Tűzoltók éjszaka – uniós ítélet a különleges munkaszervezésről
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Kapcsolódó termékek: Munkajogi kiadványok, HR Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kétórás figyelmeztető sztrájkba léptek a légiforgalmi irányítók a HungaroControlnál, miután szakszervezetük és a vállalat nem tudott megállapodni a dolgozók 21 pontos követelésével kapcsolatban – közölte a HungaroControl. Ha továbbra sem jutnak közös nevezőre, akkor április 23-án határozatlan idejű sztrájkba lépnek.
A munkabeszüntetést a CONTROL Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete kezdeményezte, a dolgozók 11 és 13 óra között tartják meg a sztrájkot, amely a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről induló és oda érkező repülőgépek, valamint a Magyarország felett átrepülő forgalom esetében késéseket eredményezhet.
A HungaroControl közlése szerint a szakszervezet 21 pontos követelést nyújtott be, amelyek a munkakörülményeikkel, illetve munkaidő beosztási kérdéssekkel kapcsolatosak. Amennyiben a közeljövőben sem sikerül erről megállapodniuk, az irányítók április 23-án 10 órától határozatlan idejű sztrájkba lépnek, az akció napjain 10 és 15 között a kollektív szerződésben rögzített minimális szolgáltatást biztosítják.
Az Eurocontrol honlapján olvasható, pilótáknak szóló hivatalos értesítés szerint szerdán a munkabeszüntetés alatt óránként 15 Budapestre induló gépet tudnak irányítani, az átrepülő forgalomban pedig óránként 49 gépet tudnak kezelni, a Koszovó feletti légteret az akció nem érinti.
(MTI)
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Azokhoz a munkáltatókhoz térnek vissza motiváltan, felkészülten a munkavállalók a szülés utáni szabadságról, amelyek támogatták a távozás folyamatát, és a szabadság idején is tartották a kapcsolatot a dolgozóikkal – derül ki a Profession.hu felméréséből.
Nem kétséges, hogy a munkavállaló azáltal, hogy munkát végez, a munkáltató jogos gazdasági érdekeit szolgálja. A munkáltató jogos gazdasági érdekeinek védelme ugyanakkor nem merül ki ennyiben, hanem éppen, hogy arról szól, hogy a munkavállalónak bizonyos magatartásoktól tartózkodnia kell. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertetjük.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!