Szívességi munkavégzés vagy feketemunka?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szívességi munkavégzés és a feketemunka elhatárolása sokszor nem világos a gyakorlatban. Tekintheti-e a munkaügyi felügyelő bejelentés nélküli foglalkoztatásnak, ha a szőlőszüretnél a gazda unokatestvérei is besegítenek, vagy ha a vállalkozó boltjában a 20 éves fia helyettesít zárás előtt két óráig? Áttekintjük a legfőbb különbségeket.

A munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény alapján a munkaügyi felügyelő jogosult a hatósági ellenőrzés során megállapított tényállás alapján minősíteni a foglalkoztatás természetét, azaz meghatározni, hogy a munkavégzés milyen jogviszonyban történik. Ehhez a foglalkoztatónak rendelkezésre kell bocsátania mindazokat a bizonyítékokat, amelyek alapján megállapítható, hogy a részére végzett munka olyan jogviszonyban történt, amely nem esik a munkaügyi ellenőrzés hatálya alá. 

A munkaügyi felügyelő tehát jogosult arra, hogy az általa ellenőrzött foglalkoztatás jogi kereteit az eset összes körülménye alapján máshogy minősítse, mint aminek azt a felek tekintik. Például, ha a felek állítása szerint a munkát végző szívességi munkavégzés keretében, ellenszolgáltatás kikötése nélkül dolgozik, de a foglalkoztatás körülményei a munkaviszony sajátosságait mutatják, úgy a fenti jogszabályhely alapján a felügyelő munkaviszonnyá minősíti a felek kapcsolatát, és ennek megfelelően folytatja le az eljárást. Ez a helyzet azért minősül bejelentés nélküli (illegális) foglalkoztatásnak, mert – mivel a felek nem tekintették kapcsolatukat munkaviszonynak – azt nem is jelentették be az adózás rendjéről törvény szerint.

A munkaügyi felügyelő kötelessége az, hogy felderítse az eset összes körülményeit, és ez alapján eldöntse, valóban csak szívességi, alkalmi jellegű munkavégzésről van-e szó, vagy esetleg a felek csalárd módon csak a munkaviszonnyal járó közterhek és egyéb kötelezettségek megkerülése céljából színlelik a szívességi kapcsolatot, de jogviszonyuk valójában a munkaviszony ismérveit mutatja. E kérdésben a felügyelő mindig az adott eset konkrét körülményei alapján határoz, ennek elbírálására általános recept nem adható.

Nyilvánvalóan azonban a legfontosabb különbség a munkaviszony és a szívességi munkavégzés között az, hogy az előbbiben mindig van ellenérték. A munkaszerződés alapján ugyanis a munkavállaló köteles a munkáltató irányítása szerint munkát végezni, a munkáltató pedig köteles a munkavállalót foglalkoztatni és munkabért fizetni. Ettől a szabálytól nem lehet eltérni, sem a felek megállapodásában, sem kollektív szerződésben. Tehát, a munkaügyi felügyelő elsődlegesen azt fogja vizsgálni, hogy valóban „szívességi alapon” történik-e a munkavégzés. Ennek bizonyítására az eljárásban minden olyan bizonyítási eszköz igénybe vehető, amit a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény lehetővé tesz. Így különösen tanúk és irati bizonyítékok használhatóak annak igazolására, hogy kapott-e bármiféle díjazást a munkát végző a tevékenységéért. Álláspontom szerint nem változtat a szívességi munkavégzés jellegén, ha azért valamilyen jelképes, szintén a szívesség körébe vonható ellenszolgáltatás jár. Például, ha a gazda bográcsgulyással vendégeli meg a szüretnél segédkező rokonokat, vagy cserébe kölcsönadja az utánfutóját, attól még a munkavégzés ellenérték nélküli.

 

Fontos támpont a munkavégzés időbelisége is. A munkaviszony tipikusan tartós munkavégzésre jön létre, főszabály szerint napi nyolc órás munkaidővel. A szívességi munkavégzés ezzel szemben általában átmeneti, eseti, nem rendszeres jellegű. Nem ez a helyzet akkor, ha a valójában a „besegítő” végzi rendszeresen a másik fél üzletszerű tevékenységéhez szükséges munkát.

Például, ha a felek szívességi munkavégzésre hivatkoznak, de megállapítható, hogy a munkát végző rendszeresen, vagy jelentősebb időtartamban dolgozik, a másik fél pontos és részletes utasításai mellett, az általa meghatározott helyen és időben, ellenérték fejében, úgy a felek kapcsolata munkaviszonnyá minősíthető. Ha viszont a munkát végző a saját rokonának, ismerősének kivételes jelleggel, ellenérték nélkül segédkezik, úgy nincs szó munkaviszonyról.

Hangsúlyozni kell azonban, hogy ez a megkülönböztetés mindig csak eseti jelleggel adható meg. Mivel a szívességi munkavégzésre hivatkozás gyakran előforduló visszaélés a foglalkoztatási gyakorlatban, a munkaügyi felügyelők ennek körülményeit igen szigorúan vizsgálják.

A munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény alapján a munkaügyi felügyelő jogosult a hatósági ellenőrzés során megállapított tényállás alapján minősíteni a foglalkoztatás természetét, azaz meghatározni, hogy a munkavégzés milyen jogviszonyban történik. Ehhez a foglalkoztatónak rendelkezésre kell bocsátania mindazokat a bizonyítékokat, amelyek alapján megállapítható, hogy a részére végzett munka olyan jogviszonyban történt, amely nem esik a munkaügyi ellenőrzés hatálya alá. 

A munkaügyi felügyelő tehát jogosult arra, hogy az általa ellenőrzött foglalkoztatás jogi kereteit az eset összes körülménye alapján máshogy minősítse, mint aminek azt a felek tekintik. Például, ha a felek állítása szerint a munkát végző szívességi munkavégzés keretében, ellenszolgáltatás kikötése nélkül dolgozik, de a foglalkoztatás körülményei a munkaviszony sajátosságait mutatják, úgy a fenti jogszabályhely alapján a felügyelő munkaviszonnyá minősíti a felek kapcsolatát, és ennek megfelelően folytatja le az eljárást. Ez a helyzet azért minősül bejelentés nélküli (illegális) foglalkoztatásnak, mert – mivel a felek nem tekintették kapcsolatukat munkaviszonynak – azt nem is jelentették be az adózás rendjéről törvény szerint.

A munkaügyi felügyelő kötelessége az, hogy felderítse az eset összes körülményeit, és ez alapján eldöntse, valóban csak szívességi, alkalmi jellegű munkavégzésről van-e szó, vagy esetleg a felek csalárd módon csak a munkaviszonnyal járó közterhek és egyéb kötelezettségek megkerülése céljából színlelik a szívességi kapcsolatot, de jogviszonyuk valójában a munkaviszony ismérveit mutatja. E kérdésben a felügyelő mindig az adott eset konkrét körülményei alapján határoz, ennek elbírálására általános recept nem adható.

Nyilvánvalóan azonban a legfontosabb különbség a munkaviszony és a szívességi munkavégzés között az, hogy az előbbiben mindig van ellenérték. A munkaszerződés alapján ugyanis a munkavállaló köteles a munkáltató irányítása szerint munkát végezni, a munkáltató pedig köteles a munkavállalót foglalkoztatni és munkabért fizetni. Ettől a szabálytól nem lehet eltérni, sem a felek megállapodásában, sem kollektív szerződésben. Tehát, a munkaügyi felügyelő elsődlegesen azt fogja vizsgálni, hogy valóban „szívességi alapon” történik-e a munkavégzés. Ennek bizonyítására az eljárásban minden olyan bizonyítási eszköz igénybe vehető, amit a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény lehetővé tesz. Így különösen tanúk és irati bizonyítékok használhatóak annak igazolására, hogy kapott-e bármiféle díjazást a munkát végző a tevékenységéért. Álláspontom szerint nem változtat a szívességi munkavégzés jellegén, ha azért valamilyen jelképes, szintén a szívesség körébe vonható ellenszolgáltatás jár. Például, ha a gazda bográcsgulyással vendégeli meg a szüretnél segédkező rokonokat, vagy cserébe kölcsönadja az utánfutóját, attól még a munkavégzés ellenérték nélküli.

 

Fontos támpont a munkavégzés időbelisége is. A munkaviszony tipikusan tartós munkavégzésre jön létre, főszabály szerint napi nyolc órás munkaidővel. A szívességi munkavégzés ezzel szemben általában átmeneti, eseti, nem rendszeres jellegű. Nem ez a helyzet akkor, ha a valójában a „besegítő” végzi rendszeresen a másik fél üzletszerű tevékenységéhez szükséges munkát.

Például, ha a felek szívességi munkavégzésre hivatkoznak, de megállapítható, hogy a munkát végző rendszeresen, vagy jelentősebb időtartamban dolgozik, a másik fél pontos és részletes utasításai mellett, az általa meghatározott helyen és időben, ellenérték fejében, úgy a felek kapcsolata munkaviszonnyá minősíthető. Ha viszont a munkát végző a saját rokonának, ismerősének kivételes jelleggel, ellenérték nélkül segédkezik, úgy nincs szó munkaviszonyról.

Hangsúlyozni kell azonban, hogy ez a megkülönböztetés mindig csak eseti jelleggel adható meg. Mivel a szívességi munkavégzésre hivatkozás gyakran előforduló visszaélés a foglalkoztatási gyakorlatban, a munkaügyi felügyelők ennek körülményeit igen szigorúan vizsgálják.

---