Jóváhagyták az adójavaslatokat
…esetén az ebben való részvétel nem lesz kötelező minden tag számára. Az egyetemleges kötelezettség, az építési telkekre és a két évnél nem régebbi épületekre vonatkozó adófizetési szabályok, valamint az új…
…esetén az ebben való részvétel nem lesz kötelező minden tag számára. Az egyetemleges kötelezettség, az építési telkekre és a két évnél nem régebbi épületekre vonatkozó adófizetési szabályok, valamint az új…
…tervek szerint egyes építőipari tevékenységeknél – az építési, szerelési munkáknál, illetve az ingatlanhoz kapcsolódó takarításnál, karbantartásnál, bontásnál – vezetnék be a fordított áfát. Ebbe a körbe tartozna a tervek szerint…
…APEH fekete foglalkoztatást észlelne, ott annak idejére, de legalább 3 hónapra visszamenőleg becsléssel is megállapíthatná a közterheket, illetve egy építési beruházás anyagköltségének elemzésével is megállapíthatná a befizetendő általános forgalmi adót….
…fordított áfa fizetés hatálya. Ezt jelenleg csak a színesfém-kereskedelemben alkalmazzák, ám a jövőben kiterjed az építési szolgáltatásra és a számítástechnikai eszközök kereskedelmére, valamint a csőd, és felszámolási eljárás alatt álló…
…KSH első fél évi legfrissebb jelentése a lakásépítésekről, építési engedélyekről, amely szerint a használatba vett lakások száma két százalékkal nőtt az elmúlt év azonos időszakához mérten. Fellendülés jön Ezen kívül…
Éppen két évvel ezelőtt találtak utoljára engedély nélkül működő, illegális bankot Kínában. Azonban az egy kis bank volt ahhoz képest, amit most találtak: az ezúttal lebukott bank az ország minden…
…amint minden szükséges dokumentum benyújtásra kerül. A magánszemélyeknek a kedvezmény érvényesítése érdekében kérelmet kell benyújtani az adóhatóságnak, aminél érdemes néhány dologra odafigyelni. Az engedélyezésről szóló határozatban az APEH minden esetben…
…felelősségét, valamint elő fogja írni szakmagyakorlási jogosultságukat és szigorítani fogja az ellenőrzést is. Építési szerződés, építési napló Az új rendelet részletesen fogja szabályozni az építési szerződés formai és fontosabb tartalmi…
…semmilyen adattal nem szolgálhatott azzal kapcsoltban, hogy náluk hányan veszik igénybe a szolgáltatást, mert az ilyen adatok kiadásához nekik központi engedély szükséges. Annyit viszont elárult, hogy „inkább kevesebben, mint többen”…
…késedelmi kamat fizetése alól mentesüljön – olvasható a mai Magyar Hírlapban. A polgári törvénykönyv változása lényegében az építési vállalkozóknak az általuk készített ingatlanon történő jelzálog-bejegyzési jogát teremti meg. Forrás: PrivátBankár…
…elmondása szerint a szabályozás meghatározásakor az ingatlan értékét vették alapul, a hasonló építési költségű ingatlanok esetében ugyanis a két övezet között átlagosan 30% körüli lehet a forgalmi értékben megjelenő különbség….
…tizenöt napon belül köteles a teljesítésigazolás kiállítani, vagy annak megtagadásáról nyilatkozni. A Polgári Törvénykönyvet érintő változás, hogy építési szerződés esetén a megrendelő tulajdonát képező, a munkák végzésére szolgáló ingatlanon –…
…Ám – figyelemmel a jelzálogjog törvényen alapuló jellegére, de még inkább a felek közötti, többnyire egyenlőtlen erőviszonyokra – kötelező előírássá vált, így valóban hatékony eszköz lehet az építési vállalkozó kezében…
…emberek az engedélyeztetések miatt, inkább csak érdeklődnek az iránt, hogy engedélyköteles-e. Az engedély nélkül felszerelt klímák arányának pontos megbecslésére nem vállalkozott, de mint mondta, túlnyomó többségük valószínűleg nem látott engedélyt….
…rövidebb időtartamra létesüljön. Ugyanakkor az a tény, hogy az épület esetleg – jogszerűtlenül – építési engedély nélkül épült, illetve az épületre kiadott ideiglenes használatbavételi engedély időtartamának automatikus lejárta, vagy az…
…– kérelemre kiadott – engedély alapján legalább tizenkét hónap időtartamra szüneteltetheti. Magyar, vagy uniós gazdálkodó szervezet a Magyar Köztársaság területén akkor végezhet könyvvizsgálói tevékenységet, ha azt a kamara engedélyezte. Az…
…hatáskörébe utalva a működési engedély kiadását, amely a jövedéki termékek árusítására biztosít lehetőséget. A működési engedély mellékletében feltüntetett jövedéki termékek alapján lesz jogosult a nem jövedéki engedélyes kiskereskedő dohánytermék árusítására….
…Nagy a szórás a telkeknél Az építési telkek ára stagnál Budapest peremén – a családi házas övezetekben – valamint az agglomerációban. Viszont felértékelődnek a városok központjai, Budapesten pedig a centrumhoz…
Az I. negyedévben 2006 év azonos időszakához képest 22,8 százalékkal kevesebb, 5.484 lakás kapott használatbavételi engedélyt, és 5,9 százalékkal több, 10.438 új lakásra adtak ki építési engedélyt. Az új építési…
…a díjat, ha az ügyfél személyesen – és nem elektronikusan – kezdeményezte az eljárást. A tervezett díjemelések közül a nemzetközi vezetői engedély kiadása 1.500 forintról 1.800 forintra emelkedik. A külföldről…