Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Munka Törvénykönyve egyik sokszor idézett alapelve a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye, más néven joggal való visszaélés tilalma. Eszerint a törvényben foglalt jogokat és kötelezettségüket a jogalkotó eredeti céljának megfelelően, rendeltetésük szerint kell gyakorolni, illetve teljesíteni. Az alapelv lényege, hogy a jogszabályok előírásait nem elég látszólag megtartani, a szabály célját, rendeltetését kell figyelembe venni. Mivel munkaügyi perekben is számos esetben kerül elő a joggal való visszaélés tilalma, járjuk körül, mit is jelent ez az elv a munkaviszonyban!
Egy jog gyakorlása, vagy egy kötelezettség teljesítése tehát akkor is jogellenes lehet, ha ugyan nem tudunk egyetlen olyan írott jogi szabályt sem találni, amelybe az eljáró jogalany magatartása beleütközne, de mégsem társadalmi rendeltetésének megfelelően gyakorolja, illetve teljesíti az adott jogot, illetve kötelezettséget. Például, a munkáltató indokolás nélkül, azonnali hatállyal megszüntetheti a munkaviszonyt a próbaidő alatt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy jogszerűen jár el, amikor magánéleti bosszú miatt bocsátja el a próbaidejét töltő alkalmazottját.
A joggal való visszaélés mögöttes jogsértést jelent. Azaz, csak akkor hivatkozhatunk rá, ha a másik fél magatartása egyébként megfelel a jogi előírásoknak. Például, ha a munkáltató nem indokolja meg felmondását, úgy eljárása nem rendeltetésellenes, hanem egyszerűen jogellenes, hiszen egyértelmű szabály mondja ki ilyen esetben az indokolási kötelezettséget. Ha az egyébként a törvény előírásainak megfelelő indokolással ellátott, létszámcsökkentésre hivatkozó felmondásról kiderül, hogy arra csak azért került sor, hogy a cégvezetőt nyíltan bíráló munkavállalótól megszabaduljanak, akkor viszont megállapítható a joggal való visszaélés. Ilyenkor hiába tökéletes formailag a felmondás, mégis jogellenes lesz. Másfelől, a bíróság csak akkor állapíthatja meg a rendeltetésellenességet, ha erre a fél kimondottan hivatkozott. Ha a jogellenesség megállapítását más jogcímen kérték, a joggal való visszaélésre – mint új jogcímre – már nem lehet hivatkozni.
| Rodin munkaügyi konferenciák |
|---|
|
2013.03.20. –Munkaidő, pihenőidő – felkészülés az ellenőrzésre 2013.04.18. –Bérmozaik 2013. |
Az Mt. példálózó felsorolása szerint a jog gyakorlása különösen akkor nem rendeltetésszerű, ha az mások jogos érdekének csorbítására, érdekérvényesítési lehetőségének korlátozására, zaklatására, véleménynyilvánításának elfojtására irányul vagy ehhez vezet. A joggal való visszaélés megállapításához nem szükséges, hogy az elkövető tudatában legyen eljárása rendeltetésellenességének, azaz független a vétkességtől, a rossz- vagy jóhiszeműségtől. Így például, ha a munkavégzésre vállalkozási szerződés keretében kerül sor, de a felek közti kapcsolat valójában a munkaviszony jellegzetességeit mutatja, a jogviszony átminősítésére a felek jóhiszeműsége ellenére is sor kerül. A joggal való visszaélés tehát számos formát ölthet a gyakorlatban. Mivel azonban ezek a magatartások formálisan jogszerűen, sokszor igen nehéz bizonyítani, hogy mögöttük valamilyen visszaélésszerű szándék, vagy eredmény áll. Nem kell azonban szándékosságot bizonyítani: a visszaélésre vezető magatartás akkor is jogellenes, ha nem volt kifejezetten szándékos.
A munkaviszony alá-fölérendeltségi jellegéből következik, hogy a joggal való visszaélés általában a munkáltató oldalán merül fel. A munkáltató fölérendelt helyzetéből eredően ugyanis elsősorban ő rendelkezik olyan széleskörű jogokkal, amelyek felvetik a visszaélés lehetőségét. A rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye azonban természetesen a munkavállalóra is vonatkozik. Például, a bírói gyakorlat alapján nem hivatkozhat a munkavállaló a keresőképtelen betegség miatti felmondási védelemre, ha bár az orvos táppénzes állományba vette, ő mégis dolgozik, keresőképtelenségéről a munkáltatót nem tájékoztatja, az orvosi igazolást a munkáltatónak nem adja le. A felmondási védelem – rendeltetéséből eredően – a betegség miatt keresőképtelen, munkája elvégzésére képtelen munkavállaló részére állapít meg védettséget. Erre értelemszerűen nem hivatkozhat az, aki jóllehet keresőképtelen állományban van, az orvosi véleményt felülbírálva mégis munkát végez.
Sokszor előfordul, hogy a munkaviszonyban egyik vagy másik fél akkor sem tudja elfogadni a másik fél eljárást, ha maga is belátja, hogy a törvény betűje szerint a másiknak van igaza. Ezekben a helyzetekben nyúlhatunk vissza a joggal való visszaélés tilalmához.
dr. Kártyás Gábor blogbejegyzése az azujmunkatorvenykonyve.hu oldalon olvasható.
