Kötelező szervízdíjat akarnak a szállodások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) kezdeményezi a magyarországi vendéglátó üzletekben a kötelező szervízdíj bevezetését, mértékére 8-15 százalékot javasolnak – közölte az MSZÉSZ az MTI megkeresésére szerdán.


A tájékoztatás szerint ez egy átfogó javaslatcsomag része, amelynek végső célja az ágazatra jellemző alacsony keresetek növelése, és ezzel a munkaerő megtartása, az ágazat fehérítése. 

A szövetség szerint az intézkedés mellett szól az is, hogy az éttermek jelentős hányada – nagyobb részt Budapesten – jelenleg is alkalmazza a szervízdíjat.

A javaslat szerint a szervízdíj felosztását a tulajdonos, üzemeltető, az ott dolgozók bevonásával, közösen határozza meg. Az üzlet belső megállapodásától függően ebből a felszolgálók mellett a konyhai, a segédszemélyzet is részesülhet, mindenki, aki a munkájával hozzájárul ahhoz, hogy a vendég minőségi kiszolgálást kapjon. 

 

Az MSZÉSZ szerint a szervízdíj nagyban hozzájárulhat a keresetek növeléséhez, adózási szempontból könnyen ellenőrizhető. Ezt a tulajdonos nem tudja más célra felhasználni, profitként kivenni, a javaslat ezért a munkavállalók érdekeit szolgálja – hangsúlyozták, hozzátéve ugyanakkor, hogy a vendéglátó egységek tulajdonosai, üzemeltetői maguk dönthetnének a szervízdíj mértékéről az értékesítésüket befolyásoló különböző szempontok, adottságok, maga a termék, az üzlet profilja, sajátosságai alapján. 

A javaslat bevezetése esetén fontos, hogy a vendégek figyelmét felhívják a fizetendő szervízdíjra, annak mértékére az étlapon, a számlán, ahogy az jelenleg is a szabályozás kötelező eleme. A kötelező szervízdíj bevezetésének elsődleges célja a jövedelmek növelésével a minőségi személyzet megtartása, s ezzel a minőségi vendéglátás biztosítása a fogyasztók részére Magyarországon – húzta alá az MSZÉSZ.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Álláskeresés nyáron? – Itt az idő a nézelődésre!

Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.

2024. július 3.

Profession.hu: beindult az alkalmi munkák szezonja

Beindult az alkalmi munkák szezonja, május második felétől látványosan nőttek az ilyen típusú megbízásokra toborzó álláshirdetések, amelyekben leggyakrabban egyebek mellett felszolgálót, pincért, sofőrt és futárt keresnek – közölte a Profession.hu kedden.

2024. július 3.

Képzési lehetőségekkel lehet megtartani a kifáradt munkavállalókat

A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28% akár váltana is munkahelyet egy éven belül – derül ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből.