1120 találat erre a kulcsszóra: őstermelő bejelentési kötelezettsége

2007. december 18.

Decemberben is beszerezhetők a termékdíjhoz szükséges azonosítók

…úton benyújtaniuk. A VPOP felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben a kötelezettnek a tárgyév hátralévő részében már nem keletkezik fizetési kötelezettsége, úgy nyilatkozat-tétellel mentesülhet a még esedékes bevallások benyújtási kötelezettsége…

2007. december 17.

Adózás: fontos dátum XII. 20.

…rendelkező őstermelők is kötelesek lesznek regisztráltatni magukat az APEH-nál. Ezzel párhuzamosan megszűnik az a mentesség is, amely szerint az 500 ezer forintot meg nem haladó értékesítésig számított bevétel után nem…

2007. október 10.

Vita a jövő évi adótörvényekről

…és járulékbázis. Az eddigi szigorítások eredményeképpen ugyanakkor 81 000 saját jövedelemmel nem rendelkező járulékfizető, valamint 48 000 őstermelő kapcsolódott be a tb-költségek finanszírozásába, és a járulékot fizetők száma a 2005….

2007. október 5.

Elfeledkeztek az szja-ról – talán nem véletlenül

…hiányát, a magasabb jövedelműeknél azonban nem – hívta fel a figyelmet. Az új áfatörvény rendelkezései közül kiemelte: az, hogy gyakorlatilag az összes őstermelő bejelentkezhet és adószámot kérhet, elég nehéz plusz…

2007. szeptember 26.

Ötvenmilliárdot hozott a gazdaság fehéredése

…adózás egyszerűsödését. Az eddigi kis adók (munkaadói járulék, szakképzési, innovációs és rehabilitációs járadék) ezen túl egyben is fizethetők lesznek opcionálisan, vagyis az adminisztrációs terhek, a bejelentési kötelezettség jócskán csökken. Az…

2007. szeptember 11.

Fehérítik a szüretet

…napszámot fizetnek a munkáért. Vagyis a szőlőbirtokost, mint foglalkoztatót bejelentési és járulékfizetési kötelezettség terheli. Sőt fizetésnek minősül az is, ha az alkalmi segítő viszontszolgáltatásban részesül. Hangsúlyozta, hogy az alkalmi foglalkoztatás…

2007. augusztus 22.

Adózni, de másként

…is arra kíván rámutatni, hogy adókat, járulékokat érdemben csak a társas vállalkozások, az egyéni vállalkozók és a közterhek összességéből, jelentősnek nem mondható mértékben, az őstermelők, családi gazdálkodók fizetnek, a befizetések…

2007. augusztus 21.

Adóköteles a jogosulatlan szolgáltatás

…összegét a kifizetést követő hónap 12-éig, akkor az egészségpénztárnak speciális rendelkezés hiányában teljesítenie kell az ehofizetési és bevallási kötelezettségét a jelzett időpontig, mivel adóelőleg-megállapítási kötelezettsége a teljesítéskor keletkezett, és az…

2007. augusztus 13.

Az életjáradékos nyugdíjasok elbukhatják a támogatást?

…működtető Örökjáradék Zrt. marketingigazgatója. A szakember szerint az életjáradék-megállapodás polgárjogi szerződés, amellyel kapcsolatban a nyugdíjasnak semmilyen bejelentési kötelezettsége nincs. Földeák Gábor szerint az általuk megkötött szerződés lényegében egy részletfizetési megoldással…

2007. július 24.

Most még türelmes a nyugdíjbiztosító a NYENYI elmulasztása miatt

…floppy-n történő adatszolgáltatás esetén előzetes regisztrációs eljárásban kell részt venni, elektronikus ügyintézés esetén pedig előzetes bejelentési kötelezettségnek kell eleget tenni. Az adatszolgáltatási lehetőségekről részletes tájékoztatás található a nyugdíjbiztosító hivatalos honlapján….

2007. július 15.

Nagyarányú szabadságkiadások szeptember végéig

…megjelölt időpontban az előzetes 15 napos bejelentési kötelezettség nélkül is igénybe vehetnek. Az alapszabadság egynegyed részének igénybevételi idejét eddig is a munkavállalók határozhatták meg, de ezt az igényt 15 nappal…

2007. július 2.

A kilenc százalékos járulék megfizetése

…a szolgálatot teljesítő egyházi személy, szerzetesrend tagja, kivéve a saját jogú nyugdíjast, mezőgazdasági őstermelő, kivéve a közös őstermelői igazolvány alapján őstermelő kiskorút és a gazdálkodó család kiskorú tagját, az egyéb…

2007. április 23.

A foglalkozás-egészségügyi adatokat évente jelenteni kell

…és foglalkozás-egészségügyi osztályba sorolását. A módosítás következtében változott a bejelentés adattartalma és annak határideje. Fontos kiemelni továbbá, hogy a bejelentési kötelezettséget ezentúl már nem az ÁNTSZ-hez, hanem a munkavédelmi felügyelőséghez…

2007. április 12.

Már az őstermelők is online vallanak

Az idei évtől a mezőgazdasági őstermelők is teljes körű társadalombiztosítási ellátásra jogosultakká váltak. Ennek azonban feltétele, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig legalább 20 év szolgálati időt szerezzenek, vagyis a 2007….

2007. március 27.

Az őstermelők is kötelesek járulékot fizetni

…járulékot kell fizetniük. A bevallási, bejelentési kötelezettségeket tekintve kiemeljük, hogy a mezőgazdasági őstermelő a járulékokat (tagdíjat) a havi bevallás szerinti adattartalommal, elektronikus úton, negyedévente, a negyedévet követő hónap 12-éig vallja…

2007. március 13.

A tagi (kezesi) felelősség időbeli korlátai

…behajtható (vagyis helytállási kötelezettsége csak akkor nyílik meg, amikor bizonyossá válik, hogy a főkötelezett vagyona a követelést nem fedezi), logikusan adódik a következtetés, hogy a mögöttes felelőssel szemben mindeddig az…

2007. március 13.

Helyi adók: módosítások és jogalkalmazási gyakorlat

…a közlekedési igazgatási hatósághoz. Ha a tulajdonváltozással érintett felek egyike sem teljesítette az okmányiroda felé változásbejelentési kötelezettségét, akkor a változást követő év január 1. napján a járműnyilvántartás még mindig az…

2007. március 7.

Lecsap az APEH – A késedelmes vagy hibás adatszolgáltatásért bírság jár

…törvényben rögzített legmagasabb értékének szorzata. Az adóhatóság az elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program szervezőjét és a letétkezelőt 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújthatja, ha adatszolgáltatási, nyilatkozattételi (bejelentési) kötelezettségét megszegi. Az…

2007. február 28.

Mit lép a kormány az elvártadó-szabály bukása után?

…adójáról is dönt. (A keddi határozat csak a társas vállalkozásokra vonatkozott, a vállalkozóknak kötelezettsége tehát egyelőre nem változott, ám ez vélhetően csak idő kérdése.) Az Ab-döntés nyomán valószínűleg meg kell…

2007. február 20.

A tevékenységi körök adóhatósági bejelentése

…21-étől a ténylegesen végzett tevékenységeket közvetlenül az állami adóhatósághoz kell már bejelenteni. A bejelentési kötelezettséget a társaságoknak a cégbejegyzési kérelem benyújtását követő 15 napig megkezdett tevékenységek esetén az Art. 16….