Nem fizetnének a magánszemélyek reklámadót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Havi 2,5 millió forint reklámköltés fölött sem kell reklámadót fizetnie a magánszemélyeknek – így a politikusoknak sem.


A törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslata – a törvénytervezet jelen állapota – szerint a magánszemélyeket nem terhelhetné adófizetési kötelezettség havi 2,5 millió fölötti reklámköltésnél sem. Az indoklás szerint „a módosító indítvány értelmében nem vonatkozik azokra a megrendelőkre, akik nem vállalkozási tevékenységük, termékük, árujuk népszerűsítése céljából állnak (magánszemélyként) megrendelőként kapcsolatban reklám-közzétevővel.” 

Ezen adókötelezettség akkor jelenik meg a megrendelőnél, ha a reklám közzétevője nem nyilatkozik arról, hogy befizette a reklámadót – erre a Facebook, a Google, s hasonló cégek esetén aligha lehet számítani.

A módosításra több általános tematikájú hírportál – így például az Index és a 444 is – fölhívta a figyelmet, megfogalmazva egyúttal azt a gyanút, hogy az kifejezetten azért került a jogszabály tervezetébe, hogy a politikusok háborítatlanul és korlátozások nélkül hirdethessék magukat a Facebookon.

Céginfo.hu – az üzleti információ

Ha szeretne részletesebb információhoz jutni meglévő vagy leendő üzleti partnereiről, üzleti érdekeltségeikről, pénzügyi helyzetükről, akkor látogasson el a ceginfo.hu oldalra!

A saját igényei alapján kiválasztott előfizetési modulokat itt rendelheti meg

 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.