Az APEH 212 milliárdot szedett be csak büntetésből
Az APEH 2007-ben 8363,7 milliárd forintot szedett be, ami az államháztartás adójellegű bevételeinek 82,4 százaléka – jelentette be Szikora János, az APEH elnöke az adóhatóság sajtótájékoztatóján….
Az APEH 2007-ben 8363,7 milliárd forintot szedett be, ami az államháztartás adójellegű bevételeinek 82,4 százaléka – jelentette be Szikora János, az APEH elnöke az adóhatóság sajtótájékoztatóján….
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye a 2007 harmadik negyedévével végződő utóbbi egy évben a GDP 5,8 százaléka volt. A harmadik negyedévben a szezonálisan nem kiigazított nettó finanszírozási igény a GDP…
…Az APEH elnöke az eredményekről szólva elmondta: az államháztartás adójellegű bevételeinek 82 százaléka az adóhatóság közreműködésével folyik be, ennek összege tavaly 7.163,8 milliárd forint volt. Az APEH a tavaly első…
…ellenőrizheti az államháztartás teljes bevételi oldalát, és évente legalább két alkalommal részletes és nyilvános jelentést tesz közzé arról, hogy a költségvetés terveihez képest a gazdaság kifehéredéséből származóan mennyi a pluszbevétel˝…
Nagyon kevés az adózó a magyar gazdaságban. A feketegazdaság fehérítése legfeljebb százmilliárdot hozhat az államháztartás konyhájára a szakértők szerint….
…alapvető paramétereit, azonban az államháztartás fenntartható konszolidációja elengedhetetlen egy stabil növekedési pálya szempontjából – mondta Dirk Wölfer, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara osztályvezetője. A tavaly óta meghozott intézkedésekkel elkezdődött…
…máris egy csúszással büszkélkedhet a júliusra tervezett benyújtáshoz képest. Az államháztartás korszerűsítésénél megtorpanás látszik Bár a kormány szerint a törvény-előkészítés jelenlegi állapota szerint október végéig a parlament elé kerülhet a…
…meghaladja majd a 2.5 százalékot, az államháztartás hiánya pedig bizonyosan 6,4 százalékon belül marad. A jövő évi makrogazdasági pályáról még nincs döntés, többféle számítás készült, köztük a sajtóban megszellőztetett 3,0-3,5…
A hitelminősítő intézet ezzel együtt hangsúlyozza, hogy az államháztartás (a központi és a helyi költségvetés) eladósodása magas szintű maradt, a költségvetési bevételek 151 százalékát tette ki, csaknem kétszeresét az azonos…
…fellépés hátterét Veres János. Hozzátette, hogy nem az államháztartás helyzete tette szükségessé a szankciók szigorítását, a tisztességes piaci szereplők és a lakosság érdekeit kívánja megvédeni a kormány. ˝A törvényi szabályozás…
…számvitel rendje megsértésének és az adócsalásnak a gyanúja igen, így ezek vonatkozásában az iratokat az illetékes nyomozó hatósághoz, a vám- és pénzügyőrséghez küldi meg a BRFK. Az Il Ferro volt…
A főként a keleti határszakaszokon folyó bűncselekmények jelentősen csökkentették a legális cigaretta- és üzemanyag-forgalmat, miközben az államháztartás egyik legfontosabb bevétele – tavaly a teljes büdzsé mintegy tíz százaléka, 850 milliárd…
…ezt biztosító intézményrendszer létrehozása a hitelesség, a költségvetési fegyelem, az államháztartás tartós egyensúlyának megteremtése érdekében. A költségvetés-politikai szabályok közül az első a fenntartható adósságszintre vonatkozik. A javaslat szerint a reál…
…együtt. Az államháztartás eredményszemléletű GDP-arányos hiányát a fejlesztési bank 6 százalékra várja 2007-ben. Az MFB idei inflációs várakozása 7 százalék, valamivel alacsonyabb a kutatóintézetek legfrissebb 7,2-7,5 százalékos prognózisánál. Az alapkamatot…
…felelősség a gazdálkodó képviseletére jogosult személyt terheli akkor is, ha a számviteli politikát megbízási vagy vállalkozási szerződés alapján külső személy vagy szervezet készíti. A pénzforgalom lebonyolításának rendjével kapcsolatos szabályok között…
…már 2008-ban alkalmazni – tette hozzá Szikora János. Az APEH elnöke az adóhatóság tevékenységét ismertetve elmondta: tavaly 7.163,8 milliárd forint folyt be az APEH közreműködésével, az államháztartás adójellegű bevételeinek 82…
…hogy bírják-e, azt még nem tudni – írja a Népszabadság. A helyzetet az is bonyolítja, hogy megváltozott a munkáltatói bevallások rendje, a korábbinál jóval többen bajlódhatnak ezért az ívek kitöltésével….
…maradtak, Veres János a szerdai kormányülésen arra tesz javaslatot, hogy a fejezeti államháztartási, 80 milliárd forintos tartalékból a fejezetek összességében az időarányos, azaz az egynegyed részt nem meghaladó összeget felhasználhassanak….
…elsődleges egyenleg legyen pozitív, s ha az államadósság, államháztartási hiány fél százalékponttal elmozdul az elfogadotthoz képest, legyen pótköltségvetési kötelezettség. Olyan szabályrendszerre van szükség, amiben a túlköltésnek következményei vannak – mondta….
…még a parlamentnek is jóvá kell hagynia az államháztartás rendbetételére a kormány által kidolgozott reformprogramot – szögezte le Topolanek. Az erről szóló parlamenti vita júniusban kezdődik. A pénzügyminisztérium 2012-es dátumot…