Szeptember második felében jön a közmunkások egyszeri juttatása

Szerző: Adó Online
Dátum: 2019. augusztus 29.
Címkék: ,
Rovat:
Legkésőbb szeptember 20-ig megkapják a közfoglalkoztatottak a nettó 54 ezer forintos egyszeri juttatást a kormány korábbi döntésének köszönhetően – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.

Kontrát Károly elmondta, nagyjából 93 ezer közfoglalkoztatott kap plusz egyhavi juttatást segítve az álláskeresésüket, és ezzel kapcsolatban az érintetteknek semmilyen teendőjük nincs.

Emlékeztetett, a kormány bejelentette, hogy nem csak a nyugdíjasok kapnak rezsiutalványt, hanem a közfoglalkoztatottak számára is többletjuttatást biztosítanak.

A gyerekes családok és a nyugdíjasok mellett a közfoglalkoztatottak is részesülnek Magyarország jó teljesítményéből. Ezzel elismerik a közösségért végzett értékteremtő munkájukat – jelentette ki Kontrát Károly.

Az államtitkár azt mondta, hogy ellenzék támadja a közfoglalkoztatás rendszerét és meg akarja szüntetni. A kormány álláspontja ezzel szemben az, hogy segély helyett munkát kínálnak az embereknek. A közfoglalkoztatás egy átmeneti megoldás, és addig tartják fenn, míg szükség van rá, a cél az, hogy a közfoglalkoztatottak minél hamarabb elhelyezkedjenek a piaci szférában – mondta el Kontrát Károly.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter augusztus 23-án közölte: azok a közfoglalkoztatottak, akik 2019. január 1. és július 31. között legalább három hónapig közfoglalkoztatotti jogviszonyban álltak – és ez augusztus 1-jén is fennállt -, nettó 54 ezer forint egyszeri plusz juttatásban részesülnek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek:


A közmunkásnak sem lehet csak úgy felmondani
2016. január 18.

Az azonnali hatályú felmondást meg kell indokolni, a felmondás okának világosan ki kell volna tűnnie. Ha az indoklás közhelyszerű, tartalmatlan, nem felel meg a világosság követelményének, akkor nem is jogszerű. Az elsőfokú ítélettel a másodfokú bíróság és a Kória is egyetértett – derül ki a Kúria honlapján közzétett esetből.