – írja a Világgazdaság a GKI, a NAV adataira hivatkozva.