1095 találat erre a kulcsszóra: áruk bekerülési értéke

2007. szeptember 4.

Létrejöttek a regionális fogyasztóvédelmi felügyelőségek

…számla, illetve nyugta helyességére, a megállapított hatósági ár alkalmazására, a fogyasztók tájékoztatására, a közterületi árusításra, szolgáltatás nyújtására vonatkozó jogszabályi és hatósági előírások megtartását, ellenőrzi az áruk és szolgáltatások biztonságosságát és…

2007. augusztus 28.

A piac javára kell az ingatlanadó

…maga után – emlékeztet a szakértő. A másik kényes kérdés az ingatlanok értéke meghatározásának módszertana. A pontos meghatározás Balla Ákos szerint csak egy kidolgozott, szakmai alapokon nyugvó értékbecsléssel érhető el….

2007. augusztus 27.

A kereskedőket is érinti a vita

…kapcsán Zara László elmondta, hogy amennyiben egy forgalmazó készen vásárol egy lakást, majd értékesíti, akkor a vétel mindenképp elszámolható eladott áruk beszerzési értékeként, s mint ilyen, a törvény értelmében levonható…

2007. augusztus 8.

Exportálni már tudunk?

Január-júniusban a kivitel értéke 8197 milliárd, a behozatalé 8323 milliárd forint volt – tette közzé gyorsjelentésében a Központi Statisztikai Hivatal. Az export értéke 12, az importé 9%-kal nőtt 2006 azonos…

2007. június 28.

Rosszul érinti az egyéni vállalkozókat a minimáladó

…teljes árbevételük után, az összeget csökkenthetik az eladott áruk beszerzési értékének (ELÁBÉ) összegével, illetve a közvetített szolgáltatások összegével. Mentességet ez alól csak az induló vállalkozások kaphatnak két adóévre. Jogukban áll…

2007. június 27.

Szánalmas össznépi mutyizás

A feketefoglalkoztatás, az adóelkerülések, a nem regisztrált áruk forgalma és a pénzmosás a legelterjedtebb megnyilvánulásai a rejtett gazdaságnak – sorolja Belyó Pál az Ecostat igazgatója, aki akár 22-25 százalékra becsüli…

2007. június 6.

Bekeményít az APEH – reszkessen a feketegazdaság!

…laptoppal felszerelkezve, az irányító személlyel és egymással is folyamatos összeköttetésben járják az országot, és ellenőrzik egyebek mellett az áruk beszerzéséhez és értékesítéséhez kapcsolódó adókötelezettségek betartását. Emellett leltároznak és vizsgálják a…

2007. május 7.

Módosult a fejlesztési adókedvezmény szabályozása

…jelen értéken – legalább 3 milliárd forint, ha a beruházás helye nem kedvezményezett települési önkormányzat területén van, a beruházás értéke – jelen értéken – legalább 1 milliárd forint, ha a…

2007. május 6.

Adókedvezmények kkv-knak 2007-ben

…gépek, járművek, az ingatlan bekerülési értékét növelő felújítás, bővítés (bérelt ingatlanon is), az immateriális javak közt állományba vett új szellemi termékek, csak a vállalkozás tevékenységének tárgyát jelentő vagy rendszeresen és…

2007. május 4.

Nyakunkon az ingatlanadó: ki mikor mennyit fizet?

…épület állapota, értéke (mennyit költöttek a felújítására, milyen műszaki tartalom húzódik meg az ingatlan mögött, stb.), a másik a telek értéke, melyet értelemszerűen nagyrészt az elhelyezkedés határoz meg. Véleményünk szerint…

2007. március 8.

Túl alacsony az utalványok adómentes értéke

…Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: míg az Európai Unióban az átlagbérek 10 százalékát teszi ki a meleg étkezési utalványok adómentes értéke, addig Magyarországon csupán 4 százalék. Az egyesülés elnöke kiemelte,…

2007. február 28.

Megsemmisítette az Alkotmánybíróság az elvárt adót

…az adóévi összes bevétel (csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével és a külföldi telephely bevételével) 2 százaléka lett volna, amennyiben a társasági adóalap egyébként nem érte volna el ezt a…

2007. február 20.

Aktív a rapid kommandó

…egymással is összeköttetésben –, gépkocsival járják az országot, s ellenőrzik az áruk beszerzéséhez és értékesítéséhez kapcsolódó adókötelezettségek betartását, leltároznak, vizsgálják a nyugtaadást. Nemcsak a kijelölt adózónál végeznek ellenőrzéseket, hanem az…

2007. február 11.

Építményadó Siófokon – határ a vasúti sín

…az új adó kivetése nem függ össze a szobakiadással, csak az ingatlanok értéke miatt vezetik be, mondván, hogy a parthoz közeledve emelkedik a házak értéke. Az éles határvonal a polgármester…