Tranzakciós illeték: gáz a dübörgő feketegazdaságnak
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tranzakciós illeték gazdaságilag abszurd, a készpénzfizetés felé tereli a gazdasági szereplőket, ami erősíti a feketegazdaságot. Az adónem hatása ráadásul duplán negatív: a büdzsé az egyre erősödő bevétel- és jövedelemeltitkolások nyomán több pénzt veszít, mint amennyit nyer, ráadásul a kontrollált gazdasági folyamatok alapfeltétele a számlapénzforgalom kizárólagossága, nem pedig visszaszorítása.
Az idei költségvetésben 301 milliárd forintos bevételi terv szerepel az újonnan bevezetett adónemből, melyet a pénzforgalmi szolgáltatóknak kell megfizetniük az ügyfeleik által kezdeményezett pénzmozgások után. Az év első felében a bevételi tervek fele sem teljesült, ezért a törvényalkotó év közbeni adóemelésre szánta el magát, melynek következtében jelentősen nőtt a pénzügyi szolgáltatás adó- és illetékkötelezettsége.
A pénzintézetek természetes reakciója volt a tranzakciós műveletek díjának jelentős emelése, illetve az eddigi díjmentes műveletek díjmentességének eltörlése. Bár az új adónem kizárólag a pénzügyi szolgáltatókat terheli, azokat elvileg az ügyfélkörre hárítaniuk nem lehet, ezen feltétel végrehajtása, illetve megkövetelése gyakorlatilag lehetetlen.
Abszurd a tranzakciós illeték
Indokoltan érvelhetnek a pénzügyi szolgáltatók: miért végezzenek ingyenesen illetve térítéskötelesen pénzügyi tranzakciókat, ha az azok után fizetendő illeték mértéke jelentős, illetve meghaladja az ügyféltől kért térítési díjat? Így szolgáltatásuk eredményességére nem lehet hatásuk, mint ahogy arra sem, hogy ügyfeleik milyen gyakran, milyen összegben végezzenek pénzügyi műveleteket.
Mindez egyúttal működési, piaci abszurdum, ami ellentmond a gazdasági törvényszerűségeknek. Ennek szemléltetésére egy egyszerű, de nyilván abszurd példát idéznék: a pénzintézetben a havi egyszeri készpénzfelvétel díjmentes, tehát az ügyfél felvesz a bank pénztárából 1 milliárd forintot. Ez számára nem kerül semmibe, viszont a banknak az új szabályok szerint be kell fizetnie 6 millió forint tranzakciós illetéket úgy, hogy semmi ráhatása nem lehetett az ügyletre, amelyen ráadásul eredményt képező bevétele sem keletkezett, amiből felmerült költségeit finanszírozhatná.
Erősíti a feketegazdaságot, növeli a munkanélküliséget
A banki költségek jelentős növekedése fokozza a gazdaságban lévő készpénzszükségletet, a gazdasági szereplők a számlapénz helyett ismét előnyben kezdik részesíteni a készpénzben történő fizetéseket, melyek – a készpénzforgalom ellenőrizhetetlensége miatt – rendkívüli módon erősítik a feketegazdaságot, a bevétel- és jövedelemeltitkolások rendszerét.
Az új adónem bevezetése nyomán már most tapasztalható a külkereskedelemben szereplő adóalanyok külföldi bankszámla-nyitása, a pénzforgalom áthelyezése külföldre; a nyugdíjasok visszatérése a postás általi kézbesítéshez; a munkavállalók bérének készpénzben történő kifizetése az utalás helyett.
A fekete és szürkegazdaságban csak az általános forgalmi adóból több ezer milliárd forint tűnik el évente, melynek visszaszorítása a banki tranzakciók által ellenőrizhető pénzmozgások elősegítésével, nem pedig megnehezítésével oldható meg.
Jól ellenőrizhető, szabályos keretek közt működő gazdasági folyamatok kialakítása csak a számlapénzforgalom kizárólagossága mellett érhető el. A feketegazdaság erősödése mellet a számlapénzforgalom visszaszorulása a pénzügyi intézmények, s ezzel együtt az általuk foglalkoztatott személyek számának csökkenésével is jár, mely további gazdasági és társadalmi problémákat (munkanélküliség) eredményez: a káros hatások így jóval nagyobbak, mint az illetékbevétel pozitív hatása a költségvetés egyenlegére.
A tranzakciós illeték bevezetése ellentétben áll a szintén ez évben bevezetett, a vállalkozásokat érintő másfélmilliós készpénzfizetési korláttal, mellyel a készpénzforgalom, s ezzel együtt a feketegazdaság visszaszorítását kívánták megcélozni, azonban a két intézkedés együttesen a bankszámlaforgalom kényszerű választását, s az újabb terhek kötelező elviselését eredményezte, rontva ezzel a hazai – s szabályosan tevékenykedő – gazdasági szereplők versenyképességét.
Másként is lehetne
A hatalmas nyereséget bezsebelő, és a közteherviselésben aránytalanul kis részt vállaló kereskedelmi pénzintézmények nagyobb és hatékonyabb adóztatása jogos társadalmi igény, melyhez születtek is hatékony adóztatási eljárások (banki különadó), azonban a további adóterheléseknek is a legfőbb pénzintézeti eredménytényező, a hitelezés-betétgyűjtés tevékenységpároshoz kell kapcsolódnia, nem pedig a gazdasági folyamatok alapfeltételeként működő fizetési funkciókhoz.
A hagyományos és modern áru- és szolgáltatás-kereskedelemben a pénznek (legyen az számla- vagy készpénz) értékmérő, csere- és fizetési eszköz funkciói vannak, mely funkciókat a számlapénz esetében sem szabadna költségekkel terhelni. Ellenkezőleg: a pénzfunkciók költségmentes ellátását a mindenkori kormányzatoknak biztosítania kell.
Amennyiben erre a kereskedelmi pénzintézetek esetében nincs lehetőség, érdemes lenne megfontolni a gazdasági szereplők számára az államilag vezetett számlapénzforgalom kezelését, melyben a pénz ezen alapvető funkciói nem korlátozódnak. (Ez történhet akár a nemzeti banknál vezetett ügyfélszámlákon is.)
A bankjegynek mint alapvető fizetési eszköznek ugyanis a gazdasági életben elengedhetetlen funkciói vannak, melyekhez költségtényező nem kapcsolódik és nem kapcsolódhat. A technikai fejlődés előrehaladásával a bankjegyet fokozatosan felváltja a számlapénz, azonban a bankjegyet/számlapénzt kibocsátó nemzeti banknak, államnak a funkciók ugyanolyan ellátásához a számlapénznek a bankjeggyel azonos feltételeket kell biztosítania. Amennyiben ezt nem teszi meg, úgy a számlapénz hátrányosan kezelt eszköz marad, ami akadályozza a technikai fejlődést.
