Kiemelt támogatások a pályakezdőknek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési időszakban Magyarország a foglalkoztatási célokra rendelkezésére álló 600 milliárd forint egyharmadát a 15-24 éves fiatalok munkaerő-piaci helyzetének javítására szeretné fordítani, és ezzel mintegy 150 ezer fiatal munkába állását segíti majd – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára.


Czomba Sándor a Szabad Európa Vitanapok keretében, az ifjúsági munkahelyekről tartott budapesti konferencián hangsúlyozta: az Európai Unió által indított Ifjúsági Garancia program 2014 és 2020 között elsősorban a hátrányos térségekben élő fiatalok elhelyezkedését segíti. Magyarország számára a 7 éves időszakra 15 milliárd forint áll majd rendelkezésre, ami mellé hazai forrást is tesznek.

Őry Csaba néppárti európai parlamenti képviselő elmondta: a 28 tagállam számára 6 milliárd euró áll rendelkezésre az Ifjúsági Garancia program keretében, és ezt az összeget a 7 éves időszak első részében lehet felhasználni, mert lökésre van szükség, hogy meginduljon a fiatalok foglalkoztatása.

Kiemelte: az utóbbi években a foglalkoztatás területén elért magyar eredmények követendő példát jelentenek a többi uniós ország számára is. A képviselő elmondta: az ifjúsági munkanélküliség az EU-ban is központi téma, és az unió folyamosan figyel a jó gyakorlatok cseréjére.

 

Munkaügyi és tb-nyilvántartás, adatszolgáltatás 2014

Bizonytalan az új szabályok alkalmazásában? Értesüljön az újdonságokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak Farkasné Gondos Krisztina OEP osztályvezetőnek, dr. Kártyás Gábor munkajogásznak és dr. Kovács Ferenc adószakértőnek – jöjjön el 2014. március 20-án szakmai konferenciánkra

Ízelítő a tematikából:

  • A bejelentési szabályok módosulásai
  • A bevallások változásai, különös tekintettel a járulékbevallásokra
  • Nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség
  • A munkaidő-nyilvántartás törvényi követelményei
  • A szabadság és egyéb távollétek kezelése a nyilvántartásban

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Bővebb információk és jelentkezés itt

Czomba Sándor elmondta, hogy az utóbbi 3,5-4 évben a kormány számos olyan intézkedést tett, amely eredményesen segítette a foglalkoztatás bővülését. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi adatai szerint továbbra is 4 millió felett van a foglalkoztatottak száma, amire 1992 óta nem volt példa, ezenkívül 10 százalék alatt van a munkanélküliségi ráta. A magyar foglalkoztatási ráta uniós viszonylatban még mindig alacsony, ugyanakkor kedvezőek a munkaerő-piaci tendenciák és Magyarország a közé a 8-10 tagállam közé tartozik, amely egyszerre tudja növelni a foglalkoztatottságot és csökkenteni a munkanélküliséget .

Az elmúlt három és fél évben mintegy 250 ezer új munkahely létesült Magyarországon, ebből több mint 100 ezer a versenyszférában. A 15-24 éves korosztályból Magyarországon 263 ezer a foglalkoztatottak létszáma, és 75 ezer a munkanélkülieké. A 24 százalékos ifjúsági munkanélküliségi rátával – amely körülbelül két és félszerese az átlagos munkanélküliségi rátának – Magyarország az uniós középmezőnyben helyezkedik el.

 

Bár 2010 augusztusa óta folyamatosan emelkedik a foglalkoztatottság a teljes népesség körében, a fiataloknál 2012 nyaráig csökkent vagy stagnált. A kormány ekkor döntött az Első munkahely garancia program elindításáról, amelynek keretében az utóbbi csaknem 2 évben több mint 16 ezer pályakezdő fiatal találta meg elsősorban az elsődleges munkaerőpiacon a munkahelyét. Ezenkívül a Munkahelyvédelmi Akció keretében nyújtott kedvezmények is segítették a fiatalok elhelyezkedését.

(forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Álláskeresés nyáron? – Itt az idő a nézelődésre!

Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.

2024. július 3.

Profession.hu: beindult az alkalmi munkák szezonja

Beindult az alkalmi munkák szezonja, május második felétől látványosan nőttek az ilyen típusú megbízásokra toborzó álláshirdetések, amelyekben leggyakrabban egyebek mellett felszolgálót, pincért, sofőrt és futárt keresnek – közölte a Profession.hu kedden.

2024. július 3.

Képzési lehetőségekkel lehet megtartani a kifáradt munkavállalókat

A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28% akár váltana is munkahelyet egy éven belül – derül ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből.