Kiderültek a munkáltatói lakáshitel-támogatás feltételei


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkáltató által kedvező feltételek mellett biztosítható lakáshitel-törlesztési támogatás kapcsán a most megjelent jogszabály világossá tette, milyen szempontokat kell figyelembe venni a juttatás eldöntésekor.


A méltányolható lakásigény feltételei közül az ingatlan szobaszáma lesz meghatározó az adómentes támogatás megítélésében, azaz már nem lesz vizsgálandó feltétel méltányolhatóság megítélése szempontjából a korábban sok bizonytalanságot okozó vételár, illetve építési költség – derül ki  az RSM DTM Hungary blogbejegyzéséből.

Amennyiben az együtt költözők létszáma és a szobaszám alapján a lakás megfelel az előírásoknak a munkáltató adómentes hiteltörlesztési támogatása a meglévő lakás vételárának, építési költségének 30 százalékáig vehető igénybe, 5 év alatt összesen legfeljebb 5 millió forint értékben. A támogatott lakáshitel lehet forint vagy deviza alapú és új vagy használt lakásvásárlási, felújítási célú egyaránt.

A munkáltató és a munkavállaló megegyezése szerint a kritériumoknak megfelelő támogatást a munkahely hamarosan akár meg is kezdheti.

Ezentúl az adómentes támogatás feltételeinek teljesítését a későbbiekben megjelenő miniszteri rendeletben meghatározott tartalmú igazolással kell majd igazolnia a munkáltatónak, az adóévet követő év május 31-ig.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Álláskeresés nyáron? – Itt az idő a nézelődésre!

Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.

2024. július 3.

Profession.hu: beindult az alkalmi munkák szezonja

Beindult az alkalmi munkák szezonja, május második felétől látványosan nőttek az ilyen típusú megbízásokra toborzó álláshirdetések, amelyekben leggyakrabban egyebek mellett felszolgálót, pincért, sofőrt és futárt keresnek – közölte a Profession.hu kedden.

2024. július 3.

Képzési lehetőségekkel lehet megtartani a kifáradt munkavállalókat

A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28% akár váltana is munkahelyet egy éven belül – derül ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből.