Segítik az 55 év feletti nők foglalkoztatását


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat programot indított az 55 év feletti nők foglalkoztatásának elősegítésére. A program keretében a munkáltatók a munkabér és a szociális hozzájárulási adó együttes összegének 100 százalékát igényelhetik vissza.


2011. január 1-jétől azon nők számára, akik legalább 40 év nyugellátásra jogosító szolgálati idővel rendelkeznek lehetőség van életkoruktól függetlenül teljes öregségi nyugdíjba vonulásra.

Az 55 év feletti nők munkavállalását szolgálja a nemrég indított „nők 40” program célja, hogy elősegítse az álláskeresőként nyilvántartott és döntően koruk miatt elhelyezkedési esélyekkel nem rendelkező nők foglalkoztatását, ezzel együtt a nyugdíjba vonulásukhoz szükséges hiányzó szolgálati idő megszerzését.

A program azon 55 év feletti nőknek szól, akik legalább 6 hónapja regisztrált álláskeresők és a 40 év szolgálati jogviszonyukhoz legfeljebb 12 hónap szolgálati idő hiányzik.

A program 2013. október 15-től 2014. december 31-ig tart, a támogatást kizárólag 2013. év során, november 1-jétől december 31-ig lehet igényelni.

Bérköltség támogatás

A program keretében a munkaadók számára a célcsoportba tartozó nők munkaviszony keretében történő foglalkoztatása esetén a munkabér és a szociális hozzájárulási adó együttes összegének 100 százalékát megtérítik.

Tekintettel arra, hogy a programba csak a legalább 6 hónapja nyilvántartott álláskereső vonható be, valamint arra is, hogy a tartós munkanélküli foglalkoztatásához a munkáltató teljes szociális adókedvezményt érvényesíthet a Munkahelyvédelmi Akcióterv keretében 100 000 forint munkabér összegéig, így a programban csak az e fölötti munkabérre eső szociális hozzájárulási adó téríthető meg.

A támogatás megállapítása során havi munkabérként legfeljebb a garantált bérminimum (114 ezer forint) 125 százaléka, azaz legfeljebb 142 500 forint vehető figyelembe.

A fentiek alapján így a támogatás havi összege személyenként nem haladhatja meg a 153 975 forintot, a támogatás teljes idejére vetítve az 1 539 750 forintot.

A támogatás időtartama egyénenként legfeljebb 10 hónap lehet, ugyanakkor nem lehet több mint a 40 év szolgálati viszony megszerzéséhez hiányzó hónapok száma, a munkáltatónak pedig 2 hónap továbbfoglalkoztatási kötelezettséget kell vállalnia. 2013. évben országosan összesen 1000 fő támogatható a program keretén belül.

A „nők 40”program teljes költsége 1,54 milliárd forint, amely a Nemzeti Foglalkoztatási Alap központi kerete terhére valósul meg. A támogatást a területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatal járási munkaügyi kirendeltségén lehet igényelni.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Álláskeresés nyáron? – Itt az idő a nézelődésre!

Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.

2024. július 3.

Profession.hu: beindult az alkalmi munkák szezonja

Beindult az alkalmi munkák szezonja, május második felétől látványosan nőttek az ilyen típusú megbízásokra toborzó álláshirdetések, amelyekben leggyakrabban egyebek mellett felszolgálót, pincért, sofőrt és futárt keresnek – közölte a Profession.hu kedden.

2024. július 3.

Képzési lehetőségekkel lehet megtartani a kifáradt munkavállalókat

A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28% akár váltana is munkahelyet egy éven belül – derül ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből.