Vezető állású munkavállaló kártérítési felelőssége

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Mt. 208.§ (1) bekezdése szerinti vezető állású munkavállalókra nézve az általános munkavállalói kártérítési felelősségre vonatkozó szabályok az irányadóak, ezért a munkáltatót terhelte annak bizonyítása, hogy a vezető állású alperes nem úgy járt el, ahogy az az adott esetben általában elvárható.

Az alapügy

Az alperes munkavállaló 2006. június 6-tól cégvezető munkakörben állt a felperes alkalmazásban, a munkaszerződése szerint a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény ( a továbbiakban: régi Mt.) 188/A.§-a alapján vezetőnek minősült.

A felperes operatív irányítását az alperes látta el, a felette munkáltatói jogkört gyakorló ügyvezető külföldön tartózkodott, kapcsolattartásuk e-mailen és telefonon történt.

Az alperes munkaviszonyának fennállása alatt több esetben saját, illetve családtagja részére beszerzett árut, vagy szolgáltatást a felperes pénzeszközeivel fizette ki, illetve olyan megbízási vagy vállalkozási szerződéseket kötött, igazolta le azok teljesítését és utalta át a felperes bankszámláiról azok ellenértékét, amelyek indokolatlanok, feleslegesek voltak, avagy teljesítésük utólag nem igazolható.

A felperes a módosított keresetében 63.985.420,-Ft kártérítés és késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes a kereset elutasítását és viszontkeresetében nettó 2.280.622,-Ft, ezen összeg késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az felperest. A felperes a viszontkereset elutasítását kérte.

A közigazgatási és munkaügyi bíróság részítéletével az alperest 34.059.292,- Ft kártérítés és ezen összeg késedelmi kamata, a felperest pedig nettó 2.280.622,- Ft és ezen összeg késedelmi kamata megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a felperes keresetét és az alperes viszontkeresetét elutasította.

Álláspontja szerint az alperes vezetőnek és nem vezető állású munkavállalónak minősült, ezért a régi Mt. 188/A.§-a alapján a 2012. július 1-jét megelőző időszakra a munkajogi szabályok voltak irányadóak, amely szerint a felperest terhelte az alperes vétkessége, a kár bekövetkezése és az okozati összefüggés bizonyítása. Az elsőfokú bíróság a felperes vétkes közrehatásaként értékelte az ügyvezetőt terhelő ellenőrzési kötelezettség elmulasztását és a régi Mt. 179.§ (4) bekezdése alkalmazásával, a bizonyított tételek esetében az alperesre terhesebb 90-100%-os kármegosztást alkalmazott.

Az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése alapján eljárt törvényszék részítéletével az elsőfokú bíróság részítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezett részében részben megváltoztatta és az alperest terhelő marasztalás összegét 40.070.805,- Ft-ra felemelte. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Ítéletének indokolásában a tényállás kiegészítését követően a régi Mt. 188.§ (1) bekezdése, a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény ( a továbbiakban: Mt.) 208.§ (1) bekezdése, valamint a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény ( a továbbiakban: régi Gt.) 32.§ (1) bekezdése és 32.§ (3) bekezdése alapján vizsgálta az alperes jogállását.

Megállapította, hogy az alperes a munkakörének tartalma és az általa ellátott tevékenység alapján vezető állású munkavállalónak minősült, ezért az okozott károkért a régi Mt. 192/A.§ (1) bekezdése alapján a polgári jog szabályai szerint felelt, míg az Mt. hatálya alatt okozott károk tekintetében a munkavállalók kártérítési felelősségét szabályozó Mt. 179.§-a volt az irányadó.

Érvelése szerint az alperes szándékos magatartásával okozott kárt a felperesnek és a felperes által elmulasztott ellenőrzési hiányosságok nem eshettek az alperes javára, ezért a marasztalás összegszerű megállapításánál mellőzte a kármegosztás alkalmazását.

A Kúria döntése

Az alperes felülvizsgálati kérelme alapján eljárt Kúria részítéletével a törvényszék részítéletét abban a részében, amelyben az elsőfokú bíróság részítéletét részben megváltoztatta és az alperest terhelő marasztalás összegét 34.059.491 forintról 40.070.805. forintra felemelte, a 38.346.551 forint marasztalást meghaladó részében hatályon kívül helyezte és ebben a részében az elsőfokú részítélet keresetet elutasító rendelkezését helybenhagyta. Ezt meghaladóan a jogerős részítéletet hatályában fenntartotta.

Részítéletének indokolása szerint a törvényszék jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy az alperes vezető állású munkavállalónak minősült, ezért a kártérítési felelősségére a 2012. július 1-jét megelőző időszakra nézve a régi Mt. 192/A.§ (1) bekezdése alapján a polgári jog, így a szerződésen kívül okozott károkért fennálló felelősséget szabályozó Ptk. 339.§ (1) bekezdése volt az irányadó.

A felróhatóság vizsgálata során az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. A 2012. július 1-jét követő időszakban okozott károk esetén az Mt. 208.§ (1) bekezdése szerinti vezető állású munkavállalókra nézve az általános munkavállalói kártérítési felelősségre vonatkozó szabályok az irányadóak, ezért a munkáltatót terhelte annak bizonyítása, hogy a vezető állású alperes nem úgy járt el, ahogy az az adott esetben általában elvárható, a kárt és az okozati összefüggést.

(kuria-birosag.hu)

---