Kis magyar adóparadicsomok
…között egy öregek otthonának a létesítése is szerepel. Az iparűzési és építményadó két éve megszavazott megszüntetése után hét vállalkozás tette át a székhelyét a faluba. Ezek főleg szállítmányozó cégek, tehát…
…között egy öregek otthonának a létesítése is szerepel. Az iparűzési és építményadó két éve megszavazott megszüntetése után hét vállalkozás tette át a székhelyét a faluba. Ezek főleg szállítmányozó cégek, tehát…
…valamint a székhely szerinti településre kimutatandóa személyi jellegű ráfordítással. A helyi adók kapcsán kitér továbbá az építményadó változásaira és a vállalkozók kommunális adója és az üdülőépület utáni idegenforgalmi adó megszűnésére….
…saját maguk által alkotott települési adót is bevezethettek volna az illetékességi területükön. Az építményadó és a telekadó adómértékének megállapítása során – a törvényjavaslat szerinti forgalmi érték 3 százalékához kötött maximális…
…felével kellene csak korrigálni a bruttó bért), majd 2013-tól teljesen visszatérünk a bruttó bérre mint adóalapra. Az adóalap átalakítására vonatkozó ütemezés azt eredményezi, hogy az effektív adókulcs a mostani 21,6…
…osszák fel az egyes intézmények között. Erről az érintettek megegyezhetnek egymással, az álláspontjukat a kormány figyelembe veszi – tette hozzá. 2013-tól lesz egykulcsos Az államtitkár szavai szerint 2013-ra alakítja ki…
…2013 és 2020 között „lelakhassák”, vagyis a két év alatt befizetett pótlólagos adó nominális összegét leírhassák az említett évek társasági adójából. A Bankszövetség vezetője Erdei Tamás már csak azért is…
…munkavállalók nettó jövedelmét is csökkentenék, eltörölnék az adójóváírást (az idei szja könnyítés teljes egészében az adójóváírás kiterjesztésén alapszik). Mindemellett kötelezővé tennék az építményadó kiszabását, így végső soron mégiscsak lenne egy…
…mellett az adójóváírás szociális támogatással történő kiváltásával, a jelenleg is hatályos önkormányzati építményadó általánossá és kötelezővé tételével, a hatósági ellenőrzések hatékonyságának javításával, valamint a közigazgatás modernizációjával. A hatékonyabb közszféráról György…
…kell bajlódniuk, a vagyonadó mellett az építményadót és a vállalkozók idén év elejétől hatályos járulékának alapjáról rendelkező paragrafusokat is megtámadta valaki az AB előtt. Mivel 2006 előtt viszonylag passzív volt…
…százalékát érinti – mutatott rá. Szollár Domokos közölte, hogy Magyarországon 2010. január 1-jét megelőzően is volt vagyonadó. Ezek közé tartozik a helyi építményadó, az üdülőépület utáni idegenforgalmi adó, a kommunális…
…emelése még képlékeny. A kormány a helyi adókat sem hagyná változatlanul: a kommunális, telek- és építményadó helyett egységes, négyzetméter alapú ingatlanadót vezetne be. Ez László szerint nem lenne szerencsés: mindenféleképp…
…az önkormányzatok számára, hogy négyzetméter-alapon is kivessék az építményadót. Az elfogadásra váró adótörvény-javaslatban így már csak az értékalapú építményadó szerepel. Az Országgyűlés önkormányzati bizottsága múlt szerdán újból benyújtotta a módosító…
…típusú adót (kommunális, telekadó, építményadó, idegenforgalmi adó az épületek után). A tervezet szerint minden önkormányzat számára kötelező lenne kivetni ezt az adót, ami lakások esetében a számított érték fél, egyéb…
…döntés, ám ott is elképzelhető, hogy bevezetik a lakóingatlanokra az értékalapú építményadót, mivel az önkormányzatnak szüksége van a jelenlegi építményadóból származó mintegy 600 millió forint bevételre. Ha erre sor kerül,…
Az index.hu által idézett tervek szerint 2009-től építményadó címén a 10 millió forint értékű lakások, üdülők és telkek után is fizettetne adót. A tervezet szerint, amely még nem volt sem…
…változnak. Ugyanakkor összevonják a kisadókat, többek között a munkavállalói és munkaadói járulékot. Szűkülnek a személyi jövedelemadót érintő kedvezmények is. A négy helyi adó (építményadó, telekadó, kommunális adó, üdülőépület után fizetendő…
…további csökkentésére, a versenyképesség javítására fordítják. A jövő évtől az önkormányzatok által jelenleg kivethető öt ingatlanalapú helyi adót (építményadó, telekadó, magánszemélyek kommunális adója, üdülőépületek után fizetendő idegenforgalmi adó, luxusadó) összevonják,…
…nyújt a két jelentősebb helyi ingatlanadó, az építményadó és a telekadó szabályrendszeréről, valamint feltárja a jogértelmezési nehézségek megoldását is. Az írásból az építményadó tárgyával kapcsolatos gyakorlati kérdések magyarázatát emeljük ki….
…lesz elfogadott törvény. Ám még ennyi idő is valószínűleg csak arra elegendő, hogy az adórendszerben már meglévő építményadót, telekadót és kommunális adót vonják össze, és kereszteljék át egységes ingatlanadóvá. Az…
Az egészségügyi intézmény céljára szolgáló helyiség mentes az építményadó alól. Annak kapcsán, hogy a vény nélküli gyógyszereket már nemcsak gyógyszertárakban árulják, módosult a törvény. Az építményadó alóli mentesség csak és…