Megállapodtak a minimálbérről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Február 1-től a minimálbér bruttó értéke 167 400 forintra, a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik, ami csaknem 4 százalékos béremelést jelent.

A bérmegállapodás azt is tartalmazza, hogy amennyiben az év közben a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) a jelenlegi 15,5 százalékról, 13,5 százalékra csökken, akkor a minimálbér automatikusan havi bruttó 169 ezer, míg a garantált bérminimum havi bruttó 221 100 forintra emelkedik – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára Bodó Sándor.

A 2021-es bérmegállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) kivételével a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának valamennyi tagja aláírta, így a szakszervetek részéről: a Liga Szakszervezetek, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a munkaadók részéről pedig a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), az Áfeosz-Coop Szövetség, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ).

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Munkajogi kisokos a túlóra szabályairól

Alighanem mindenki számára ismerősen cseng az a kifejezés, hogy túlóra. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb munkahelyen előfordul, hogy tovább bent kell maradni, vagy végül akkor is be kell menni dolgozni, amikor eredetileg pihenőidő telt volna. Gyakorisága ellenére a túlmunka, vagyis a rendkívüli munkavégzés elrendelésének, díjazásának szabályaival sokszor mégis kevésbé vannak tisztában – nemcsak a munkáltatók, sokszor maguk a munkavállalók is. Az alábbiakban ezért összeszedjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.