Nagyot emelne a minimálbéren a MaSzSz


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

3 éven keresztül 9 százalékkal emelnék a minimálbért és a szakmunkás bérminimumot.


Nincs még időpont a jövő évi bértárgyalások megkezdésére a kormánnyal és a munkáltatókkal, a konfliktusok esélyét pedig tovább növeli, hogy szűkült a tárgyalófelek mozgástere a 2016-os költségvetés korábbi elfogadása miatt – mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke.

Hozzátette: a szakszervezet stratégiai célja, hogy akkora mértékű legyen a béremelés, amely hatással lehet az elvándorlásra is. Mint mondta, már vannak olyan cégek, amelyek ezt önmaguktól megteszik, legutóbb az Auchan áruházlánc emelte átlagosan tíz százalékkal a dolgozói béreket.

A bértárgyalások során, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) azt szeretnék elérni a szakszervezeti vezető szerint, hogy a nettó minimálbér elérje az egy fős egy keresős létminimum, Központi Statisztikai Hivatal által megállapított értékét. Ez nagyjából 20 ezer forintos növekedést jelentene – mondta Kordás László, aminek szerinte két forrása lehet. 

Az egyik, hogy az állam lemond arról a jövedelemről, amelyben az előző évek béremelése során részesült. Az elmúlt öt évben ugyanis mintegy 32 ezer forinttal nőtt a bruttó bér, amelyet a munkáltatóknak ki kellett termelniük, a munkavállalók azonban csak 8500 forintot kaptak belőle – jegyezte meg.

A másik forrás az érdekvédelmi vezető szerint a MaSzSz „4-szer 9” elnevezésű bérfelzárkóztatási programja, ami három évre szólna. A lényege, hogy 3 éven keresztül 9 százalékkal emelkedne a minimálbér és a szakmunkás bérminimum, a negyedik kilences pedig az alacsony keresetűek esetében a 9 százalékos személyi jövedelemadó bevezetése – fejtette ki.

ADÓklub Online 2016

Androidos okostelefonnal

ADÓ szaklap online – ADÓ-kódex szaklap online – Számviteli tanácsadó szaklap online – Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ – kérdések és válaszok – Ado.hu Prémium cikkek – Androidos okostelefon

Rendelje meg most >>

Kordás László emlékeztetett: legutóbb 2005-ben kötöttek hosszabb távra szóló megállapodást a szociális partnerek, ami 2006-tól lépett életbe. Ekkor vezették be a minimálbér mellé a magasabb összegű szakmunkás bérminimumot is – mondta.

A MaSzSz vezetője szerint furcsa helyzetet teremtett az Alkotmánybíróság (Ab) határozata, amelyben elutasítja a férfiak 40 év utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségéről szóló népszavazást, mivel az vélekedése szerint nem szüntette meg a Kúria nyári jóváhagyó határozatát. A népszavazást magánemberként kezdeményező Bodnár Józsefet hivatalosan nem tájékoztatta senki az Ab döntéséről, nem kapott iránymutatást a további teendőkről, egyebek között arról, mit kell tenni az aláírt ívekkel – fejtette ki a szakszervezeti vezető.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Álláskeresés nyáron? – Itt az idő a nézelődésre!

Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.

2024. július 3.

Profession.hu: beindult az alkalmi munkák szezonja

Beindult az alkalmi munkák szezonja, május második felétől látványosan nőttek az ilyen típusú megbízásokra toborzó álláshirdetések, amelyekben leggyakrabban egyebek mellett felszolgálót, pincért, sofőrt és futárt keresnek – közölte a Profession.hu kedden.

2024. július 3.

Képzési lehetőségekkel lehet megtartani a kifáradt munkavállalókat

A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28% akár váltana is munkahelyet egy éven belül – derül ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből.