Nagyot nőttek a bérek az Aldi leánycégénél az elmúlt egy évben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Aldi International IT Services Kft. (AIIS), a német diszkontlánc informatikai szolgáltatásokat nyújtó magyarországi leányvállalata az idén 10 százalékkal emelte a munkatársak bérét, ezzel a dolgozók fizetése egy év alatt 26-44 százalékkal nőtt – közölte a társaság.

Felidézték: az AIIS budapesti és pécsi központjának csaknem 600 munkatársa látja el 4000-nél is több európai ALDI-üzlet, valamint 55 logisztikai központ és irodaház IT-rendszerének gondozását. A társaság létszáma tavaly 300-zal bővült, és idén a növekvő feladatokkal párhuzamosan további 150 munkahely létrehozását tervezik – írták.

Ismertették, a munkavállalók a második használt idegen nyelv után további havi bruttó 50 ezer forintos juttatásban részesülnek. Az idegen nyelvet beszélő gyakornokok kezdő fizetése ezzel meghaladja a bruttó 400 000 forintot, míg a jelentős tapasztalattal rendelkező szenior IT technikai szakemberek fizetése általában hétszámjegyű. Hozzátették: az AIIS saját akadémiát hozott létre, az ALDI Talent Campust, amely a pályakezdők és pályaváltók számára biztosítja a szükséges nyelvi és informatikai tudást.

Az Aldi német diszkontlánc 2008-ban nyitotta meg első áruházát Magyarországon, ahol jelenleg 163 áruházat üzemeltet és több mint 6000 embert foglalkoztat. Az AIIS 3,399 milliárd forintos nettó árbevételt ért el 2021-ben, az előző évi 2,107 milliárd forint után. Az adózott eredmény ugyanebben az időszakban 75,480 millió forintról 198,906 millió forintra emelkedett.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2022. május 2.

25,9 százalékkal nőttek az ipari árak

Márciusban az ipar belföldi értékesítési árai 39,4, az exportértékesítésé 19,0 százalékkal nőttek, átlagosan 25,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.
2022. január 25.

10,1 százalékkal nőttek a bérek novemberben

A múlt év novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 482 400, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 320 800 forint volt – április óta először volt ismét kétszámjegyű a keresetek éves emelkedésének üteme.
2021. június 25.

2023-ig 15 százalékkal emelkednek a bérek a közszolgáltató vállalatoknál

A kormány 3 éves bérmegállapodást ír alá, amely lehetővé teszi, hogy az állami közszolgáltató vállalatoknál 15 százalékkal emelkedjenek a bérek 2021-2023-ban összesen 152 milliárd forintból – mondta Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.