Tállai szívesen felügyelné a NAV-ot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAV elnöke ugyan nem lenne, de szívesen felügyelné a hivatalt a politikus.


Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára igent mondana, ha felkérnék, hogy államtitkárként felügyelje az adóhivatalt. Tállai András ezt az RTL Magyarul Balóval című műsorában mondta el kedden este.  

A politikus kiemelte, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke biztosan nem lesz, de napokon belül megszületik a hivatalos döntés az adóhivatal sorsáról. 

A kilakoltatási moratóriummal kapcsolatban az államtitkár elmondta, hogy az várhatóan tavaszig marad fenn. A családi csődről pedig hangsúlyozta, hogy ha senki sem jelentkezik rá, akkor az azt jelenti, hogy ebben a formában nem működik.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.