OKSZ: alacsonyabb bérterhek, kisebb munkaerőhiány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kereskedelmi vállalkozások versenyképességének fenntartása érdekében az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) a bérterhek csökkentését szorgalmazza , amellyel megítélésük szerint a munkaerőhiány is mérsékelhető.


Az év második negyedévében már 3 ezer betöltetlen álláshely volt a kereskedelemben, ahol a KSH adatai szerint 340 ezren dolgoztak. Az OKSZ elemzése szerint -, amelyet pénteken juttatott el az MTI-nek – elsősorban a szakképzett munkaerő vált hiánycikké. Ugyan a nyilvántartott munkanélküliek közül 34 ezernek volt az utolsó munkahelye a kereskedelemben, az üres álláshelyeket a megfelelő szakképzettség hiányában velük nem lehet betölteni.

Az ágazatban nagy a fluktuáció, a nagyobb fizetés reményében cégről-cégre vándorolnak az alkalmazottak – emlékeztet az OKSZ.

A vállalkozások versenyképessége mindenképpen megsínyli a munkaerőhiányt, amely miatt romlik a termelékenység, lassabban halad a munka. Az OKSZ nyilvánvalónak nevezi, hogy a jelenlegi  bérek mellett nem lesz több munkaerő. A béremelés viszont rontja a versenyképességet – jegyzik meg.

Munkajogi kérdés-válasz szolgáltatás

Használja kérdés-válasz szolgáltatásunkat és kérdezzen szakértőinktől, akik egyénre szabott segítséget nyújtanak az Ön számára 5 munkanapon belül. A kérdezési lehetőség mellett hozzáférést biztosítunk adatbázisunkhoz is, ahol több száz munkajogi kérdés-válasz közül böngészhet.

Részletes információ >>

A versenyképesség megőrzése érdekében elengedhetetlennek tűnik a bérterhek mérséklése is,  egy munkavállaló ugyanis a ráfordított összes bérköltségének csak a felét kapja kézhez, a másik fele a költségvetés bevétele.

Az OKSZ szerint a bérteher alacsonyabb aránya, az adócsökkentés első lépésben ugyan veszteség a költségvetésnek, de a béremelések és a munkaerőpiac tisztulása nyomán ez a bevételkiesés mérséklődik. A vállalkozások széles köre viszont e nélkül egyre kevésbé lesz képes a képzett munkaerő megtartására, a kiesők pótlására, ami sokkal nagyobb veszteségeket is okozhat.

Az OKSZ elébe megy annak az ellenérvnek, hogy a szépen növekvő kiskereskedelmi forgalom teret engedhetne a béremeléseknek is, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a KSH mutatók kiugró növekedése jelentős részben az online pénztárgép rendszer piactisztító hatásának köszönhető – hiszen  éppen ezért vezették be az online kasszarendszert. Jövőre pedig  már visszafogottabb lesz a kiskereskedelem növekedése, a kereskedelmi kisvállalkozások nagy tömegének pedig kisebb a mozgástere a bérgazdálkodásban is.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 13.

A munkáltatók 37 százaléka tervez létszámbővítést a harmadik negyedévben a Manpower feljegyzése szerint

A magyarországi munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni munkaerőkeretét a harmadik negyedévben, az előző negyedévben mért 31 százalék után, a leépítést tervező cégek aránya ugyanebben az időszakban 23 százalékra emelkedett 22 százalékról – derül ki a Manpower Magyarország csütörtökön közzétett negyedéves munkaerőpiaci előrejelzéséből.