979 találat erre a kulcsszóra: ügyvezető biztosítása

2010. május 11.

Minden harmadik keresőképes magyar jól járhat a családi adózással

Megerősítené a középréteget és jelentősen leegyszerűsítené a családtámogatások rendszerét a családi adózás, mondta el az mfor.hu kérdésére Gerendi Zoltán. A BDO Forte könyvvizsgáló és adótanácsadó csoport ügyvezető igazgatója szerint bevezetésével…

2010. április 23.

A magyar cégek több mint 40 százaléka nem tervez béremelést

…„”A bérolló tehát nyílik, és ehhez, illetve a bizonytalansághoz hozzájárulnak például a cafeteria terén megnyilvánuló szórások is”” – mondta Dara Péter, a DGS ügyvezető igazgatója. Hozzáfűzte: a béren kívüli juttatásokat…

2010. április 19.

7 félnivaló – amire ugrik az APEH

…iratokat adják át a revíziónak. Oldal György azt mondta az fn.hu-nak, hogy mindig az ügyfelével együtt megy az adóhivatalhoz. Az ügyvezető írja alá a megbízólevelet, az adószakértő pedig adja az…

2010. március 10.

Sokan vártak rá: indul az első pozitív adóslista

…ügyvezető igazgatója elmondta: néhány bankkal már aláírták az adatszolgáltatást lehetővé tevő megállapodást (a nevüket várhatóan áprilisban hozzák nyilvánosságra, de elmondása szerint a piac 60%-át alkotják ők). A társaság tevékenysége azért…

2010. március 8.

Egyszerűbb és gyorsabb pereskedés

…pénzbírság összege, és a vállalkozás mellett az annak képviseletében eljáró vagy meghatalmazást adó törvényes képviselő (például az ügyvezető) is bírságolható lesz akár ötmillió forintig is. Elektronikus ügyintézés A papíralapú iratforgalom…

2010. március 8.

A válság miatt visszafordult a fehéredés

…közbeszerzési korrupció visszaszorításában nem az egyéni bejelentések/feljelentések ígérik a legjobb eredményt, hanem a teljes nyilvánosság biztosítása. Ehhez mindenekelőtt meg kell valósítani, hogy a közbeszerzésekre vonatkozó minden közérdekű információ egyszerűen, könnyen,…

2010. március 2.

Vezető tisztségviselők jogviszonya, járulékfizetése

…és betéti társaságnál az üzletvezetésre jogosult tag vagy tagok, akik vezető tisztségviselők; korlátolt felelősségű társaságnál egy vagy több ügyvezető, akik vezető tisztségviselők; részvénytársaságnál igazgatóság mint testület, amelynek tagjai vezető tisztségviselők,…

2010. február 23.

A szolgáltatások teljesítési helye az áfában 2010-től

…a közlekedési eszközök bármely fajtáját – bérbeadása; h) földgázcsővezeték- és villamosenergiaelosztó-hálózatokhoz való csatlakozás biztosítása, valamint a hálózatokon keresztüli földgáz- és villamosenergia-továbbítás biztosítása, továbbá más, ezekhez közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások; i) telekommunikációs…

2010. január 25.

Újév – munkajogi újdonságokkal (I. rész)

…percet egybefüggően kell kiadni. Így nem lehet, például kétszer 10 percre bontani a munkaközi szünet minimális tartamát. Ha már módosult e szabály, érdemes megjegyezni: a munkaközi szünet biztosítása a munkavégzés…

2009. november 30.

A vezető tisztségviselők, tagok jogviszonya

…tisztségviselők, azaz az ügyvezetést ellátó személyi kör: közkereseti társaságnál és betéti társaságnál az üzletvezetésre jogosult tag vagy tagok; korlátolt felelősségű társaságnál egy vagy több ügyvezető; az egyesülésnél az igazgató, mint…

2009. október 12.

Indul a kockázatitőke-program

…ügyvezető, a cég fő tulajdonosa eddigi munkájuknak és kreativitásuknak tulajdonítja pályázati sikerüket. A DBH Investment 6 milliárd forintos kerettel rendelkezik, ebből 3,5 milliárdot nyertünk a Jeremie program pályázatán és 1,5…

2009. október 2.

Több lehet-e a hosszú távú befektetés?

Kiss Imre A MoneyMoon pénzügyi tanácsadó ügyvezető igazgatója Szemléletváltás „Annak megítélése, hogy az adókedvezmény sikeres lesz-e, időbe telik. Németországban volt hasonló kezdeményezés, és ott is évekbe telt, mire eredményt hozott….

2009. szeptember 30.

Miért vannak nehéz helyzetben a hazai kkv-k?

…tevékenységet űzik ma is, és megmaradtak annak a vezetőnek, aki a rendszerváltás idején jó üzleti érzékkel sikeressé vált. Hasonló hiányosságokat észlel a Primus Capital kockázati befektető társaság ügyvezető partnere, Bruckner…

2009. augusztus 3.

Néhány sorban a rendkívüli munkavégzés szabályairól

…a munkaidőkereten felül elrendelt – rendkívüli munkavégzés száz óránál kevesebb volt, a személyi alapbér három százaléka; ha száz óra, vagy ennél több volt, a személyi alapbér öt százaléka. Forrás: Ügyvezető…

2009. augusztus 3.

Egyre népszerűbb a Széchenyi Kártya

…állam a hitelgarancia lehetőségének biztosítása mellett az idén 2 milliárd forint kamattámogatást ad. Krisán László megjegyezte: ebből látszik, hogy kis kamattámogatással is sok pénzt lehet kihelyezni a kkv-k támogatását segítő…

2009. július 16.

Egyszerűsödik az üzletnyitás

…az eljáró hatóságok munkájának csökkentésével egyfajta közigazgatási reformot is megvalósít. Az irányelv fő eleme az egyablakos ügyintézési rendszer, valamint az elektronikus eljárás biztosítása. Komáromi Márta megjegyezte: az egyablakos ügyintézés nem…

2009. május 15.

Munkajogi eszközök is segítenek a válságkezelésben

…feleknek meg kell állapodniuk az ezzel kapcsolatos költségek fedezéséről is. A távmunkát választó vállalkozásoknak érdemes körültekintően tájékozódniuk, hogy a munkavégzéshez kapcsolódó összes teendőjüknek – például az eszközök biztosítása, költségek viselése,…

2009. április 27.

Válságban felértékelődik a tehetség

…így általában sem kecsegtethetünk senkit szédítő előrejutási lehetőségekkel” – mondja Musza István, a SAS Institute Magyarország Kft.ügyvezetője. Amit kínálni tudnak, azok új feladatok, nagyobb felelősséggel járó megbízások, esetleg a regionális…

2009. április 10.

Kinek van esélye képeznie magát?

…választ találni, hogy a pályázatokat miért differenciálták ennyire – tudtuk meg Drimál Istvántól, az Easy Learning Hungary Kft. ügyvezetőjétől, aki szerint ezek elkészítése sem egyszerű. Egy vállalkozás önállóan nehezen tudja…