Sávosan változna a cafeteria adóterhe


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

200 ezer forintig ne változzék a cafeteria adóelőnye – ezt kezdeményezi a Fidesz-frakció.


A cafeteriáról – amelynek adóterhe az adótörvény-javaslat alapján jelentősen nőne – Rogán Antal frakcióvezető a képviselőcsoport ülése után azt mondta: sávos módosítást kezdeményeznek, vagyis azt, hogy 200 ezer forintos összegig ne változzon a cafeteria adóelőnye. A 200 ezer forint feletti résznél viszont csökkenthető ez az adóelőny, és megvizsgálják annak lehetőségét is, hogy a béren kívüli juttatás 200 ezer forint fölé eső részét csak rekreációs célra, belföldi turizmusra vagy meleg ételre lehessen felhasználni – részletezte.

A magán-pálinkafőzés adózásával kapcsolatos módosítások ugyancsak szóba kerültek. A frakció kikötötte a kormánynak, hogy – az Európai Bíróság döntése miatt szükséges – ezerforintos átalányadót csak önkormányzati körben lehessen kivetni, az nem az állami adóhivatal hatáskörébe tartozik – ismertette.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Álláskeresés nyáron? – Itt az idő a nézelődésre!

Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.

2024. július 3.

Profession.hu: beindult az alkalmi munkák szezonja

Beindult az alkalmi munkák szezonja, május második felétől látványosan nőttek az ilyen típusú megbízásokra toborzó álláshirdetések, amelyekben leggyakrabban egyebek mellett felszolgálót, pincért, sofőrt és futárt keresnek – közölte a Profession.hu kedden.

2024. július 3.

Képzési lehetőségekkel lehet megtartani a kifáradt munkavállalókat

A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28% akár váltana is munkahelyet egy éven belül – derül ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből.